unicef
Egy év alatt megháromszorozódott a Földközi-tengeren eltűnt vagy meghalt migránsok száma
Háromszor annyi migráns tűnt el vagy halt meg a Földközi-tengeren az idén nyáron, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) pénteki sajtóközleménye szerint.UNICEF: több mint 300 millió gyerek él szélsőségesen szegény körülmények között
A koronavírus-világjárvány jelentősen lelassította a szegénység elleni küzdelmet, és jelenleg még mindig mintegy 333 millió gyermek él szélsőségesen szegény körülmények között világszerte - derült ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Világbank szerdán közzétett jelentéséből - írja az MTI. A világon minden hatodik gyerek él 2,15 dollárnál kevesebb napi jövedelemből. Ha a pandémia nem szól közbe, 30 millió gyermeket sikerülhetett volna hozzásegíteni ahhoz, hogy kikerüljön a szélsőséges szegénységből - hívta fel a figyelmet az UNICEF.UNICEF: több mint 1300 iskolát romboltak le Ukrajnában a háború kezdete óta
Több mint 1300 iskolát romboltak le Ukrajnában a háború kezdete óta az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területeken, és számos további létesítmény súlyosan megrongálódott – közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden.Szijjártó: a háború miatt Magyarország meghosszabbítja együttműködését az ENSZ Gyermekalapjával
Magyarország egy évvel meghosszabbítja az Ukrajnából menekült gyerekek helyzetének javítását célzó együttműködési megállapodását az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF), miután a háborúnak a kiskorúak a legfőbb áldozatai – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban.UNICEF: háromszáz gyermek vesztette életét idén a Földközi-tengeri átkelés közben
Legkevesebb 289 gyerek vesztette életét idén a Földközi-tengeren át vezető migrációs útvonalon - közölte pénteken az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). A szervezet hangsúlyozta, hogy ez kétszerese a tavalyi év első hat hónapjában regisztráltnak. Az UNICEF biztonságos, legális és hozzáférhető lehetőségeket követelt az Európában menedéket kereső gyerekek számára. A veszélyes tengeri átkelés közben életét vesztő gyerekek tényleges száma "feltehetően jelentősen nagyobb" a regisztráltnál. Számos hajótörés nem kerül be a nyilvántartásba.Több mint 13 millió forintos adománnyal segítik a Díjnet felhasználói a török–szíriai földrengés károsultjait
Tavaly csaknem a hatszorosára, 22,8 millió forintra nőtt a dijnet.hu-n keresztüli éves adományozások összege – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel, kiemelve, hogy a múlt évben adományozási rekord is született: mindössze két hónap alatt több mint 13 millió forintot ajánlottak fel felhasználóik az UNICEF Magyarországon keresztül a török–szíriai földrengések károsultjainak megsegítésére.Tavaly a világban ötmillió gyerek halt meg ötéves kora előtt
Az ENSZ legfrissebb becslései szerint 2021-ben 5 millió gyermek halt meg ötéves kora előtt, valamint további 2,1 millió 5 és 24 év közötti korú vesztette életét - írta az UNICEF Magyarország kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében. A jelentések pozitív eredményekről is beszámolnak: 2000 óta a halálozások mértéke az öt éves kor alattiak körében a felére, az idősebb gyerekek és fiatalkorúak esetében pedig 36 százalékkal csökkent. A halvaszületések száma is mérséklődött csaknem 35 százalékkal.Szijjártó: Brüsszelben és Washingtonban is elismerik a menekültek magyarországi ellátását
A New Yorkban állandó székhellyel rendelkező humanitárius világszervezetek mellett már a kormányt állandóan bíráló washingtoni és brüsszeli nyilvánosságban is elismerik az Ukrajnából érkezett menekültek magyarországi ellátását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, New Yorkban.UNICEF: a világjárvány az elmúlt 75 év legnagyobb globális válsága a gyermekek számára
Az UNICEF második világháborút követő megalakulása óta nem volt példa olyan, gyermekeket veszélyeztető, globális problémára, mint a koronavírus-világjárvány – írta fennállásának 75. évfordulója alkalmából kiadott jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) csütörtökön.Ajánljuk még