Pesti Srácok

Magyarország kiveszi a részét a NATO közös feladataiból

Magyarország kiveszi a részét a NATO közös feladataiból

Magyarország a vállalásainak megfelelően kiveszi a részét a NATO közös feladataiból – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) a NATO védelmi minisztereinek tanácskozása után.

A közlemény szerint a júliusi vilniusi – állam- és kormányfői szintű – NATO-csúcstalálkozó óta először tanácskoztak a szövetség védelmi miniszterei. A megbeszélésen Magyarországot Gion Gábor, a HM védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára képviselte – tették hozzá.

A tárca azt írta, hogy a brüsszeli értekezlet a közös elrettentési és védelmi feladatok végrehajtására, az új kollektív védelmi berendezkedés működtetésére, valamint a folyamatban lévő műveletek áttekintésére összpontosított. A védelmi miniszteri értekezlet margóján egyúttal sor került egy, a NATO által elővezetett, közös légi kiképzést és légvédelmet is elősegítő, határokon átnyúló légtérkezdeményezést támogató szándéknyilatkozat aláírására is. Hangsúlyozták, hogy Magyarország kiveszi a részét a közös feladatokból, amire jó példa a keleti szárnyzóna kihívásaira reagáló, magyar vezetésű többnemzeti NATO-harccsoport, valamint a Székesfehérváron működő többnemzeti hadosztályparancsnokság (HQ MND-C – HQ Multinational Division Centre), amelyet Magyarország Horvátországgal és Szlovákiával közösen hozott létre.

Az Európai Unió képviselőjének jelenlétében a szövetségesek áttekintették az iraki, illetve a nyugat-balkáni műveletekkel kapcsolatos helyzetet, illetve megvitatták az EU-val történő együttműködés lehetőségeit a térség stabilitásának fokozása érdekében. A szerepvállalás kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szövetségi rendszerek keretein belül, a nyugat-balkáni térségben a magyar részvétel a legmagasabb szinteken valósul meg.

PestiSracok facebook image

– közölték. Úgy folytatták, hogy Magyarország a NATO-ban konzekvensen képviseli a déli kihívások napirenden tartását.

– tették hozzá. A közlemény szerint a korábban elfogadott napirendi témákat kiegészítette a "déli dimenzió" biztonságát is érintő Izrael elleni terrortámadás fejleményeinek áttekintése is.

– írták.

– emelték ki. Mint írták, a védelmi miniszteri találkozó keretében első alkalommal került sor a NATO–Ukrajna Tanács védelmi miniszteri szintű ülésére.

– olvasható a HM közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.