Pesti Srácok

Egyházi kitüntetést kapott Tarlós István

Egyházi kitüntetést kapott Tarlós István

Szent Adalbert-díjat kapott a főpolgármester. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kitüntetését Erdő Péter bíboros, prímás, érsek adta át Tarlós Istvánnak vasárnap Óbudán, a Szent Péter és Pál-templomban szentmise keretében.

A Kelemen Imre érseki irodaigazgató-helyettes által felolvasott méltatás szerint Tarlós István városvezetői munkája a hitélet szempontjából is jelentős, hiszen sokat tesz a templomok és egyházi intézmények fejlesztéséért és fenntartásáért.

Elhangzott az is, hogy Tarlós István III. kerületi polgármesterként többedmagával megalapította a Szent Péter és Pál Katolikus Általános Iskolát, és biztosította az intézménynek otthont adó épületet, továbbá támogatta a Szent Péter és Pál-templom és a főplébánia épületeinek teljes rekonstrukcióját, a berendezések javítását, cseréjét és a templom jelenleg folyó szigetelési munkálatait. Tarlós István emellett részt vesz a plébániai közösség életében is.

PestiSracok facebook image

- állt a méltatásban. A szentmisén részt vett mások mellett Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője és Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi polgármester is. A Szent Adalbert-díjat Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek alapította 2001-ben. Az elismerést azok kaphatják meg, akik segítették a főegyházmegye valamely szervezetének munkáját, céljainak megvalósítását, hozzájárultak a keresztény értékek gyarapításához.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még