Pesti Srácok

Soha nem látott mennyiségű gyerek-migráns érkezett Európába, az osztrákok tiltakoznak

null

Eddig soha nem látott mennyiségű gyerek menekült egyedül a Földközi-tengeren át Olaszországba: január és október között több mint 20 ezer kiskorú tette meg magányosan a veszélyes utat - közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden. Közben pedig lakossági tiltakozás miatt nem létesítenek kiskorú menekülteket befogadó szálláshelyet egy karintiai faluban.

A statisztika szerint 2015-ben összesen 16 500 gyerek menekült a tengeren keresztül Olaszországba, közülük 12 300-nak nem volt felnőtt kísérője. A többségében Észak-Afrikában hajóra szállt kicsik közül mindössze kevésnek "van fogalma arról, hogy mi vár rájuk az idegen országban" - panaszolta Sabrina Avakian, az UNICEF helyzetfelmérés miatt Dél-Olaszországban tartózkodó munkatársa.

rtx20zj6-1024x683

Szakértők szerint sok gyerek szörnyű dolgokat élt át az út során, például látták, ahogy bajbajutott útitársaik a vízbe fúlnak körülöttük. Az UNICEF éppen ezért azon fáradozik, hogy a gyerekek megfelelő szakértői ellátásban részesüljenek az olasz parti őrség mentőhajóin és a táborokban.

PestiSracok facebook image

A menekültek befogadása - még ha kiskorúakról is van szó - egyre nagyobb ellenállásba ütközik

Lakossági tiltakozás miatt nem létesítenek kiskorú menekülteket befogadó szálláshelyet egy karintiai faluban - számolt be az osztrák közszolgálati média (ORF) kedden. A Klagenfurttól negyven kilométerre fekvő Eberndorfban 48 menekült lakik, a tervek szerint további húsz embernek otthont adó helyet akartak létrehozni. Eberndorftól egy kilométerre már elkezdték átalakítani a mintegy 700 négyzetméteres új otthont, amelynek nincs közvetlen szomszédos épülete, sem közlekedési összeköttetése a településsel. A mintegy hatezer fős településen 250 lakos részvételével zajlott információs estet szerveztek október elején. A szociáldemokrata polgármester tájékoztatása szerint a rendezvényen "olyan rossz volt a hangulat, hogy a terveket sem tudták teljes egészében bemutatni". Gottfried Wedenig azt mondta, hogy a médiában olvasható esetek félelmet keltenek az emberekben. A híresztelések arról szólnak, hogy a fiatal menekültek súlyos bűneseteket követnek el a szálláshelyeken, és ezt a rendőrök tudatosan elhallgatják.

chad_refugee_children-jpg__1500x670_q85_crop_subsampling-2

Fotó: Global Citizen

A tartományi rendőrségi szóvivő nem tud olyan okokról, amely miatt ezt tennék. Az ORF beszámolója megemlíti, hogy rendőrségi szempontból megalapozatlan a lakosok félelme. A tartományban hat otthonban 160 kísérő nélküli kiskorú menedékkérőt helyeztek eddig el, problémás esetek csak elvétve fordulnak elő, viselkedési problémák az esetek 5-10 százalékban tapasztalhatók - közölte az ORF.

2015-ben összesen csaknem 90 ezer menedékkérelmi eljárás indult meg Ausztriában, ezekből 10 ezer kísérő nélkül érkezett kiskorú menekült kérelme volt. A család nélkül érkező 14 év alattiak jellemzően afgán gyerekek, de sokan jönnek Szíriából és Irakból is. A 14 és 18 év közötti korosztály főleg Afganisztánból, Nigériából és Szomáliából érkezik.

PS/MTI, Fotó:wypr.org.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.