Pesti Srácok

Baloldali paranoia - Gréczy szerint Orbán irányítja Juhász Pétert

Baloldali paranoia - Gréczy szerint Orbán irányítja Juhász Pétert

Hatalmas balos belvita robbant ki Vágó István egy publikus Facebook-posztja alatt – szúrta ki a Mandiner.hu. Gréczy Zsolt többek közt azzal vádolja Juhász Pétert, hogy Orbán bábja. A DK szóvivője ezt azzal indokolja, hogy az Együtt politikusa rászervezett a baloldali ellenzék október 23-i tüntetésére.

Vágó István, jelenleg DK-s képviselő Facebook-posztjában amiatt értetlenkedik, hogy Juhász Péter, az Együtt alelnöke a Vasárnapi Híreknek azt nyilatkozta: „Másról szól a politikánk: nem a nagy összefogásdiról, és nem hiszem, hogy jó ötlet Gyurcsány Ferencet rehabilitálni.” Vágó azt is felrótta Juhászásznak, hogy rászervezett az ellenzéki pártok demonstrációjára, amikor Orbán Viktor kifütyülésére szólította fel hívet október 23-án.

Juhász Péter erre úgy reagált, „mi arról beszéltünk, hogy máshova megyünk, mert azt fontosabbnak tartjuk, mint ezt”. A kommentelők között megjelent a Gyurcsány-párt szóvivője, Gréczy Zsolt is, aki szerint nem véletlen, hogy Juhász rászervez az ellenzéki tüntetésre, sőt: „Az a baj, hogy hülyének néz mindenkit. Először nemet mondanak a közös október 23-ra, aztán elé, majd rászerveznek... mintha Orbán rendelte volna.... Az Együtt politikusa Gréczy vádjaira azt válaszolta, „Itt tényleg meghibbant mindenki? Azért csesztetnek, mert október 23-án nem Gyurcsány Ferenc mellett tüntetünk, hanem Orbánnal szemben? Aki akar, menjen tüntetni, hallgassa meg az ellenzéki politikusokat. Mi pedig elmegyünk Orbánnal szembe, elhallgattatni őt.

Teljes cikket és a folytatást itt találja.

PestiSracok facebook image

Forrás: facebook.com/mandiner.huFotó: dkp.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.