Pesti Srácok

Forró drót

Zavaros újmúlt-konferencián igyekezett kommunista múltját elhazudni az MSZP, pedig első elnökük korábban az MSZMP vezére volt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 22.
Szerdán az MSZP társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre Baloldali Díjban részesítették a párt első elnökét, Nyers Rezsőt, a Magyar Szocialista Munkáspárt korábbi elnökét, aki annak felbomlása után az MSZP vezére lett. Az emlékkonferencia díszvendége Heinz Fischer egykori köztársasági elnök, az osztrák szociáldemokrácia máig meghatározó alakja volt.

Szijjártó Péter: felháborító, ahogy az amerikai külügy más országokat minősítget és légbőlkapott jelentéseket írogat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 22.
Felháborító, hogy az amerikai külügyminisztérium más országok belügyeivel foglalkozik, és mindenfajta egyoldalú értesülésekre hivatkozva jelentést ír külföldi államok emberi jogi és egyéb helyzetéről – húzta alá a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Szarajevóban.

Amerikában már a nagyobb bankokat is elmebetegek vezetik (videók)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 22.
Az amerikai Signature Bank vezetősége például a megfelelő névmáshasználatra oktatta az alkalmazottakat, míg a svájci Credit Suisse egyik férfi igazgatója jobb szeret női ruhákban és parókában dolgozni, mint zakóban és nyakkendőben – írja az Origo. A milliárd dollárokat kitevő veszteség kevésbé zavarta őket. A két videó magáért beszél. Természetesen nem állítjuk, hogy elmebetegek nem vezethetnek bankot, csak azt, hogy a bankvezetéshez másfajta elmebaj ajánlott, mint az itt észleltek, és talán némi közgazdasági meg matamatikai tudás sem ártana. Amennyiben persze nem fehér férfiak közgazdaságtanáról és matematikájáról van szó, mert az nagyon gonosz dolog. Nem mi viccelődünk, nem mi csinálunk ilyen kamu videókat. Ez a kemény valóság az USA-ban és némely európai bankban is. De ne essenek pánikba, ugyanezek az emberek azt is elénekelték, hogy nem lesz bankcsőd.

Vitát kavart a német kormányban a magyar gyermekvédelmi törvény elleni per

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 22.
Március végén lejár a határidő, amíg további országok csatlakozhatnak az Európai Bizottság által a magyar gyermekvédelmi törvény elleni perhez. Eddig Ausztria, Belgium, Dánia, Írország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Írország, Portugália és az Európai Parlament kérte, hogy csatlakozzon a Bizottság keresetéhez. Így egyre nagyobb a kérdés, vajon hogyan dönt az EU két vezető hatalma, Németország és Franciaország – írja a Politico.

Az EU nem is igyekszik úgy tenni, mintha jogszerű vagy legalább korrekt döntést akarna hozni a nekünk szerződés szerint járó uniós forrásokról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 22.
Bár Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bízik benne, hogy nyáron megérkezhetnek a 2021–2027-es évre vonatkozó uniós források, az Index informátorai szerint ez nem valószínű. Brüsszel ugyanis főként az igazságszolgáltatáson rugózik, de újabban problémájuk van egyes egyetemek alapítványi kézbe kerülésével, és még mindig szúrja a szemüket a gyermekvédelmi törvényünk is, amiről a magyar emberek népszavazáson döntöttek és azzal egyetértettek. Eddig azt ígérték, hogy ha a magyar kormány több feltételüket is teljesíti, akkor a teljes összeget megkaphatjuk, de hiába a korrekció, ma már még több elvárásnak kellene megfelelnünk. Mindeközben a huszonegy hazai egyetem rektora levelet írt az Európai Bizottságnak, mert egyik napról a másikra fagyasztották be a Horizont+ és az Erasmus programot a fejesek, szakmai egyeztetés vagy más demokratikus eszköz bevetése pedig fel sem merült bennük.

Dömötör Csaba válasza Szekeres Imrének: Jól emlékszünk arra, hogy hogyan építették le a honvédséget a szocialisták

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 22.
Szekeres Imre, egykori szocialista honvédelmi miniszter cikket írt a HVG-be, amelyben többek között azt írja, hogy a kormány egy évtized alatt semmi érdemi lépést nem tett a biztonság erősítése érdekében, valamint, hogy kisebb költségvetése van a honvédelemnek, mint a szocialista kormány idején. Dömötör Csaba, a miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebookra feltöltött videójában válaszol a cikkben megjelent állításokra.

Josep Borrell: az EU-nak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 22.
Az Európai Uniónak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia azáltal, hogy meghallgatja partnereit, fogékony a felhívásokra, és megvitatja, miként fejlesztheti együttműködéseit a közös biztonsági kihívások kezelése érdekében – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a Schuman Biztonsági és Védelmi Fórum első ülését követően kedden.

Az EU egy éven belül egymillió darab lőszerrel látná el Ukrajnát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 22.
Az Európai Unió célja, hogy a következő 12 hónapon belül egymillió darab lőszerrel lássa el Ukrajnát, és biztosítsa ehhez a megfelelő finanszírozást; "ennek érdekében intézkedéseket kell hoznunk az európai védelmi ipar gyártási kapacitásának növelésére" – írta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az uniós tagállami vezetőknek küldött, a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.

Erős földrengés rázta meg Pakisztánt és Afganisztánt, kilencen meghaltak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 21.
A pakisztáni meteorológiai szolgálat szerint a fővárosban, Iszlámábádban mértek alapján 6,8-as erősségűre tették a földmozgás erejét, míg az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerint a 6,5-ös erősségű földmozgás fészke az észak-afganisztáni Badahsán tartományban volt, 40 kilométerre délkeletre Dzsurm településtől és 187,6 kilométeres mélységben.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.