Forró drót
Till Tamás-gyilkosság: kényszervallatás vádjával viszi bíróságra négy kihallgatóját Fehér János
Áprilisban állhat bíróság elé Szegeden az a négy nyomozó, akiket Fehér János magánvádas eljárásban kényszervallatással vádol. Az emberöléssel vádolt Fehér szerint a 2024-es, Till Tamás megölését beismerő vallomását fenyegetéssel, nyomással csalták ki; a Belügyminisztérium cáfol, a rendőrök tagadnak.36 milliót lopott a rábízott gyermekektől – Kattant a bilincs a gyermekotthon korábbi vezetőjén
Sikkasztás miatt vádat emeltek az egyik Somogy vármegyei gyermekotthon korábbi vezetője ellen, aki a Fonyódi Járási Ügyészség szerint a gyerekeknek járó ellátmányi pénzből eltulajdonított 36 millió forintot – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.A Neptun Strike gyakorlat miatt erősebb hanghatásra kell számítani
A szokásosnál erősebb hanghatásokra kell számítani a NATO Neptun Strike hadgyakorlatán repülő gépek miatt pénteken 13–16 óra között Mezőkövesd, Eger, Tiszafüred, Debrecen, Karcag, Gyöngyös és Jászberény térségében – közölte szerdán a Honvédelmi Minisztérium.Vučić reagált a szerb kémfőnök szankcionálására: A Fehér Házban találtak kokaint, nem a szerb hírszerzésnél
Az amerikaiak szankciókat vezettek be a szerb hírszerzés vezetője ellen – na, nem bűnügyek miatt, hanem azért, mert szerintük Aleksandar Vulin túl közel áll Oroszországhoz. Ezt mondta Aleksandar Vučić szerb elnök, arra reagálva, hogy Washington szerint Vulin visszaél hivatali helyzetével, nemzetközi szervezett bűnözési tevékenységben és drogkereskedelemben vesz részt, pozícióját pedig arra használja, hogy Moszkvának nyújtson segítséget. Az államfő arra is felhívta a figyelmet, hogy nem Vulinnál találtak a napokban kokaint, hanem a Fehér Házban, így talán érdemesebb volna, ha Washington a saját háza táján sepregetne.„Identitás-helyreállító beavatkozást” végeztek a ferencvárosi transzpadon
Ismeretlenek helyreállították a hírhedt Tompa utcai szivárványos transzpad eredeti identitását: most éppen olyan színű, mint bármelyik másik köztéri pad, vagyis barna. Egy sor átmázolást követően tehát eljutottunk odáig, hogy a pad most ismét csak egy sima pad, vagyis Baranyiéknak úgy tűnik, még ezt a gigaprojektet sem sikerült megugraniuk. De ne aggódjunk: az Amnesty állítólag éjjel ismét beveti magát és ismét szivárványosra mázolja a padot.Ylva Johansson tovább erőltetné a migránskvótát – Deutsch: bárhogyan is mesterkedjenek, nem fogjuk végrehajtani ezeket az uniós döntéseket
Folytatni kell a migráció legális útvonalainak kiépítését, a tagállamoknak pedig el kell gondolkodniuk a menekültek újraelosztásának rendszerén, ugyanis csak ilyen megközelítéssel lehet fellépni a migránscsempészettel szemben, és hatékonyan kezelni a migrációt – jelentette ki az Európai Bizottság belügyi biztosa Strasbourgban, szerdán.Peking alaptalan vádaskodásnak nevezte a NATO Kínával kapcsolatos állításait
Alaptalan vádaskodásoknak és provokációnak nevezte a NATO Kínával kapcsolatos állításait szerdán a kínai külügyi szóvivő, reagálva arra a közös nyilatkozatra, amelyet a katonai szövetség tagállamai kedden adtak ki vilniusi csúcstalálkozójukon.A magyar fejlesztésű drón kötelékrepülésre is alkalmas
Kötelékben is képes repülni az a magyar fejlesztésű drón, amit nemrégiben mutattak be – mondta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos szerdán, az M1 aktuális csatornán. Porkoláb Imre azt mondta, hogy a sugárhajtású, 65 kilogrammos ProTAR drón, amelyet egy katapultról indítanak, képes társaival kommunikálni és együtt repülni velük.Célponttá válik Kárpátalja – Fegyvergyárat építenek egy falu mellé a Beregszászi járásban
A Rheinmetall a következő 12 héten belül páncélozott járműveket gyártó üzemet nyit Kárpátalján. A hír nekünk, magyaroknak azért szomorú, mert az orosz vezetés korábban kijelentette, hogy minden hasonló létesítmény célpontnak minősül. Így számunkra ez nem a munkahelyteremtést jelenti, hanem azt, hogy a Beregszászi járás egy falujának lakói számára sokkal közelebb került a háború.Orbán Viktor a horvát államfővel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök Zoran Milanovic horvát köztársasági elnökkel folytatott tárgyalást szerdán, a vilniusi NATO-csúcstalálkozó szünetében – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.Hollandiából telekocsival átcsempészett kábítószert foglaltak le Budapesten (Videó)
Hollandiából telekocsival átcsempészett, hatezer adagnyi, körülbelül 8 millió forint értékű kábítószert foglaltak le közös akcióban a hatóságok Budapesten; az ügyben három férfit őrizetbe vettek kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a rendőrség honlapján.Szijjártó Péter: győzött a felelősségtudat, sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét
Győzött a felelősségtudat, sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét azzal, hogy Ukrajna a NATO csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra; erre kizárólag minden feltétel teljesülése esetén kerülhet sor egyszer – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Vilniusban.Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki
Észak-Korea szerdán hosszú hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt fel az ország keleti partjairól a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának bejelentése szerint. A hírt a japán hadsereg is megerősítette.Vacsora nélkül küldték a szobájába Bident a NATO-csúcsról
Joe Biden nem vett részt a NATO-tagországok vezetőinek kedd esti vacsoráján, bár a hivatalos indoklás szerint az elnök a másnapi beszédére készült, ismerve Biden nyilvános felszólalásaira való "felkészültségét", inkább arra tippelnénk, hogy rossz fát tett a tűzre, és kabinetje vacsora nélkül küldte a szobájába. Esetleg féltek, hogy ismét sampon-szagmintákat vesz a fiatalabb újságíróhölgyektől.Már Strasbourgban szavazgat a korrupció miatt letartóztatott Eva Kaili
Ilyen a jogállamiság, és ilyen komoly következményei vannak a korrupciónak az EU-s szervekben. Az áprilisban letartóztatott Eva Kaili a jelek szerint megúszta büntetését egy ejnye-bejnyével, ugyanis nem csupán a börtönből engedték ki, de már képviselői jogkörével is élhet.Kína nagyszabású hadgyakorlatot rendezett Tajvan közelében
Nagyszabású hadgyakorlatot tartott a kínai haditengerészet és légierő Tajvan partjainál – jelentette be szerdán a sziget védelmi minisztériuma. A tájékoztatás szerint a Tajvan déli és délnyugati partjai közelében rendezett műveletben több hadihajó és vadászrepülőgép is részt vett.Az LMBTQ-aktivisták nem trollkodhatják meg a Nők 40 programot – Törvénymódosítással reagálnak a kormánypártok a provokációra
Portálunk is beszámolt arról, hogy a Veszprémi Törvényszék döntésének értelmében a transznemű nők is igénybe vehetik a nőknek járó nyugdíj-korkedvezményt. A felháborító ítélet kapcsán Selmeczi Gabriella a kormánypártok nevében kijelentette, hogy nem hagyják annyiban az ügyet és mindent megtesznek, hogy bezárják az érzékenyített bírók által nyitott kiskaput.Megjelentek a Babaváró támogatás és a falusi csok emeléséről szóló rendeletek
A kormány korábbi bejelentésének megfelelően 2024. január 1-jétől emelkedik a Babaváró támogatás és a falusi csok összege, az erről szóló rendeletmódosítások megjelentek a Magyar Közlönyben – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium kedden.Több mint fél évszázad után kiengedték a börtönből az egykori Manson-szekta tagját, Leslie Van Houtent
Ötvenhárom börtönben töltött év után kiengedték kaliforniai börtönéből Leslie Van Houtent, akit a hírhedt Charles Manson szektájának tagjaként egy véres kettős gyilkosság miatt ítéltek el 1971 januárjában. Van Houtent kegyelemmel, feltételesen helyezték szabadlábra, miután Kalifornia kormányzója közölte, hogy nem ellenzi a 73 éves nő kiengedését.Óriásbírságot szabott ki a hatóság az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankjára, a Bank of Americára
Az amerikai pénzügyi fogyasztóvédelem 250 millió dollár (mintegy 85 milliárd forint) bírságra és kártérítésre kötelezte a Bank of Americát, az Egyesült Államok egyik legnagyobb kereskedelmi bankját kedden.Van itt önbizalom: Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajna erősebbé tenné a NATO-t
Ukrajna erősebbé tenné a NATO-t – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Vilnius belvárosában összegyűlt több ezres tömeg előtt. Viszont csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a NATO-csúcstalálkozón hazája nem kapott meghívást a szervezetbe.Donald Trump ügyvédei határozatlan idejű halasztást kérnek
Donald Trump ügyvédei a szövetségi bíróság tárgyalásának meghatározatlan idejű elhalasztását kezdeményezték a volt elnök ellen minősített iratok birtoklása miatt indult büntetőeljárásban.Tizenkét évet kell börtönben töltenie annak a román embercsempésznek, aki miatt 39 vietnámi ember halt meg
Hosszú börtönbüntetést rótt ki kedden a londoni központi büntetőbíróság annak az embercsempészcsoportnak egy román állampolgárságú tagjára, amely 2019 októberében Angliába próbált bejuttatni 39 vietnami állampolgárt. A vietnamiak, akiket egy kamion légmentesen zárt rakterébe zsúfoltak, valamennyien életüket vesztették.Antony Blinken: az Egyesült Államok világossá tette, hogy a háború idején nem válhat taggá Ukrajna
A NATO-csúcs erős jelzést ad majd Ukrajna számára, hogy jelentős előrehaladást ért el a tagság felé vezető úton, ugyanakkor mind a katonaságát, mind demokráciáját illetően további reformokra szorul – jelentette ki kedden az amerikai külügyminiszter az amerikai médiumoknak adott interjúkban.Hölvényi György: A kioktatás semmilyen eredményre nem vezet Afrikában
„Egyre több helyről hallani, hogy Afrika képtelen megoldani saját kihívásait. Mégis, úgy vélem, Afrika rendelkezik minden olyan lehetőséggel, ami a kontinenst a XXI. század vezető régiójává, Európa fő stratégiai szövetségesévé teheti” – hívta fel Jutta Urpilainen fejlesztéspolitikáért felelős biztos figyelmét Hölvényi György, a Fejlesztési Bizottság néppárti szóvivője az uniós Afrika-stratégiáról szóló keddi plenáris vitán.Ajánljuk még

































