Pesti Srácok

Szijjártó: a háború miatt Magyarország meghosszabbítja együttműködését az ENSZ Gyermekalapjával

null

Magyarország egy évvel meghosszabbítja az Ukrajnából menekült gyerekek helyzetének javítását célzó együttműködési megállapodását az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF), miután a háborúnak a kiskorúak a legfőbb áldozatai – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a miniszter az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatójával folytatott megbeszélése után közölte, hogy a harcokban a gyerekek szenvednek leginkább: pillanatok alatt megsemmisül a jövőjük, elveszítik a szüleiket, a hazájukat, rommá lövik az országukat.

– fogalmazott, és aláhúzta, hogy minél tovább tart a háború, annál több gyerek válik annak áldozatává. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ezért is kötött tavaly Magyarország az UNICEF-fel megállapodást, amelynek keretében minden létező támogatást megadnak a szomszédos Ukrajnából érkező menekült kiskorúaknak, hogy hozzáférjenek az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz, illetve ezáltal valamiféle esélyük legyen a jövőben. Rámutatott, hogy például hazánkban mintegy 1300 iskola és óvoda fogadott be ukrajnai gyerekeket.

PestiSracok facebook image

– mondta. A miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy ezen együttműködés nem tavaly kezdődött, hanem nyolc éve, amikor az ENSZ Gyermekalapja Magyarországra költöztette globális szolgáltatóközpontját, ahol mára már 400 ember dolgozik, és tárgyalni fognak az újabb bővítés lehetőségéről.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még