Pesti Srácok

Az NVB nem hitelesítette az Összefogás Párt népszavazási kérdését

Az NVB nem hitelesítette az Összefogás Párt népszavazási kérdését

Megtagadta a levélben szavazás kiterjesztéséről szóló országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Az NVB-hez az Összefogás Párt nyújtotta be a következő kérdést hitelesítésre: "Egyetért-e Ön azzal, hogy hazánk Országgyűlése módosítsa a választási törvényt annak érdekében, hogy az országgyűlési, önkormányzati választások, népszavazások időszakában külföldön tartózkodó, dolgozó, tanuló magyar állampolgárok alkotmányos jogukkal élve levélben is szavazhassanak, így nyilvánítva ki választói szabad akaratukat?"

Az NVB csütörtöki ülésén egyhangú döntéssel megtagadta a kérdés hitelesítését.

A vitában Patyi András, a testület elnöke arra hívta fel a figyelmet, a kérdés részben arra vonatkozik, hogy az önkormányzati választásnál is biztosítsák a levélben szavazás lehetőségét.

PestiSracok facebook image

Azonban - mint mondta - az alaptörvény rögzíti, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a választópolgár a lakóhelyén vagy a bejelentett tartózkodási helyén választhat, és a szavazás jogát a lakóhelyén vagy a bejelentett tartózkodási helyén gyakorolhatja. Ezért a kérdés alapján tartott eredményes népszavazás ennek a szabálynak a megváltoztatását is eredményezné, márpedig az alaptörvény módosításáról nem lehet országos népszavazást tartani.

Hozzátette: az alaptörvény azt is meghatározza, mely kérdésekben nem lehet népszavazást tartani, így a többi között az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalmáról. Márpedig a kérdés ezt a tiltott tárgykört is érinti, ezért az NVB elnöke javasolta, hogy a testület tagadja meg a kérdés hitelesítését.

Az NVB határozata nem jogerős, az ellen 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

Forrás: MTI, fotó: civishir.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.