Forró drót
Minél hamarabb meg kell buktatni a kormányt – Összebuszoztatott "tömeg" előtt riogatta az országot Gyurcsányné, hogy mi lenne, ha ő lenne a főnök
A Demokratikus Koalíció (DK), az ellenzék legerősebb pártja az eszköz az Orbán-rendszer megdöntéséhez és az új európai Magyarország megteremtéséhez – jelentette ki a párt EP-képviselője, a politikai szervezet által létrehozott árnyékkormány árnyék-miniszterelnöke kedden, Pécsen. Dobrev Klára az ellenzéki párt országos nagyrendezvényén úgy fogalmazott: nem lehet tétlenül várni az Orbán-kormány bukását.Madeleine McCann szülei beleegyeztek a DNS-tesztbe – Állítólagos megkerült lányuk egy német pedofil áldozata lehet
Az eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei beleegyeztek, hogy a magát a gyermeküknek valló lengyel nő DNS-tesztet csináltasson – írja a Blikk. A 21 éves Julia Faustyna idén februárban vált internetes szenzációvá, miután a közösségi médiában @iammadeleinemccann néven kezdett el posztolni.Menczer Tamás: Káčer egy provokátor, ennek megfelelően kell kezelni, a provokációnak nem ülünk fel!
Rastislav Káčer egy provokátor, ennek megfelelően kell kezelni, a provokációnak nem ülünk fel – fogalmazott Menczer Tamás államtitkár a szlovák külügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésre reagálva.Nem, nem az oroszok, az amerikaiak kémkedtek – Vádat emeltek a volt dán védelmi miniszter ellen
Kémkedés miatt vádat emeltek Dániában egy korábbi védelmi miniszter ellen, mivel a hatóságok feltételezése szerint több alkalommal is továbbadott titkos nemzetbiztonsági értesüléseket – közölte kedden a dán vádhatóság. Claus Hjort Frederiksen, a liberális Venstre párt politikusa megerősítette a vádemelés tényét, de tagadta az ellene felhozott vádakat.Magyarország újabb lejáratása készülőben – A Pegasus-szoftver ügyét próbálják felmelegíteni a hazánkat ellenőrző EP-delegáció tagjai
Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon – jelentette ki az Európai Parlament (EP) Pegasus-kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője a szervezet keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Rákóczi Szövetség: újra növekvő pályán a felvidéki magyar iskolakezdők száma
Újra növekvő pályán a szlovákiai magyar iskolakezdők száma: tavaly 3819 kisdiák kezdte meg alapiskolás tanulmányait magyar nyelven, ami az elmúlt hét év legjobb eredménye a magyar iskolaválasztás szempontjából – közölte a Rákóczi Szövetség kedden.Novák Katalin is részt vesz a varsói B9-csúcson, amelyre Joe Bident is várják
Az ATV érdeklődésére közölte a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága, hogy Novák Katalin is részt vesz a szerdai B9–USA varsói csúcstalálkozón, és a plenáris ülésen fel is szólal – erősítette meg az atv.hu kérdésére.Oroszország felfüggeszti részvételét az Egyesült Államokkal kötött nukleáris szerződésben
Vlagyimir Putyin elnök kedden közölte, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét az Egyesült Államokkal kötött Új START-szerződésben, amely korlátozza a két fél stratégiai nukleáris arzenálját.A román formatervezési egyetem miatt pusztul Mátyás király szülőháza, amelyen utoljára Kós Károly végzett restaurálási munkálatokat
Elmarad Mátyás király kolozsvári szülőházának tervezett felújítása, miután az épület tulajdonosaként a Művészeti és Formatervezési Egyetem (UAD) elállt a korábbi megállapodástól – számolt be kedden a Maszol hírportál.Szijjártó: a jelenlegi válság lehetőséget biztosít az európai integrációs folyamat felgyorsítására
A jelenlegi válság lehetőséget nyújt a Nyugat-Balkán európai integrációs folyamatának felgyorsítására; ez nemcsak Magyarország nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke lenne, hanem európai érdek is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.Szlovák külügyminiszter: Orbán és Putyin "magyar kollaboránsai", húzzatok a f*szba!
Egészen elképesztő bejegyzést tett közzé a lassan teljesen elboruló Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter közösségi oldalán – írja a ma7.sk. A portál kifejti, hogy a magyargyűlölő politikus londoni látogatásáról szóló Facebook-posztjában írt arról: "Putyin Kárpát-medencei szövetségeseinek" csak azt tudja üzenni, hogy "Иди на хуй", azaz "húzzanak a f*szba".Blinken: felelőtlen Oroszország részéről, hogy felfüggeszti részvételét a nukleáris leépítésben
Az amerikai külügyminiszter szerint "nagyon szerencsétlen és felelőtlen" döntés Oroszország részéről, hogy felfüggeszti részvételét a hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött orosz–amerikai Új START megállapodásban. Antony Blinken kedden Athénban újságíróknak azt mondta: az Egyesült Államok nagy körültekintéssel fogja figyelni, hogy Oroszország pontosan hogyan cselekszik majd.Hidvéghi Balázs: az Európai Parlament legújabb határozata egy valóságos háborúpárti kiáltvány
Brüsszel szankciókat erőltetett ránk, azt ígérve, hogy ezek majd közelebb hozzák a háború végét. De nem ez lett. Az Európai Parlament legújabb határozata pedig azt sürgeti, hogy már vadászgépeket és nagy hatótávolságú rakétarendszereket is szállítsunk Ukrajnába – mondta el a Facebookra feltöltött videójában az Európai Parlament fideszes képviselője.Kubatov Gábor: vannak dolgok, amikre nincs bocsánat, de ennek a stadionban nincs helye
A legutóbbi Ferencváros–Kecskemét mérkőzés alatt a Fradi B-Közép több molinót feszített ki, amelyeken a szurkolók a szélsőbaloldali terroristacsoport, az Antifa tetteit, valamint az óbudai iskola pedofilbotrányát ítélték el. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és a Fradi elnöke közösségi oldalán osztotta meg gondolatait, kitérve arra, hogy egyetért a szurkolókkal, azonban leszögezte: a politikai megnyilvánulásnak nincs helye a stadionban.Több végrehajtó is elismerte bűnösségét a Schadl–Völner-ügyben
Az ügy 22 vádlottja közül 11-nek a meghallgatásával folytatódott a Schadl–Völner-ügyben indított bírósági per, amely pénteken vette kezdetét. A mai napon még nincsenek vallomások, sem tanúmeghallgatások; mindösszesen arról kérdezik a vádlottakat, hogy elismerik-e azt, amit az ügyészség a terhükre rótt a vádiratban – írja tudósításában az Index.Szijjártó: Budapestre költözik a Világélelmezési Program globális pénzügyi központja
Aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Budapestre költözik a Világélelmezési Program (WFP) globális pénzügyi központja; ezzel jelentősen nő Magyarország szerepe az éhezés elleni harcban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Rómában.Putyin évértékelője: az ukrajnai háború minden áldozatáért a nyugati elité a felelősség
A Nyugat globális szembenállássá akarja alakítani az ukrajnai helyi konfliktust – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök kedden, Moszkvában, az orosz parlament két házához intézett üzenetében. Putyin, aki a háború elindítása óta először tartott évértékelőt, azt hangoztatta, hogy a nyugati elitek nem rejtik véka alá: céljuk az, hogy stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra és véglegesen leszámoljanak vele.Alapjogokért Központ: a genderpropaganda a gyerekekre leselkedő legnagyobb veszély
"Nincs mit csodálkozni" azon, hogy az utóbbi hetekben több olyan pedofil bűncselekményre is fény derült, amelyet nevelők, tanárok követtek el, ugyanis "a nyílt társadalom hálózata által finanszírozott civilek" évek óta "trenírozzák, képzik, kiadványokkal látják el" a pedagógusokat, hogy "vállalják fel legkülönfélébb szexuális orientációjukat" – írta az Alapjogokért Központ kedden, a Facebook-oldalán.Csak a szokásos: Márki-Zay Péter vagy hazudik, vagy fogalma sincs a valóságról
Ismét ellentmondásba keveredett a tényekkel és saját korábbi nyilatkozatával is Márki-Zay Péter. A dollárbaloldal korábbi kormányfőjelöltje másfél hete még azt állította, hogy nem tudnak elszámolni minden kampányköltséggel, hiányoznak számlák és szerződések, pár napja viszont úgy fogalmazott: minden kampánnyal kapcsolatos számlát leadtak az Állami Számvevőszéknek. A Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában néhány napja Márki-Zay ismét felháborodott azon, hogy az ÁSZ miért vizsgálja az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalmat, amely egyébként 1,8 milliárd forintnak megfelelő dollárt kapott az amerikai Action for Democracy nevű NGO közvetítésével.Képben van az uniós főképviselő: szerinte a szankciók működnek, Oroszország megroppant, Európában pedig energiabiztonság van
Még a héten megegyezés várható az Oroszország elleni tizedik szankciós csomagról az Európai Unióban, a még fennálló fenntartásokat „le fogjuk küzdeni”, a korlátozó intézkedéseket a következő napokban, órákban jóváhagyják a tagállamok – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő.Feldarabolt holttestet találtak Pakson, megszólalt a szemtanú (Videó!)
Hátborzongató hír borzolja múlt hétvége óta a paksiak kedélyét: ismeretlen holttestre bukkant egy helyi férfi csütörtökön délelőtt. Az esetről a rendőrség közleményt adott ki – írja a teol.hu.Le van maradva a hazai ellenzék: még a liberális Frans Timmermans is tömeges akkumulátorgyártást akar Európában
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni – jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott, minapi interjúban. Timmermans azzal indokolta az elektromosautó-gyártás kiemelkedő fontosságát, hogy a kínai gyártók 2023 végéig mintegy 80 új modellel állnak majd elő, illetve az Egyesült Államok és India is új gyártási kapacitásokat alakít ki.Semjén Zsolt: az Osztrák–Magyar Monarchia természetesebb egység volt, mint ma az EU
Mária Terézia uralkodása előképe a kiegyezésnek és az Osztrák–Magyar Monarchiának, amely sokkal természetesebb és szervesebb egység volt, mint ma az Európai Unió – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Mária Teréziáról szóló könyv bemutatóján, Budapesten, hétfőn.Nem tud betelni Orbán Viktorral a liberális Guy Verhofstadt
Guy Verhofstadt a Twitteren jelentkezett be, és kommentálta Orbán Viktor évértékelőjét. „A magyar miniszterelnök botrányos beszédben szólt a nemzetéhez. Nem Orbán, ez a jó és a rossz harca... és te a gonosz oldalán állsz” – fogalmazott a liberális EP-képviselő.Ajánljuk még

































