Pesti Srácok

A gyermekek vették át az irányítást az Állatkertben

A gyermekek vették át az irányítást az Állatkertben

Világszerte november 20-án ünneplik a gyermekjogok világnapját, idehaza pedig már most is hallatják hangjukat a gyerekek: a hét elején egy tűzoltókapitányság, majd az FTC, most pedig az Állatkert felett vették át a hatalmat. Az UNICEF Magyarország Gyerekhang kampányának részeként Király és Várkapitány került a Holnemvolt Vár élére, ők indították el a Hetedhét Palota interaktív játékait. A kicsik a Sünispotály főállatorvosával és gondozóival együtt megvizsgálták és ellátták a mentőhelyen lábadozó sünöket és vörös vércsét, majd megetették a simogatóban a dámszarvasokat, végül a Palotacukrászatban finom édességeket készítettek és fogyasztottak a kis cukrászok.

Az UNICEF Magyarország másodjára csatlakozik a Gyerekhang kampánnyal a globális kezdeményezéshez, a világnap alkalmából fordított napot tartanak számtalan intézménynél, vállalatoknál. Az üzenet az, hogy ne csak most, hanem a hétköznapokban is figyeljünk oda a gyerekekre, hallgassuk meg a véleményüket, vonjuk be őket az életüket érintő kérdésekbe – közölte a PestiSrácok.hu-val Kordos Szabolcs, az UNICEF Magyar Bizottságának senior kommunikációs tanácsadója. Az eseményen egyúttal kihirdették az idei Gyerekhanghoz kötődő Gyerekrajz verseny eredményét, közel ezer pályamű érkezett az ország minden pontjáról a szervezet felhívására. Több képet is szociális intézményekben élő gyerekek küldtek be. A „Ha lehetne egy kívánságom…” gondolat ihlette meg a fiatalokat, a zsűrinek három korosztályban kellett győzteseket hirdetnie, nehéz helyzetüket jól jelzi, hogy két kategóriában is holtverseny született a második helyen. A győztes alkotásokat országszerte láthatják az érdeklődők, hiszen a JCDecaux felajánlásának köszönhetően péntektől citylight-plakátokon köszönnek vissza a képek. A Gyerekrajz pályázat főtámogatója az ICO Zrt. SÜNI márkája volt.

A képeket végiglapozva láthatjuk a gyermeki elme elevenségét, lovak, kutyák, pónik és sok unikornis tűnik fel, valamint rengeteg bájos kívánság: volt, aki például biciklire vágyott, más arra, hogy legyen harmadik része a Deadpoolnak. Sokan egy szebb, jobb, élhetőbb világról álmodnak – ez visszatükröződik a győztesek alkotásain is. Olyan jövőkép tárul elénk ezekben az alkotásokban, amelyekben kevesebb az erőszak, az éhség, szenvedés, és zöldebb, tisztább a világ – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

cof
11-14 éves korosztály
6-10 éves korosztály
KAT_5074
UNICEF Állatkert

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.