new york
A Koránra esküdött fel New York új polgármestere – politikai üzenet és hatalmi szimbolika
Az, hogy New York új polgármestere a Koránra - egyidejüleg kettőre - tette a kezeit, egyértelműen identitáspolitikai jelentéssel bíró gesztus volt.New York kalifája dolgozik, be is indult a keresztényellenes uszítás
Bár még be sem iktatták hivatalába, máris "munkába" fogott Zohran Mamdani. New York új muzulmán polgármestere ugyanis a jelek szerint máris hatással lett a városra, ahol hatalmas táblákon kezdték el a keresztények provokációját. Igen, éppen karácsonykor."Tisztelettel, az anarchisták, patkányok, törvénytelenek" – Antifák támadták meg a New York-i rendőrséget (videó!)
Antifák támadták meg a New York-i rendőrséget, és annak nyolc járművét felgyújtották. Mint kiderült ezzel vállal „szolidaritást” a szélsőbaloldali csoport a Los Angeles-i tüntetőkkel, és arra buzdítják az embereket, hogy ők is végezzenek terrorcselekményeket különböző városokban, megtámadva ezzel a hatóságokat és a kormányt. Úgy tűnik, a Los Angeles-i tüntetés nem marad a kaliforniai városban.A Hudson folyóba zuhant a Siemens vezérigazgatójának gépe, aki életét vesztette
Csütörtökön helyi idő szerint délután negyed négykor szörnyű baleset történt New Yorkban. A tragédiát egy járókelő a mobiltelefonja kamerájával rögzítette, amelyen az látható, hogy egy városnéző helikopter minden különösebb előzmény nélkül a Hudson folyóba zuhant. Nemrég az is kiderült, hogy kik utaztak a gépen.New Yorkban is vérfürdőt rendeztek
Tíz ember sérült meg egy szórakozóhely előtt történt lövöldözésben Queensben, New Yorkban - jelentette be a rendőrség csütörtök reggel. A hatóságok szerint nem terrortámadás történt, valószínűleg bandák csaphattak össze.Horrorisztikus gyilkosság: Elevenen égetett el egy nőt egy migráns New York-ban (VIDEÓ)
Pillanatokon belül elfogta a New York-i rendőrség azt a guatemalai migránst, aki minden ok nélkül felgyújtotta a nőt. Az elkövető 2018-ban lépte át az amerikai határt, és azt sem tudni, hogy legálisan tartózkodik-e az Egyesült Államokban. Az esetről készült felvételen pedig jól látszik, hogy senki nem siet a lángoló nő segítségére, habár sokat már nem tehettek volna érte.Karácsony Gergelyre sértődték magukat a demokraták Trump miatt
Liz Krueger, New York-i demokrata politikus egy egészen radikális ötlettel állt elő: azt szeretné, ha New York csatlakozhatna Kanadához, és kiválna az Egyesült Államokból. Alapvetően ez minden józan gondolkodású ember szerint akkora marhaság, hogy New York teljes lakossága rá tudna ülni, és elutazhatna vele egészen az Északi-sarkig, de Liz Krueger talált maga mellé olyan demokrata-párti elvtársat, aki támogatta az ötletét. Ettől függetlenül még nem fog megvalósulni, de jó látni, hogy egyeseknek ennyire fáj egy működő állam víziója.Szijjártó Péter: a nemzetközi politikának vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára
A nemzetközi politikának vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára, és újfent előtérbe kell kerülnie a diplomáciának, kizárólag ez vezethet el az ukrajnai háború lezárásához is - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.Szijjártó Péter: Magyarországnak érdeke a tisztességes kapcsolat fenntartása Oroszországgal
Magyarországnak érdeke a tisztességes és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat fenntartása, sőt az együttműködés fejlesztése is Oroszországgal a szankciók által nem érintett területeken - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint szerda este New Yorkban.Ajánljuk még

















