Pesti Srácok

Putyin évértékelője: az ukrajnai háború minden áldozatáért a nyugati elité a felelősség

Putyin évértékelője: az ukrajnai háború minden áldozatáért a nyugati elité a felelősség

A Nyugat globális szembenállássá akarja alakítani az ukrajnai helyi konfliktust – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök kedden, Moszkvában, az orosz parlament két házához intézett üzenetében. Putyin, aki a háború elindítása óta először tartott évértékelőt, azt hangoztatta, hogy a nyugati elitek nem rejtik véka alá: céljuk az, hogy stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra és véglegesen leszámoljanak vele.

– mondta. Az elnök szerint a szankciók bevezetői magukat büntetik: saját országaikban gerjesztettek áremelkedést, munkahelyek megszűnését érték el.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök. Sürgette az új logisztikai folyosók és hatékony gazdasági kapcsolatok kiépítést. Mint mondta, Oroszországnak fejlesztenie kell a fekete- és az azovi-tengeri kikötőit is. Szibéria fejlesztésére, valamint a transzszibériai és a Bajkál–Amur vasútvonal kapacitásának növelésére szólított fel. Oroszországi beruházásokra biztatta az üzletembereket, akiknek állami támogatást ígért.

Úgy véli, az ukrajnai háború minden áldozatáért a nyugati elité a felelősség. Az elnök köszönetet mondott az orosz népnek a bátorságáért, és hangsúlyozza: meghajol a hős katonai egységek, a nők, az egész nap dolgozó hadiipari munkások előtt, köszöni a front körülményei között dolgozó tanárok, haditudósítók, tábori lelkészek munkáját, köszönetet mond mindenkinek, aki teljesíti állampolgári és emberi kötelességét. Az orosz elnök szerint a Nyugatnak magának kell a lelkiismeretével elszámolnia, de a lényeg, hogy az orosz nép meghozza róluk erkölcsi ítéletét az elnök szerint. Hangsúlyozta azt is, hogy a Nyugat kétségbe vonja, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, és megemlíti, hogy az anglikán egyház épp a gendersemleges Isten-koncepciót fontolgatja.

Oroszország el fogja tolni határaitól a fenyegetést

– jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök kedden, Moszkvában, az orosz parlament két házához intézett üzenetében. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a hadsereg és a hadiflotta fejlesztésének alapjául az ukrajnai "különleges hadműveletben" megszerzett tapasztalatok szolgáljanak. Ebben, mint mondta, a legkorszerűbb technológiákra fognak támaszkodni. Elmondta, hogy az orosz nukleáris erőknél 91 százalékos a korszerű technika aránya. Putyin szerint az orosz politikai erőknek a biztonság és az ország szuverenitása kérdésében azonos az álláspontjuk. Az orosz elnök az árulókról is beszélt.

– ígérte Vlagyimir Putyin. Mint mondta, felelősségre vonják azokat, akik "a nyílt árulás útjára léptek", terrorcselekményeket vagy Oroszország területi integritása elleni bűncselekményt követnek el.

– mondta az elnök. Putyin szerint Oroszországban a törvényesség betartásával meg fogják tartani az idén esedékes regionális és helyhatósági választásokat, és a jövő évi elnökválasztást is.

Moszkva felfüggeszti részvételét a hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodásban

– jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök kedden, Moszkvában, az orosz parlament két házához intézett üzenetében. Mielőtt visszatérnének a START-szerződésről folytatott tárgyalásokhoz, tisztázni kell, hogyan veendő figyelembe Franciaország és Nagy-Britannia nukleáris arzenálja – közölte Putyin. Az orosz elnök azt is elmondta: információja van róla, hogy az Egyesült Államok nukleáris fegyver valós tesztelésére készül. Közölte, hogy az orosz védelmi minisztériumnak és a Roszatomnak készen kell állniuk a nukleáris fegyvertesztre, ha ezt az amerikai fél elsőként megteszi.

Forrás: MTI, Mandiner; Fotó: MTI/AP/Kreml/Mihail Klimentyev

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.