Pesti Srácok

Újra együtt lehetnek menedékkérő szüleikkel a gyerekek Amerikában

Újra együtt lehetnek menedékkérő szüleikkel a gyerekek Amerikában

Az amerikai hatóságok 522, korábban a szüleitől elválasztott gyerek számára tette lehetővé, hogy ismét menedékkérő szüleikkel legyenek - tudatta szombaton a washingtoni belbiztonsági minisztérium.

A tárca azt is tudatta, hogy a következő 24 órában további 16 gyereket engednek majd vissza a szüleihez. Donald Trump elnök kormánya áprilisban hirdetett zéró toleranciát a határsértőkkel szemben, ami azt jelentette, hogy minden ilyen ügyben büntetőeljárást indítottak. Az amerikai törvények értelmében viszont a gyerekek ellen nem indult eljárás, így őket őrizetbe sem lehetett venni, amiből az következett, hogy több mint kétezer gyereket választottak el a szüleiktől. A síró, magányos, újságírók és jogvédők szerint ketrecbe zárt gyerekekről készült felvételek hatalmas botrányt kavartak, ami miatt óriási nyomás nehezedett az elnökre, hogy változtasson az eljáráson. Trump kezdetben igyekezett a kongresszus mindkét házában jelenleg kisebbségben lévő demokratákra hárítani a felelősséget a bevándorlási törvényekért, jelenlegi belbiztonsági minisztere pedig közölte, hogy a családok szétszakítása nem része a kormányzat bevándorláspolitikájának. Ezzel szemben viszont John Kelly, Trump kabinetfőnöke és előző belbiztonsági minisztere többször úgy nyilatkozott, hogy a gyerekek és a szülők szétválasztása elrettentő intézkedés. Végül Trump a héten elnöki rendeletet írt alá arról, hogy a gyerekeket ne válasszák el a szüleiktől. Az amerikai hatóságok mindvégig hangsúlyozták, hogy mindez csak a határsértők esetében történt, ha valaki szabályosan, a hivatalos határátkelőnél kért menedéket, a gyerekeket nem választották el a szüleiktől.

Forrás: MTI; fotó: The Star

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.