unicef
A WHO szerint a 12 évnél idősebb gyermekeknek is maszkot kellene hordani
A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) új ajánlása szerint.UNICEF: a járvány világszerte mélyíti a gyerekek gondozásában kialakult válsághelyzeteket
A koronavírus-járvány még inkább súlyosbítja a gyerekek gondozásában tapasztalható válságot világszerte - figyelmeztetett az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) helyi idő szerint kedden közzétett tanulmányában.A világjárvány miatt nyolcvanhatmillióval emelkedhet a szegénységben élő gyermekek száma
A koronavírus okozta világjárvány következményei miatt nyolcvanhatmillióval nőhet az év végéig a szegénységben élő gyerekek száma a világon az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Save The Children gyermekmentő alapítvány közös tanulmánya szerint. A szerdán sajtótájékoztatón ismertetett jelentés szerint ezzel az év végére hatszázhetvenkétmillióra emelkedhet az érintettek száma, ami tizenöt százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A szegénységben élő fiatalok csaknem kétharmada a Fekete-Afrikában és Dél-Ázsiában él.Már húsz áldozata van Szamoán a kanyarójárványnak
Egy hét alatt több, mint háromszorosára, húszra emelkedett a szamoai kanyarójárvány halálos áldozatainak száma, és majdnem mindegyikük kisgyermek – közölte szombaton a csendes-óceáni szigetország kormánya. A kanyarós megbetegedések száma 2000 és 2016 között világszerte meredeken zuhant, de az utóbbi években a többnyire minden tudományos alapot nélkülöző oltásellenes és szkeptikus kezdeményezések miatt a fertőzés ismét több országban felütötte a fejét, és súlyos gondot jelent.Aggasztó mértékét öltött a kanyarós megbetegedések száma a világban
Aggasztó mértékét öltött a kanyarós megbetegedések száma a világban: a növekedés több, mint 74 százaléka tíz országban mutatható ki, és több olyan országban jelent meg újra a járvány, amelyet korábban kanyarómentesnek nyilvánítottak - figyelmeztet legutóbbi jelentésében az UNICEF.A gyermekek vették át az irányítást az Állatkertben
Világszerte november 20-án ünneplik a gyermekjogok világnapját, idehaza pedig már most is hallatják hangjukat a gyerekek: a hét elején egy tűzoltókapitányság, majd az FTC, most pedig az Állatkert felett vették át a hatalmat. Az UNICEF Magyarország Gyerekhang kampányának részeként Király és Várkapitány került a Holnemvolt Vár élére, ők indították el a Hetedhét Palota interaktív játékait. A kicsik a Sünispotály főállatorvosával és gondozóival együtt megvizsgálták és ellátták a mentőhelyen lábadozó sünöket és vörös vércsét, majd megetették a simogatóban a dámszarvasokat, végül a Palotacukrászatban finom édességeket készítettek és fogyasztottak a kis cukrászok.Ajánljuk még