Pesti Srácok

New York kalifája dolgozik, be is indult a keresztényellenes uszítás

Zohran Mamdani, New York új polgármestere. Fotó: Reuters: Eduardo Munoz

Bár még be sem iktatták hivatalába, máris "munkába" fogott Zohran Mamdani. New York új muzulmán polgármestere ugyanis a jelek szerint máris hatással lett a városra, ahol hatalmas táblákon kezdték el a keresztények provokációját. Igen, éppen karácsonykor.

Sária és liberalizmus. Úgy tűnik jól megfér egymás mellett, míg a védett állat meg nem eszi a védett növényt. Ezen az elven indult el a New York polgármesterválasztásán a szélbalos, de egyébként muzulmán Zohran Mamdani, akit a Demokrata Párt színeiben meg is választottak. Tudják, mert majd biztos szeretetet, meg elfogadást hírdet.

Most még nem Allahu akbart kiabál New York polgármestere
Most még nem Allahu akbart kiabál New York polgármestere

Nos, tévedtek. A takia jegyében ugyanis nyugodtan hazudhatja egy muszlim, hogy ő liberális és elfogadó, de közben feni a kést a sária utáni időkre. Mamdanit még be sem iktatták, de az iszlamisták már nyeregben érzik magukat. Erre utal az is, hogy az Amerikai–Arab Diszkriminációellenes Bizottság éppen szenteste indította el csillagászati összegért a keresztényhergelő kampányát, melyen hatalmas betűkkel hirdetik: Jézus palesztin volt.

New York elesett

Abba most ne menjünk bele, hogy mennyire valószerűtlen, hogy a huszadik században kitalált palesztin nép adta volna a megváltónkat, az üzenetnek nem is ez a lényege. A lényeg az, hogy győztek, New York az övék, a karácsony az övék, maga Jézus is az övék. Keresztényeknek itt már nincs semmi keresnivalójuk. Tizennégy évvel a World Trade Center elleni merénylet után csak sikerült elfoglalniuk a várost. 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.