Pesti Srácok

Szél Bernadett felhívása ellen tiltakoznak a civilek, akik nem akarnak kamikaze akciókat

Szél Bernadett felhívása ellen tiltakoznak a civilek, akik nem akarnak kamikaze akciókat

Közleményben tiltakozott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Szél Bernadett felhívására, mely szerint azonnal békemenettel kellene demonstrálni a CETA, a TTIP szerződések és a Felcsút ellen. Véleményük szerint bizonyos szempontból érthető az LMP részéről a felhívás, hiszen a párt "kis csapata a menet élén jól mutatna, és némileg feledtetni tudná magára hagyatottságát.", azonban ők meg akarják őrizni saját arculatukat, megfontoltságukat pedig nem cserélik "bozótharcra és kamikaze akciókra."

Mint írják: "társelnök asszony úgy véli, ha parancsára nem indul a "Békemenet", akkor magának követelheti az 500.000 magyar polgár által szentesített "Nem leszünk gyarmat" molinónkat. " Hangsúlyozzák: a békemenetek molinóinak őrzését továbbra is büszkén vállalják, a pártokkal nem akarnak osztozkodni a feladaton. Emlékeztetnek arra is: a CETA és TTIP kereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos álláspontjukat számtalanszor közzétették írásban, sőt, Brüsszelnek is megküldték.

- írta közleményében Csizmadia László elnök, aki azt is hozzátette, hogy az LMP ravaszdi levelezés helyett megragadhatná talán utolsó esélyét, az "Új Egységhez" történő csatlakozást.

PestiSracok facebook image

PestiSrácok.hu, Fotó:hír.ma

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.