Pesti Srácok

Forró drót

Szijjártó Péter a BBC-nek: nem igazak a magyar rendőröknek a migránsokkal szembeni brutalitásáról szóló jelentések

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 október 20.
Nem igazak a magyar rendőröknek a migránsokkal szembeni brutalitásáról szóló jelentések, akik ezeket írták, nem jártak Magyarországon, vagy ha jártak is, hazudnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a BBC World Hard Talk című műsorában, amelyet szerda este és csütörtökön sugárzott a brit közszolgálati tévéadó.

Ez A Személy és Undok Nő - Összefoglaló a harmadik amerikai elnökjelölti vitáról

SMSusánszky Mátyás Forró drót 2016 október 20.
Az utolsó, szerda esti amerikai elnökjelölti vitára is sor került Hillary Clinton demokrata, és a mögötte hét százalékkal lemaradtó Donald Trump republikánus elnökjelölt között. Trump a vitában azzal érvelt, hogy Hillary Clinton immár harminc éve van a pályán, és mégsem valósított meg semmit abból, amit most elnökjelöltként ígér. Megjegyezte, Clinton alapítványai bűnszervezetként működnek, és olyan arab országoktól is fogadtak el pénzt, ahol nem tisztelik a nőket, ezért szép gesztus lenne ezeket a pénzeket szépen visszafizetni. Trump arról is beszélt, a választások eleve meg voltak bundázva, hiszen Clinton az email-botrányai ellenére is elindulhatott, így kételkedik az eredmény hitelességében. Hillary Clinton ugyanakkor arról beszélt, Trump akkor érzi jól magát, ha nőket alázhat meg. Hozzátette, a republikánus elnökjelölt Putyin bábja, aki az oroszok által ellopott adatokat használja fel a kampány során. Véleménye szerint Trump már csak jajveszékel, mert érzi, hogy vesztésre áll.

Meggyanúsítottak egy férfit a Teréz körúti robbantással (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 október 20.
Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Keresztes Imre főügyész.