Pesti Srácok

UNICEF: több mint 300 millió gyerek él szélsőségesen szegény körülmények között

null

A koronavírus-világjárvány jelentősen lelassította a szegénység elleni küzdelmet, és jelenleg még mindig mintegy 333 millió gyermek él szélsőségesen szegény körülmények között világszerte - derült ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Világbank szerdán közzétett jelentéséből - írja az MTI. A világon minden hatodik gyerek él 2,15 dollárnál kevesebb napi jövedelemből. Ha a pandémia nem szól közbe, 30 millió gyermeket sikerülhetett volna hozzásegíteni ahhoz, hogy kikerüljön a szélsőséges szegénységből - hívta fel a figyelmet az UNICEF.

"A koronavírus, a konfliktusok és a klímaváltozás következtében több millió gyerek számára vált lehetetlenné az előrelépés. Egész egyszerűen tűrhetetlen helyzet az, hogy 333 millió gyerek olyan helyzetben éljen, amelyben nemcsak az alapvető szükségleteiket nem elégítik ki, de meg vannak fosztva méltóságuktól és bármiféle lehetőségtől és reménytől is a javulásra" - mondta el Catherine Russell, az UNICEF főigazgatója.

Fekete-Afrikában a gyerekek mintegy 40 százalékát érinti a szélsőséges szegénység. Ez az arány a világon a legmagasabb, az összes többi régióban az utóbbi években csökkent a gyermekszegénység. Fekete-Afrikában viszont súlyosbodott a probléma a népesség gyors növekedése, a koronavírus-járvány és a természeti katasztrófák miatt. Az ENSZ korábban 2030-ra célként tűzte ki a gyermekszegénység felszámolását.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.