new york
Szijjártó: Magyarországot egyre súlyosbodó aggodalommal tölti el a közel-keleti helyzet
Magyarországot egyre súlyosbodó aggodalommal tölti el a közel-keleti helyzet, ezért mindent meg kell tenni az eszkaláció elkerülése érdekében, hiszen a konfliktus továbbterjedése világháborús kockázattal jár – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, New Yorkban.Egy demokrata polgármester bankkártyákat és súlyos zsebpénzeket osztogat a migránsoknak
Egy négytagú migránscsalád évi 15 200 dollárnyi készpénzt kaphat az adófizetőktől a New York-i polgármester, Eric Adams igencsak vitatott, új bankkártyaprogramja keretében. A New York-i városi tanács, mint arról a Breitbart című lap is beszámolt, vizsgálatot indít Eric Adams polgármester programjának kivizsgálására, melynek keretében havi ezer dollár elköltésére alkalmas, folyamatosan feltöltött bankkártyákat adnának az illegális bevándorlóknak.Akár 6 millió forintnyi dollárt is kaphatnak az illegális bevándorlók New York polgármesterének hitelkártyaprogramjából
Eric Adams New York-i polgármester 53 millió dolláros betéti kártyaprogramja értelmében évi 15 200 dollárt is kaphat egy migránscsalád, akinek két 17 év alatti gyermeke van – számolt be a Daily Mail. A pénzért egyszerűen csak be kell jelentkezni; a Fox News információi szerint semmilyen vizsgálat, vagy ellenőrzés nem történik.New York beperli a Metát a fiatalok mentális egészségi állapotának károsodása miatt
Eric Adams, New York város polgármestere helyi idő szerdán bejelentette, hogy pert indítottak több közösségi médiaplatform ellen, mert használatukkal hozzájárulnak a fiatalok mentális egészségének válságához.Szijjártó Péter: az ENSZ-nek meg kell sokszoroznia a terrorellenes küzdelemre fordított erőforrásait
Az ENSZ-nek meg kell sokszoroznia a terrorellenes küzdelemre fordított erőforrásait – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, New Yorkban, a közmédiának nyilatkozva. Szijjártó Péter azt mondta: az ENSZ hosszú ideig "mostohagyerekként" kezelte a terrorellenes fellépést, és hogy milyen szerepet tudott ebben betölteni, a tagállamok önkéntes adományaitól függött.Szijjártó New Yorkban: a liberális mainstream felelős az Európai Unió kudarcaiért (VIDEÓ)
Az Európai Unió kudarcot vallott az elmúlt időszak három fő kihívásának kezelésében, amelyért egyértelműen a liberális mainstream minden területet leuraló jelenléte okolható – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjában.Donald Trumpot kártérítésre kötelezték egy rágalmazási ügyben
A bíróság több mint 83 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte Donald Trumpot rágalmazás vádjával pénteken egy 1996-ban gyökerező ügy miatt, a volt elnök fellebbezést tervez. A volt elnök ügyében eljáró New York-i esküdtszék szerint E. Jean Carroll újságírót 18,3 millió dollár illeti meg a személyével kapcsolatban elhangzott valótlan állítások miatt kompenzációként, valamint 65 millió dollár büntető kártérítésként.Donald Trump is tanúskodott a rágalmazás miatt ellene indított perben
Donald Trump is tanúskodott abban a perben csütörtökön New Yorkban, amelyet E. Jean Carroll újságíró indított ellene rágalmazás miatt. Trump a bíróság előtt tett rövid nyilatkozatban felidézte a 2019-ben tett kijelentését, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy E. Jean Carroll "mondott valamit, amit én hamis vádaskodásnak tartottam". Hozzátette, hogy a hivatalban lévő elnökként tett kijelentéssel az volt a célja, hogy saját magát, családját, és az elnöki pozíciót vegye védelmébe.Csak a szokásos: balhéval hálálják meg a befogadást a migránsok New Yorkban
Egyre dühösebbek a New York-i Brooklyn lakosai, miután a Floyd Bennett Field nevű menedékhelyen élő migránsok miatt megugrott a bűnözés. Közel 2000 migránst költöztettek az elszigetelt ideiglenes menedékhelyre november közepén, hatalmas sátrakban elhelyezve rengeteg családot is, mivel a város kifogyott a lakhatási lehetőségekből – írja a V4NA hírügynökség.Ajánljuk még

















