Pesti Srácok

Hardcore Hobbista

A galamblelkű egyetemisták mindenkiért aggódnak, csak azokért nem, akikért igazán kellene – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 május 13.
Milyen körülmények közt kerül ki az afrikai földből a jóeNberek akkumulátorának rossz kobaltja? Spoiler: európai szemmel nem igazán elfogadható körülmények között, sokszor gyermekmunkát is igénybe véve. És nem, nemcsak a kínai tulajdonban lévő bányákban. Fontos kérdés az is, hogy vajon tényleg létezett az az idealizált Amerika, amelyet évtizedekkel ezelőtt képzeltünk, vagy az egész csak túlzó legenda? Ennek is utánajártunk. A második részben ezúttal folytatjuk az első részt, hiszen Lentulai Krisztián barátunk vendégszereplésével általa hozott aktuálpolitikai témákról csacsogunk, a kispad aktív részvételével.

Pankotai Lili anyja újságírók ellen hergel, miközben Baranyi Ukrajnában jóemberkedik – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 május 10.
Baranyi Krisztina ukrajnai útja annyira felbolygatta a Hobbista kispadját, hogy Ádám már akkor is a műsorvezetői székbe került, amikor Jeszi is hazatért szabadságáról. Pankotai Lili édesanyját jobban izgatja a jobbos sajtótermékek betiltása, mint a lánya érettségije. A második részben ismét Pöltl Ákos a vendégünk, akivel a mostanában szomszédunkban is megszaporodó iskolai tömegmészárlások online és offline okairól beszélgettünk.

Vajon ki járt tizennégyszer a Fehér Házban? – Hardcore Hobbista

Ps TV 2023 május 4.
A Hardcore Hobbista mai első félidejében megtippeljük, hogy ki lehetett a Fehér Ház rejtélyes csúcslátogatója. Majd arra is megpróbálunk magyarázatot találni, hogyan tilthatta le ugyanazon a héten Matt Walsh jobbos újságírót a YouTube, amelyiken érzékeny adatai is hackerkézre kerültek. Hogy a második részben már ne csak találgassunk, arra a legjobb megoldás Robert C. Castel, akivel természetesen az orosz–ukrán háborúról és annak széles összefüggéseiről társalogtunk.

Tucker Carlson után egy híres magyar megmondóembert is lecseréltek – Végleges? – Politikai Hobbista Hardcore

Ps TV 2023 április 29.
Jeszi távollétében ma Ádám próbált meg műsort vezetni, amiben a kispad sikerrel akadályozta. Ennek ellenére megfejtettük, miért rúghatta ki a Fox News Tucker Carsont, milyen visszhangot fog szülni az EU-ban az új rágalmazási törvényjavaslat, és mi a helyzet az ukránok által kért információkkal Fehéroroszországról. A második részben Kecskeméti Róbert színész-énekes pedig abba avatott be minket, hogy milyen énekestanítvány Ádám.

Háború, járvány, energiaválság – A sátán okozza a sok bajt a világban??? (Hobbista extra!)

Jeszenszky ZsoltJeszenszky Zsolt Magyar ugar 2023 április 21.
Olyan, mintha egy összeesküvés zajlana az emberiség ellen. Egymás után jönnek a bajok: természeti katasztrófák, gazdasági válságok, háborúk. Lehet, hogy valaki irányítja az egészet? A háttérhatalom? Maga a sátán? Vagy nincs itt semmi látnivaló, mindig is voltak ilyenek, és az emberiség is mindig bűnös volt? Különböző álláspontokból és megközelítésekből, a közgazdásztól a lelkészig keresik erre a választ a résztvevők: Ábrahám Róbert, Bogár László, Hankóczy Gergely és Szenes Évi, valamint Jeszenszky Zsolt, aki mindezeket a megközelítéseket igyekszik összefogni.

A techcégek lehallgatnak mindenkit – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 április 19.
Eddig is sejtettük, hogy a hírhedt Stasi jótékonysági egylet volt a nagy techcégekhez képest, de Elon Musk most fel is villantotta, hogy milyen módszereik vannak. A magánbeszélgetéseket is figyelik, naplózzák és adott esetben értékesítik az ott megszerzett, finoman szólva is érzékeny információkat? Csalod a feleségedet, bréfotót küldtél egy csajnak, semmi gond, de lehet, egyszer becsönget hozzád valaki, hogy akkor legyél szíves ezentúl nekik engedelmeskedni, különben napvilágra kerülnek a titkaid. Nem a Pegasustól kell félni, hanem a kvantumszámítógépek kutatta magánlevelezések birtokában lévő cégektől. És hogy milyen egyéb társadalompolitikai céljaik lehetnek még? Vessünk egy pillantást azokra a várostervekre, amiket a sivatagban és az óceánban szeretnének felépíteni ezek a multik. A második félidőben pedig a muciológia kerül terítékre, meg hogy miért sírják el magukat a negyedik feles után a szegény egyetemisták, akiket nagyon meghurcolt az élet.

Csúnyán megszívatták a Jobbik zsidózó elnökét – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 április 15.
Macron kínai útja és Ursula ismételt megalázása nem kerülte el figyelmünket. Csakúgy, mint a múlt heti széder-este az amerikai nagykövetségen, ahova sikerült meghívni a zsidókat korábban ránézésre, 50 méterről is nemzetbiztonsági kockázatnak azonosító Gyöngyösi Mártont. Szóba került még a hagyományos családi értékeket követő Cindy Crawford, és a néger Boris Becker, akinek nem fel kellett állnia a helyéről, mert fehérek szálltak fel a buszra, hanem már le se ülhetett a vonaton. A második félidőben Baranyi Tamás Amerika-szakértővel azt is megtárgyaltuk, hogy vajon az amerikai külpolitika tényleg olyan hülye-e, mint amilyennek látszik.

A szivárványvonaton nincs vészfék – Már az olcsó sör és country zene is az övék – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 április 12.
A transzok már a countryzenét, az olcsó sört és a női fürdőruhákat is igyekeznek megtölteni önmagukkal, ami őszinte aggodalommal töltötte el a Hobbista countryszerető heteroszexuális férfijait. De ami az egyiknek a tragédia, az a másiknak lehetőség: a Hobbista azt is elárulta, hogy lehetünk egy ponty megkímélésével neves és népszerű, adományokban bátran reménykedő bálna- és delfinmentők. Ennél sokkal jobb hír, hogy füleseinket végre leparancsolták rólunk, és a második részben se kellett visszavegyük, pedig már megint a Bódi volt a vendég, aki végre elmagyarázta, hogy miért mindig ő jön, ha valaki nem ér rá.

Végre sikerült a Google-nál is jobban elkussoltatni Jeszenszkyt – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 április 10.
Ebben a Hardcore Hobbistában minden kiderül az új Amerikáról. Megtudjuk, hogyan maradhat csendben a vádlott a védőbeszédjén. És ennek örvén sikerült a sok száz adás után végre elhallgattatni Jeszyt is, elvégre senkinek nincs joga olyasmit mondani, amit mások akár álhírnek nevezhetnek. A közjáték után kiderül, hogyan is zajlott valójában a Capitolium ostroma, és miért sikeresebbek az LMBTQI-érzékenyítés nélküli filmek a meleg szuperhősösöknél. A második részben Pöltl Ákos, digitális önvédelmi szakemberrel a gyerekekre leselkedő internetes veszélyekről beszélgettünk.

Visszatértek a kecskék a Hardcore Hobbistába!

HGHuth Gergely Ps TV 2023 április 5.
Persze nem kezdhetünk rögtön kecskézni, előbb az aktualitásokról is szót kell ejteni! Például arról, hogy válaszolhat-e a neki feltett kérdésre Szijjártó Péter a sajtószabad Hollandiában, vagy helyette inkább ezt a saját tudósítójukra bízzák, ha az eredeti válasz liberális szempontból nem sikerült megfelelőre? És ezután visszatérnek a kecskék, hogy a hülyéknek meg a Média1-nek is dobjunk valamit. Végül bepillantást nyerhetünk a kanadai női erőemelők tesztoszteronszagú világába, hogy aztán a második részben Lóránt Károly mérnökkel utánaszámoljunk a belvárosi "humánéttermiség" szent gráljának, a globális felmelegedésnek.

A baloldal kettészakította a kultúránkat – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 április 1.
Nem minden hős visel köpenyt. Néhányuk egyszerűen csak nők jogait, meg hokikapukat véd. Mások meg megpróbálnak ott ártani a jóemberkedő cégeknek, ahol a legjobban fáj nekik: a pénztárcájuknál. Mindannyiukban közös viszont, hogy az LMBTQ-lobbi bármelyiküket meglincseli, ha szembe merészelnek szállni vele. A második részben vendégünk Giró-Szász András, aki elárulja, hogy milyen az élet a kormányszóvivőség után.

A wokeizmus letarolja a képregényipart, Kína meg a világot – Politikai Hobbista Hardcore

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 március 29.
Az első félidőt kizárólag a Marvel és DC univerzumok megmelegített karaktereinek szenteltük. Azon tanakodtunk, vajon működik-e az az – amúgy Donald Trump által megfogalmazott – gazdasági modell, amiben a vásárló dönt a végén; ha túltolják a woke-ot, akkor annak csőd lesz a vége. A rajzolt melegcsókok után felüdülésként a második részben ismét Kínáról és a közeljövőről, valamint a múlt multipoláris világrendjeiről beszélgettünk Kusai Sándorral, volt pekingi nagykövetünkkel, aki nem mulasztotta el felróni a kispadnak, hogy kizárólag angolszász szerzőktől tanultak történelmet.

Kiben bízhatunk, ha már a világsztárok is pénzt mosnak? – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 március 25.
Pontosan milyen kellemetlen pénzmosási ügybe is keveredtek olyan nemzetközi celebek, mint Leonardo DiCaprio vagy Kim Kardashian? És milyen eredményeket kapnánk, ha tényleg lemérnénk a karbonlábnyomukat? Vajon letartóztatják-e Trumpot? A második részben viszont csak egy kérdés lesz: Kína. Kínáról viszont mindent megtudunk Horváth Levente, egykori sanghaji főkonzul segítségével.

Ezt TUDNOD KELL, mielőtt ILYEN bankba teszed a pénzed – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Hardcore Hobbista 2023 március 22.
Vajon mi történik egy bankkal, ha a profit helyett a muciológiát, a világmegváltást és az interszekcionális áldozatkultuszt tűzi zászlajára, és vezetőségét az állítólagos elnyomási piramis csúcsán csücsülő féleszűekből válogatja össze? Ugyanaz, ami a Disneyvel, ha egymást püfölő állatok helyett természetellenes hülyeségekből kezd el rajzfilmeket csinálni. És hogy mi történik majd a világgal, ha minden így marad, arról Kosztur Andrással, a XXI. Század Intézet elemzőjével beszélgettünk a második részben.

A miniszterelnök a hadügy tudta nélkül ígért vadászgépet Ukrajnának – Politikai Hobbista Hardcore

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 március 19.
Hogy is volt pontosan Jamie Lee Curtis beszéde az Oscaron? Milyen F/A–18-asokat adományozott Ukrajnának a finn kormányfő, és kik fogadták Indiában a repülőtér betonján Annalena Ribbenbrockot? Miért vette vissza a BBC a politikai állásfoglalása miatt kirúgott Gary Linekert? Ezekre mind válaszokat kapunk a Hardcore Hobbista első részében. A másodikban pedig negyedik Áronként Máthé Áronnal kiegészülve azt is megtudjuk, léteznek-e a hangzatos ügynöklisták, és mi a helyzet az ügynökakták kutathatóságával.

A kutyák és csimpánzok után 60 évvel a muciológusok is megérkeztek az űrbe – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Magyar ugar 2023 március 17.
Űrprogramjuk vezetője pedig nem más, mint a természettudományok Jar Jar Binkseként már bizonyított Puzsér Róbert. Az ő véleményének megképződésében sosem akadály, ha egyáltalán nem ért az adott témához. Ez azonban nem egyéni gyengéje, hanem egyfajta világjelenség, amiért a rengeteg pénzért senkinek se kellő muciológusképezdék a fő felelősek. A Hobbista pedig nem volt rest, végigvette, kik szolgálnak jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson, és megvizsgálta, vajon hány vadászpilóta van közöttük. És ha már a tudomány és a muciológia kapcsolatával foglalkoztunk, akkor megnéztük, hogy állhatott elő az a helyzet az Egyesült Államokban, hogy a dráma- és táncpedagógiai diplomára felvett, több százezer dolláros diákhitelt később nem tudják visszafizetni a piaci viszonyok között kevéssé értékesnek bizonyuló értelmiségi fiatalok.

Ilyen, amikor a németek "MEGVÁLTOZNAK" – Politikai Hobbista Hardcore

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 március 11.
Az elmúlt adásunkban azután kutakodtunk, hogy szivárog be Európába kerülőúton az orosz olaj, ma pedig megpróbáljuk megtippelni, kiknek a szene léphetett az orosz szén helyére. Utána megint meglepődünk azon, hogy a németek már megint annyira megváltoztak, hogy ismét a Göring által régen elrabolt festményeket helyezték legújabb agressziójuk fókuszába. Végül a második részben Koskovics Zoltánnal, az Alapjogokért Központ elemzőjével azt próbáljuk megtippelni, hogy mi lesz a szankciók világkereskedelemre gyakorolt hatása.

Így pénzeli a nyugat Putyin háborúját – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 március 9.
A nemzetközi olaj-, szén és gázkereskedelem útvesztőibe merülve megpróbálunk rájönni arra, amire Nyugat-Európa jóeNberkedő népe egy éve nem tud. Nevezetesen, hogy vajon hová folyik az orosz olaj, és általa kik finanszírozzák Putyin háborúját? A helyes megfejtők közül Ambrózy jutalomból bemutathat egy hatalmas ingyenezést, amelyet a második részben felvonultatott egészséges és finom prémiumtermékek tengerébe merülve követhetett el.

Békével provokált a putyino-fideszes vlogger – Politikai Hobbista Hardcore

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Magyar ugar 2023 március 4.
Így néz ki egy ideális Hardcore Hobbista: az elején puzsérozás, utána meg németezés. Vajon hogyan provokálhat békével egy frissen háborús héjává vált egykori hippit egy putyino-fideszes vlogger? Ezt meséli el nektek Ábrahám Robi és Lukács Adorján. A második blokkban pedig a Münchenben élő Vida Ákostól tudhatunk meg néhány újdonságot kedvenc népünkről. SPOILER ALERT: nem okozott túl nagy meglepetést.

Nem UFO-kat, hanem lufihobbisták léggömbjét lőtte le az amerikai légierő – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 március 1.
A teljes őrület hetén vagyunk túl. Az amerikai légierő UFO-kra és kínai kémgömbökre vadászik több százezer dolláros rakétákkal, miközben csak néhány lufihobbista néhány dolláros játékát tették tönkre. Igaz, ha az elnök nincs is a helyzet magaslatán, legalább a nyomokat ügyesen takarítják utána: a Northern Illinois Bottlecap Balloon Brigade teljesen eltűnt az internetről, miután szóltak, hogy övék volt a léggömb, amit az amerikai légierő leszedett az égről.

Összeszerelő üzem vagy muciológia? – Hardcore Hobbista

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Ps TV 2023 február 25.
Összeszerelő üzem. Csak jól hangzó balos mantra, vagy gyártsunk helyette muciológiát a világnak? Mert ha ipart akarsz, akkor bizony össze kell szerelned dolgokat, de mégis, sokan úgy emlegetik ezt a kifejezést, mintha valami bűnös tevékenység volna. Persze, egy tökéletes világban az összes ipari szabvány a magyar állam kezében lenne, és miközben szorgos kezek dolgoznának a bolygó összes országában, mi csak számolgatnánk az alapjövedelmet, de ilyen nincs. Fun fact: Putyin az évértékelő beszédében arra panaszkodott, hogy az oligarchák miatt Oroszország csak bányássza a nyersanyagokat és nem szerel össze. A második részben Somkuti Bálint hadtörténésszel és geopolitikai szakértővel beszélgettünk az ukrajnai háborúról és annak lehetséges kimeneteleiről.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.