Pesti Srácok

Tüntetők zavarták meg a húsvéti vigíliát a New York-i Szent Patrik-székesegyházban

null

Egyházi szertartás megzavarása miatt eljárás indult azon palesztinpárti aktivisták ellen, akik tüntetéssel akadályozták a Szent Patrik-székesegyházban tartott húsvéti vigíliát szombaton késő este – közölte New York rendőrsége vasárnap.

A Timothy Dolan bíboros, New York érseke által tartott szertartást a demonstrálók kiabálással zavarták meg a hívekkel zsúfolt székesegyházban, és feliratot próbáltak kifeszíteni. Skandálásaikban "szabad Palesztinát" követeltek. A rendőrség három embert bilincsben vezetett el és őrizetbe vett. A tüntetők egyike tavaly ősszel a US Open tenisztornát klímaaktivistaként zavarta meg, akkor az egyik központi pálya talajához rögzítette ragasztóval saját tenyerét.

Timothy Dolan bíboros nem reagált az incidensre; húsvét vasárnapjára a közösségi médiában megjelentetett üzenetében azt írta, hogy az "emberi lény" a reményre lett teremtve, és hozzátette: "senki nem pusztíthatja el az élet ajándékát, amit örökkévalónak szántak". Az Egyesült Államok katolikus püspöki konferenciája a nagyhét kezdetén imára és békére felszólító üzenetet tett közzé a háború lezárása érdekében. A Szent Patrik-székesegyház New York legnagyobb katolikus temploma, amelyben 2400 ülőhely található.

Szombaton New York belvárosában, a Times Square-en palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetők tömege gyűlt össze – egyes beszámolók szerint ezrek – a "Palesztin föld napjának" elkeresztelt demonstráción, amelyen azonnali tűzszünetet követeltek. A résztvevők közül a rendőrség szintén többeket őrizetbe vett. Szombaton az Egyesült Államok több városába hirdettek hasonló megmozdulásokat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: The Telegraph (képernyőfotó)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.