Forró drót
800 ezer helyett csak 100 ezres büntetést kap a Kétfarkú Kutya Párt
A Kúria szerint is sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét a Magyar Kétfarkú Kutya Párt "Szavazz érvénytelenül!" mobiltelefonos applikációja, de nem sérti a szavazás titkosságát. A bíróság ezzel a döntésével megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát az ügyben és a pártra az NVB által kirótt nyolcszázezer forintos bírságot százezer forintra mérsékelte. A Kúria, még a népszavazás előtt, ugyancsak az applikáció miatt benyújtott kifogás ügyében már egy hete megállapította, hogy az applikáció nem sérti a szavazás titkosságát, de akkor még - mivel abban az eljárásban még nem szabott ki bírságot az NVB - erről nem dönthetett. Az MSZP máig nem kért bocsánatot a tömeggyilkosságért - világított rá Schmidt Mária
Tömegbe lövető, a kommunisták bűneiért mai napig bocsánatot nem kérő párt az MSZP – közölte Schmidt Mária, miután az MSZP nem írta alá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot, amelyet az Országgyűlés elnöke kezdeményezett. Az MSZP szerint ezzel a kormánnyal nem lehet együtt ünnepelni. A kormány nemzeti ügyként tekint az alaptörvény módosítására
A kormány minden javaslatot megfontol az alaptörvény módosításával összefüggésben, mert nemzeti ügyként tekint a kérdésre - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az illegális migrációt nem lassítani, hanem megállítani kell
Mivel tudható, hogy a migránsok legtöbbje illegálisan tartózkodik Európában, Magyarország kérte az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozóján elfogadandó nyilatkozatból a kötelező elosztási kvótákra utaló szövegrész törlését - jelentette ki Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára kedden Luxembourgban. Pintér szerint jó döntés volt a szlovénokkal való együttműködés
A cél az, hogy "úgy védjük meg" a schengeni külső határokat, hogy ne kelljen az övezeten belül korlátozásokat bevezetni, határellenőrzéseket visszaállítani - hangsúlyozta a szlovén partnerével folytatott keddi budapesti megbeszélése után tett sajtónyilatkozatban Pintér Sándor belügyminiszter. A Jobbik ultimátumot adott Orbánnak
A Jobbik csak abban az esetben támogatja az Orbán Viktor által kezdeményezett alkotmánymódosítást, ha a kormányfő a betelepítés minden formáját elutasítja, beleértve a letelepedési kötvényt is.
Választói adatgyűjtés lehet a jobbikos konzultáció
Akár választói névjegyzék is készülhet a Jobbik levélben kiküldött konzultációs kérdőive alapján – legalábbis az erre utaló gyanút nem sikerült eloszlatnia az adatszolgáltatással kapcsolatban megszólalt Dúró Dórának. A Jobbik frakcióvezető-helyettese még önmagával is ellentmondásba keveredett, hiszen állításával ellentétben a konzultáció aláíróit többek közt választási tájékoztatással is megkeresheti a felmérést lebonyolító, jobbikos vezetésű alapítvány. Junckerék elégedettek a migrációs áradat kezelésével
Meghozták az első eredményeket azok a partnerségi megállapodások, amelyeket az Európai Unió kötött öt afrikai országgal a migrációs áradat hatékonyabb kezelése érdekében - derült ki az Európai Bizottság kedden közzétett jelentéséből. Vadászok segítségét kérik a Teréz körúti robbantó megtalálásához
A Teréz körúti robbantás elkövetőjét még mindig nem találják a nyomozók, akik most azt szeretnék kideríteni, végzett-e próbarobbantást valahol az a férfi, aki szeptember 24-én megsebesített két rendőrt. Evakuáltak 200 embert a győri kórházból
Evakuálták a betegeket a győri kórházból, a Kisalföld helyszíni tudósítója szerint 200 embert menekítettek ki a tűzoltók arról a szintről, ahol a tűz keletkezett. Nem kegyelmeztek az alkotmánybírák, azonnali megsemmisítésről határoztak
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden nyilvánosan kihirdetett határozatával megsemmisítette a földforgalmi törvénnyel összefüggő egyik törvényi rendelkezést, mert az sértette az alaptörvényben rögzített jogorvoslati jogot. Soha nem látott mennyiségű gyerek-migráns érkezett Európába, az osztrákok tiltakoznak
Eddig soha nem látott mennyiségű gyerek menekült egyedül a Földközi-tengeren át Olaszországba: január és október között több mint 20 ezer kiskorú tette meg magányosan a veszélyes utat - közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden. Közben pedig lakossági tiltakozás miatt nem létesítenek kiskorú menekülteket befogadó szálláshelyet egy karintiai faluban.
Szegedi Csanád kiteregeti a Jobbik szennyesét
Egyelőre csak New Yorkban mutatkozott be a Jobbik eltitkolt történetéről szóló, Maradj csendben! című dokumentumfilm. A Tribeca filmfesztiválon vetített film a radikális magyar párt igazi arcát kívánja ábrázolni. Szegedi Csanád a filmben "a párt kétarcú, álszent politikájáról beszél" a náci és a nyilas jelképekkel kapcsolatban. Bevallja, hogy tudatosan akarnak félelmet kelteni a zsidóságban. A DK szerint a Jobbik nem ellenzéki párt
A Demokratikus Koalíció szerint nem tekinthető többé ellenzéki pártnak a Jobbik, ha részt vesz az alaptörvény hetedik módosításában. A párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Orbán Viktor felhatalmazás nélkül nyújtott be alaptörvény-módosító javaslatot az érvénytelen népszavazás után, a kétharmados többséghez a Fidesznek szüksége van a Jobbikra, Vona Gábor pedig a miniszterelnök segítségére siet. A Fidesz méltóságteljes ünneplésre kér mindenkit
A Fidesz azt kéri mindenkitől, hogy méltóságteljesen ünnepelje az 1956-os forradalom 60. évfordulóját. Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a huszadik század legnagyszerűbb magyar teljesítményének méltó megünneplése nemzeti ügy. Baloldali paranoia - Gréczy szerint Orbán irányítja Juhász Pétert
Hatalmas balos belvita robbant ki Vágó István egy publikus Facebook-posztja alatt – szúrta ki a Mandiner.hu. Gréczy Zsolt többek közt azzal vádolja Juhász Pétert, hogy Orbán bábja. A DK szóvivője ezt azzal indokolja, hogy az Együtt politikusa rászervezett a baloldali ellenzék október 23-i tüntetésére. Ferdít az ellenzék a Római-part kapcsán
Sem ingatlanspekuláció, sem pedig szabálytalan építkezések nem történnek a Római-parton – írja az Óbudai Önkormányzat tisztázó közleményében. Megjegyzik, az Együtt kritikus képviselője a változtatási tilalmat sem írta alá, sőt részt sem vett az általa támadott testületi ülésen, viszont tíz perccel később már sajtótájékoztatót tartott. Megerőszakoltak egy tolmácsot a calais-i "dzsungel" közelében
Megerőszakoltak kedd hajnalban a calais-i "dzsungel" közelében egy pastu tolmácsot, aki egy újságírót vezetett körbe a migránstáborban. Vargha: hősiességről, köszönetadásról és szabadságról szólnak a rendezvények
A hősiesség, a köszönetadás és a szabadság lesz az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára szervezett megemlékezés központi gondolata - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatón. Eörsi Mátyás visszautasítja a kormány jelölését
Eörsi Mátyás visszautasítja a kormány jelölését a Community of Democracies főtitkári posztjára - tudatta a Demokratikus Koalíció. Mint írják, "a demokratikus intézményrendszer lerontásában elhíresült kormány" által delegált személy nem lehet hiteles egy demokrácia megerősödéséért küzdő nemzetközi szervezet élén. Szél Bernadett felhívása ellen tiltakoznak a civilek, akik nem akarnak kamikaze akciókat
Közleményben tiltakozott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Szél Bernadett felhívására, mely szerint azonnal békemenettel kellene demonstrálni a CETA, a TTIP szerződések és a Felcsút ellen. Véleményük szerint bizonyos szempontból érthető az LMP részéről a felhívás, hiszen a párt "kis csapata a menet élén jól mutatna, és némileg feledtetni tudná magára hagyatottságát.", azonban ők meg akarják őrizni saját arculatukat, megfontoltságukat pedig nem cserélik "bozótharcra és kamikaze akciókra." "A nyugati sajtó a baloldalé, ezért ragadtatják el magukat Orbán bírálatában"
Az osztrák és a német sajtó túlnyomórészt baloldali, így nem kell meglepődni azon, hogy elragadtatják magukat Orbán Viktor bírálatában, míg a 2006-os erőszakos események nem érték el az ingerküszöbüket - egyebek között erről beszélt Andreas Unterberger, a Die Presse és a Wiener Zeitung egykori főszerkesztője a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Rengeteg pénzt kapnak a magyarok az Európai Bizottság döntése miatt
Nincs többé felfüggesztő határozat az aszfaltügyben, az Európai Bizottság eltörölte azt - értesült a Privátbankár a BruxInfo forrásai alapján. Első körben akár 700 millió eurót is kifizethet az unió, mivel arra jutottak a múlt héten, hogy a versenykorlátozással szembeni kért intézkedéseket végrehajtotta a kormány. Ilyen még nem volt: az ENSZ-palotában emlékezett meg a magyar misszió 1956-ról
A New York-i magyar ENSZ-misszió, történetében először, a kerek évfordulóra való tekintettel a világszervezet palotájában emlékezhetett meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.