Forró drót
Szijjártó Péter: az energiaellátás biztonságban van, az orosz szállítók teljesítik szerződéses kötelezettségeiket
Magyarország energiaellátása biztonságban van, a földgáztározók töltöttsége mára az éves fogyasztás 62 százalékát fedezni tudja, és az oroszországi szállítók elkötelezettek amellett, hogy továbbra is eleget tegyenek szerződéses kötelezettségeiknek. A kormány fenntartja észszerű politikáját, a nemzeti érdek érvényesítése az egyetlen szempont – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Moszkvában. Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség Budapesten
Budapest rendőrfőkapitánya péntek déltől vasárnap reggel nyolc óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest teljes területére. Megérkezett Ciprusra az Izraelből kimenekített 65 magyar
Megérkezett Ciprusra az a hajó, amely 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket szállított biztonságba Izraelből a kormány szervezésében; az érintetteket délután különgéppel hazaviszik Magyarországra – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Moszkvában. A magyar és lengyel nép nem kér a birodalmi elképzelésekből – Nyílt levelet írt a CÖF a lengyel választópolgároknak
A vasárnapi lengyel választások kapcsán üzent a lengyeleknek a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány. Soros György bevásárolta magát a lengyel médiába, hogy ennek segítségével avatkozhasson be a választásokba
Lengyelországban 2023. október 15-én országgyűlési választásokat tartanak és ezzel egyidőben kikérik az emberek véleményét a migrációról is. Soros György pedig – ahogyan ez várható volt – nem bírja ki, hogy ne avatkozzon bele az ottani választásokba; ennek érdekében vásárolta be magát a lengyel GremiMediába, amely többek között a Rzeczpospolita és a Parkiet lengyel napilapok kiadója. Az oligarcha ezt a Pluralis nevű vállalatán keresztül tette meg, amely többségi tulajdont szerzett a médiacégben. Ha ez nem lenne elég, az Amnesty International is aktivizálta magát – írja a Tűzfalcsoport. Allahu akbar felkiáltással gyilkolta meg tanárát egy volt diák Franciaországban
Késsel támadt péntek délelőtt egy férfi az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában; egy tanár meghalt és további két ember súlyosan megsérült – közölték rendőrségi források.
Szijjártó Péter: A sportnak és a geopolitikának semmi köze nincs egymáshoz
A sportnak és a geopolitikának semmi köze nincs egymáshoz, legalábbis nem szabadna, hogy legyen – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán, miután találkozott Oleg Maticin orosz sportminiszterrel a 100 éves sportminisztériumban. Emberkereskedelem miatt emeltek vádat egy 20 éves férfi ellen
A Békés Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem bűntette, súlyos testi sértés bűntette, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette, kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint lopás bűntette miatt emelt vádat egy 20 éves, büntetett előéletű sarkadi férfi ellen, aki állapotos élettársát prostitúcióra kényszerítette, őt és gyermekeit rendszeresen bántalmazta, illetőleg a saját testvérét is meglopta. Rétvári Bence: az EU döntéshozói beengedték a Közel-Kelet összes konfliktusát
Az Európai Unió (EU) kontroll nélkül engedte be a Közel-Keletről, Észak-Afrikából érkező bevándorlókat, ezzel az összes helyi konfliktust beengedte Európába – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken, Budapesten, újságíróknak, hozzátéve: ezért vannak a nyugat-európai városokban "olyan utcai, antiszemita tömegtüntetések, amik a legsötétebb időket idézik". XXI. Század Intézet: Továbbra is mélyponton a balliberális oldal
Az elmúlt 13 évben most a legalacsonyabb a 2022-es balliberális összefogás pártjainak összesített támogatottsága: 2011, 2015 és 2019 októberében is lényegesen erősebb voltak ezek az ellenzéki szereplők (2013-ban a Párbeszéddel, 2017-ben a Momentummal kiegészülve), mint jelenleg – hívta fel a figyelmet a legújabb videoelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője elmondta: 2011 októberében 47 százalék (még a Párbeszéd és Momentum nélkül), 2015 októberében 51 százalék (még a Momentum nélkül), 2019-ben pedig 40 százalék, míg jelenleg csupán 35 százalék a támogatottsága a balliberális összefogás pártjainak a felmérésekben. Kiemelte: az elmúlt másfél évben csupán a Gyurcsány-féle DK tudott érdemben erősödni a balliberális oldalon, ami az ellenzék alternatívanélküliségét erősíti tovább. Tényi István a rendőrséghez fordult a holnapi "palesztinbarát" megmozdulás ügyében
Tényi István egy, az Indexen megjelent cikk információi alapján fordult a Belügyminisztériumhoz és a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz. A rendőrség közleményben szögezi le: Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta a főváros területére 2023. október 13-ára bejelentett gyűlés megtartását – olvasható a police.hu oldalán.
Takaró Mihály lesz a Polgári Mulató mai vendége
1918–19, Trianon és ami utána következik. Vörös emigráció. A Napkelet alapítása történelmi szükségszerűség? címmel tartanak ma kerekasztal-beszélgetést a Polgári Mulatóban. Dézsy Zoltán beszélgetőpartnere lesz többek között Takaró Mihály, József Attila-díjas író, irodalomtörténész. GFM: az árfigyelő indulása óta átlagosan 6,5 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal szakmai együttműködésének eredményeként létrejött árfigyelő rendszer már több mint három hónapja támogatja az infláció letörését. Az online árfigyelő az árak összehasonlíthatóságával segíti a családok tudatosabb vásárlási döntéseit, mindeközben ösztönzi a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban – olvasható a minisztérium közleményében. Magyarország kiveszi a részét a NATO közös feladataiból
Magyarország a vállalásainak megfelelően kiveszi a részét a NATO közös feladataiból – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) a NATO védelmi minisztereinek tanácskozása után. Az ENSZ a modern kínzóeszközök betiltására szólított fel
A kínzás megelőzésével foglalkozó ENSZ-szakértő csütörtökön a világ bűnüldöző szervei által használt húsz "modern kínzóeszköz" betiltására szólított fel, amelyek közül több megfelel a középkorban alkalmazott hasonló célú eszközöknek. Alice Edwards kínzással foglalkozó különmegbízott az ENSZ Közgyűlésének szakbizottsága előtt ismertette jelentését. Egyre durvábbak a migránsok a déli határnál (videó!)
Nem csitul a migránshelyzet a déli határon. Betört szélvédők, szétvert motorháztetők, több tíz kilós fatörzseket dobálnak az éjszakában: egyre durvábbak a migránsok a déli határnál – tette közzé videóját Magyarország Kormánya a Facebook-oldalán. Rogán Antal: a turizmus hozzájárul az ország gazdaságának erősödéséhez
A turisztikai szektor a hozzá kapcsolódó ágazatokkal együtt már a magyar nemzeti össztermék 12–13 százalékát adja egy évben, és rendkívül fontos munkaadó, hozzájárul az ország gazdaságának erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön, Békésszentandráson, a Bordűr Wellness Hotel átadó ünnepségén. Rogán Antal felidézte, hogy az elmúlt évek nem voltak könnyűek a turizmus számára, 2019 volt az utolsó "békeév". Szijjártó Péter kora reggel már Moszkvában fut
Az orosz fővárosból jelentkezett be a külügyminiszter. Nem merik kinyitni pénteken a zsidó iskolákat Amszterdamban
Amszterdam mindhárom zsidó iskolája zárva marad pénteken, nem merik kinyitni őket az atrocitásoktól tartva. Az intézmény vezetői a közösségi médiában megjelent nyugtalanító üzenetekre és a fegyveres őrök hiányára hivatkoznak – írja a Mandiner. Hamász-tisztségviselő: eddig sikerült elérnünk, amit akartunk
A Hamász hónapokig készítette elő nagyszabású támadását Izrael ellen – közölte a radikális iszlamista szervezet egyik, libanoni száműzetésben élő magas rangú tisztségviselője csütörtökön. Ali Baraka a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a támadás időpontjáról csak kevés Hamász-vezetőnek volt tudomása. Izrael elrendelte a Gázai övezet északi részének evakuálását
A Gázai övezet északi részének 24 órán belüli evakuálását rendelte el pénteken az izraeli hadsereg az ENSZ szerint. Novák Katalin: háborús helyzetben a nők béketeremtő képessége elengedhetetlen
Háborús helyzetben a nők béketeremtő képessége elengedhetetlen – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön, Fehérvárcsurgón, a kétnapos Fejér vármegyei látogatása során megtartott pódiumbeszélgetésen. A francia elnök erős és igazságos válaszra kérte Izraelt
Franciaország mindent megtesz azért, hogy a Hamász iszlamista palesztin szervezet által Izraelben elrabolt francia állampolgárságú túszok épen és egészségesen hazatérhessenek otthonaikba – jelentette ki Emmanuel Macron államfő csütörtök este ünnepélyes televíziós beszédében.