Forró drót
Trump akár jogi eljárás nélkül is visszatoloncolná az illegális bevándorlókat
Donald Trump szerint az amerikai határt illegálisan átlépőket azonnali hatállyal vissza kell küldeni azokba az országokba, ahonnan útra keltek. Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében leszögezte: a szokásos menedékkérelmi eljárást sem kellene lefolytatni. Közel száz migránst mentettek ki a Földközi-tengeren
A líbiai parti őrség 97 afrikai migránst mentett ki a Földközi-tengeren, keletre Tripolitól - mondta Ajúb Kaszem, az észak-afrikai állam haditengerészetének szóvivője vasárnap. A Proactiva Open Arms spanyol civilszervezet közölte: hajójuk a közelben van, de azt az utasítást kapták az olasz hatóságoktól, hogy hagyják a mentést a líbiai parti őrségre, amely visszaszállítja őket az észak-afrikai államba. Erdogan kapta a legtöbb szavazatot a török elnökválasztáson
A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan szerezte a legtöbb szavazatot a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson a Legfelső Választási Tanács (YSK) által ismertetett első részeredmények szerint. A szavazatok 20,7 százalékának feldolgozása után Erdogan 59,3 százalékkal vezet. Még mindig medve, ezúttal a Holt-Tiszában, vagy mégsem (videó!)
Szolnokon úszott a Holt-Tiszában egy barna medve, az állatról videó is készült - hangzott el az M1-en. A felvétel azonban nem győzött meg mindenkit: a Facebookra feltöltött videó és fotók alatt többen is azt írják, hogy az úszó állat nem is medve... Tizenhat ország ment el a mai brüsszeli minicsúcsra
Tizenhat európai uniós tagállam vezetőjének részvételével kezdődött meg vasárnap Brüsszelben a Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által a hét közepén összehívott informális migrációs és menekültügyi munkaértekezlet. Kétszáz tonna fűtőolaj ömlött a tengerbe Hollandiában
Egy olajaszállító hajó sérülése miatt nagymennyiségű, 200 tonna fűtőolaj ömlött a tengerbe a hollandiai Rotterdam kikötőjében - jelentette a helyi média vasárnap.
Orbán Viktor szerint a brüsszeli kritikák egy részét a V4-ek sikerei miatt kapja (Frissítve)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Brüsszel alapvetően azért támadja őt, mert határozottan képviseli a magyar kormányzat és a visegrádi országok (V4) politikáját, amely ma sikeresebb, mint Európa nyugati felének politikája. Egyházi kitüntetést kapott Tarlós István
Szent Adalbert-díjat kapott a főpolgármester. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kitüntetését Erdő Péter bíboros, prímás, érsek adta át Tarlós Istvánnak vasárnap Óbudán, a Szent Péter és Pál-templomban szentmise keretében. A DK feljelentést tesz, a Párbeszéd vizsgálatot követel a 3-as metrókocsik ügyében
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint lelepleződött a „nagy metróátverés”, ezért feljelentést tesznek a 3-as metrók felújítása ügyében. A Párbeszéd is vizsgálatot követel. Kárpátaljai magyar cigányokra támadtak Lembergben
Maszkot viselő ismeretlenek késekkel és baseball ütőkkel támadtak rá szombat éjfélkor kárpátaljai romák átmeneti táborára Lemberg (Lviv) külvárosában, a támadás következtében egy ember meghalt, négyen súlyosan megsebesültek - adták hírül ukrán hírportálok. A Fidesz szerint Mogherini leleplezte a valódi célt
A Fidesz szerint a brüsszeli bizottság alelnöke leleplezte a valódi célt: migránsokkal akarják betelepíteni Európát. Puskás Imre Fidesz-szóvivő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke a minap úgy fogalmazott: Európa szempontjából „életbe vágóan fontos” a bevándorlás. Majdnem fagyott az éjjel Székelyföldön
A román meteorológiai szolgálat honlapján közzétett adatok szerint Csíkszeredában 1,7 Celsius fokig, Gyergyóalfaluban és Bodzafordulón 2,8 fokig süllyedt a hőmérséklet. A magyarországi tavak is lehűltek.
Budapestre jött az új amerikai nagykövet
Pénteken megérkezett Budapestre David Cornstein, az új amerikai nagykövet és felesége, Sheile Cornstein - vette észre az Index, miután az USA nagykövetsége képeket közölt az eseményről a Facebook-oldalán. Busz ütközött autóval Csákváron, a balesethez mentőhelikoptert is riasztottak
Egy távolsági autóbusz és egy személyautó ütközött össze vasárnap Csákváron, a Kossuth utca és a Berényi utca kereszteződésében, a balesetben heten megsérültek - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Eredménytelenül zárulhat a mai uniós minicsúcs
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint eredménytelennek ígérkezik az illegális bevándorlással foglalkozó vasárnap délutáni uniós minicsúcs. Sorra elbuknak a politikusok, akik nem hallják meg az emberek hangját
Szájer József óriási eredménynek tartja, hogy Olaszország a sarkára állt és véget vetett a tengerből kimentett bevándorlók befogadásának, amivel azt az üzenetet küldik az Afrikából és Ázsiából útra kelni akaróknak, hogy Európában vége a gazdasági bevándorlókat tárt karokkal váró politikának. A fideszes európai parlamenti képviselő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, Európában sorra kikerülnek a hatalomból azok a politikusok, akik a bevándorlás kérdésében nem hallják meg az emberek hangját. Haladó tolerancia: Trump szóvivője nem ehet akármelyik vendéglőben
Kitessékelték a Fehér Ház szóvivőjét, Sarah Huckabee Sanderst egy virginiai étteremből, a Vörös Tyúk nevűből, mert Donald Trump amerikai elnöknek dolgozik – tudatta Sanders szombaton Twitter-üzenetben. Újra együtt lehetnek menedékkérő szüleikkel a gyerekek Amerikában
Az amerikai hatóságok 522, korábban a szüleitől elválasztott gyerek számára tette lehetővé, hogy ismét menedékkérő szüleikkel legyenek - tudatta szombaton a washingtoni belbiztonsági minisztérium. Kilépett az RMDSZ-ből Eckstein-Kovács Péter
A szövetség volt szenátora, volt kisebbségügyi miniszter Kolozsvár főterén jelentette ezt be az igazságügyi törvények módosítása ellen szerveződött szombat esti spontán tüntetésen. Az iszlamizmus nem csak terrortámadásokkal fenyeget
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint a terrorcselekmény csak az egyik iszlamista bűnözési forma, amely ellen Európa küzd. Alapjogokért Központ: politikai realitása van, pénze még nincs Toroczkai László új mozgalmának
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint bár van realitása a Toroczkai László által fémjelzett Mi hazánk mozgalomnak, infrastruktúrája és pénze egyelőre nincs, és kérdéses az unióhoz való hozzáállása is. Tízezrek tüntettek Londonban az újabb népszavazásért
Tízezrek tüntettek szombaton Londonban, újabb népszavazást követelve a brit EU-tagság megszűnése előtt a kilépés feltételrendszeréről. Osztrák védelmi miniszter: az EU külső határainak védelmében katonákat is be kell vetni
Ausztria szerint az Európai Unió külső határainak védelmében a jövőben EU-katonákat is be kellene vetni - ezt mondta Mario Kunasek osztrák védelmi miniszter a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjúban. Jobbik: a pártból kilépettek adják vissza mandátumukat!
A Jobbik országos elnöksége visszahívja mandátumából azon képviselőket, akik kiléptek a pártból és akár a 2014-es önkormányzati, akár a 2018-as országgyűlési választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom listáin szereztek képviselői mandátumot – írják az MTI-hez eljuttatott közleményükben.