Karanténvlog
Ne a szovjetek régi talpnyalói oktassanak bennünket az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméjéről (Karanténvlog)
Az orosz tankönyv-ügy egyre szélesebb körben okoz vitákat, és már az elején érdemes leszögezni, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc valóban nem lehet semmiféle vita alapja. A másik fontos szempont a vita részletezése előtt, hogy azok az emberek, akik a legundorítóbb szovjet kommunizmus kiszolgálói voltak, most ne oktassanak senkit 1956 szelleméről. Ezt tette ugyanis Lendvai Ildikó is, akinek a fia keverte meg az állóvizet és dobta be a köztudatba a témát egy lettországi portálra hivatkozva, hogy az oroszok 1956-ot fasiszta lázadásnak írták le. A tankönyvben ez nincsen benne, de azt valóban leírják, hogy 1956-ban a II. világháborús fasiszta magyar hadsereg egyes tagjai is részt vettem a harcokban. Fasisztának nevezni a magyar hadsereget aljas és hazug dolog, ezt minden magyar nevében kikérhetjük magunknak, ebből egyikünk sem engedhet. Azt pedig máris leszögezhetjük, hogy pont a Lendvai Ildikók, Karácsony Gergelyek és hasonszőrű elvtársaik szokták fasisztázni Horthyt és az 1945 előtti magyar világot, így különösen felháborító, hogy ők most a leghangosabbak. Megszoktuk már a baloldal aljasságát, így azt a régi kommunista szokást is, hogy a saját bűneikkel vádolják meg a másik felet. A Karantén ezért nem hagyta szó nélkül ezt az ügyet sem, de befutott a Gyurcsányba szerelmes DK-s Barkóczi is, valamint a Budapestet büszkén csődbe vivő és azt fennhangon hirdető Karácsony Gergely is, akinek a csődhelyzet mellett van egymilliárd forintja graffitifalakra és kerékpártámaszokra. Abszurd budapesti látkép a baloldal homályos szemüvegén keresztül. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára. A csődben lévő Karigeriéknek egymilliárd forintjuk van graffitifalak létrehozására (Karantén)
Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs az orosz tankönyv-ügyről beszélgettek és kifejtették, hogy aki végig kommunista volt, 1956-ot ellenforradalomnak tekintette, az ne aggódjon a jobboldal helyett a forradalomért. Szóba kerültek még a mindig nagyot mondó ukránok is, a srácok pedig leszögezték, hogy se nem orosz, se nem ukrán szemszögből látják a világot, hanem magyar szemmel és szívvel. Az ukrán ellentámadás is részét képezte a beszélgetésnek, az ukránok ugyanis napi szinten számolnak be arról, hogy áttörték az első orosz védelmi vonalat, majd a cáfolatok után ismét előhozzák. Kuleba, az ukrán külügyminiszter pedig pátoszos történetet adott elő, miszerint 31 ukrán katona futamította meg a teljes orosz védelmi vonalat, és még halálos áldozatot sem követelt a nagy csoda, sem a 18 órás kúszás az aknamezőn, ahol négyzetméterenként 6 akna volt elhelyezve. Akár a régi szovjet filmekben. Végül Karácsony Gergelyék elképesztő csődszafarija került pellengérre, ugyanis a mentőket akadályozó rudakra és egymilliárd forint graffitifalakra való elköltésére van lehetőség, de közben síró arccal arról beszél a főpolgármester, hogy egy fityingje se maradt Budapestnek. A Momentum álomiskolájában nincs szükség tanulásra, nem kell korán felkelni, mert a gyerekeknek nem ez a fontos (Karanténvlog)
Nagyot ment a héten a liberális megmondóemberek szekere, hiszen a varjúkárogáson kívül a mamuszos támogatástól szárnyakat kapó Jakab Péter is megvillant, de igazi hősünk mégis a Momentum. Az olimpia büszke elkaszálói ugyanis megmutatták nekünk, hogy milyen iskolát képzelnek el a magyar diákok számára, a momósok álomiskolája azonban inkább Freddy Krueger rémálmára emlékezteti a normális embereket. A balliberális párt szerint ugyanis nincs szükség korai kelésre a diákoknak, az teljesen fölösleges, ahogyan a tudás belepakolása sem fontos a gyerekeknek, hiszen az a fontos, hogy jól érezzék magukat, a többi másodlagos. Ezért fölösleges formalitásnak nevezik a tanulást, nyilván a tanárok tisztelete sem tartozik bele az álomiskola kritériumai közé. Ezek után azért adódik a kérdés, hogy ki akar félanalfabéta gyermekeket kiengedni az iskolákból, a balliberális erők, vagy a sokat szidott kormány? Nézzétek meg a Karanténvlogot! Néhány száz fiatal "mocskosfideszezett" egy senkiházi nímand koncertjén, a baloldali cselédsajtó már kormányváltást emleget (Karanténvlog)
A Karantén sokszor elborzad, de most az undor olyan szintjére értünk, ami még nekünk is sok volt. Számomra ismeretlen volt ez a Krúbi nevű senkiházi, aki ordenáré és aljas szövegekkel próbál meg szánalmas zenéjének minél több követőt találni, ezért "orbánozik" kőkeményen, belead mindent, csak semmi félgőz, hiszen olyan mélyenszántó vulgaritással böfögi bele komplexusait az éterbe, amit kevesen mernének mások elé tárni. De ez a Krúbi gyerek büszke erre, és el kell ismerni, hogy sok követője is van, múltkor pedig fellépett a Sziget fesztiválon, ahol a koncertjén zúgott a "mocskos Fidesz". Ez nem szokatlan ettől a közönségtől, a baloldali sajtó azonban egyből felkapta a történetet, és már úgy írták vörös tollal fergeteges zengedelmeiket, hogy a teljes magyar ifjúság üzent Orbán Viktornak és a Fidesznek. Annyira üres a magyar baloldal, a politikusok és a magukat függetlennek nevező cselédsajtójuk, hogy náluk már ez a hír, hogy néhány száz – szerintük néhány ezer – fiatal teli torokból ordította, hogy "mocskos Fidesz". Ez a hír, ez az alternatíva, ezt kell most sulykolni, hiszen ilyesmiken múlhat a várva várt kormányváltás. A szánalmas csapatot a Karantén kiegészítette Gy. Németh Erzsébettel, a DK régi elvtársnőjével is, aki ismét darálta és mantrázta Gyurcsány hazug demagógiáját, két mondatban négyszer orbánozva, de mindezt óriási meggyőződéssel. Itt lesz Tompos Márton is a Karanténban, aki az ukránok előtti szokásos befekvés mellett olyan mélységekbe jutott, hogy mindenképpen megénekeltük a hazaárulását. Talán más nemzeteknél nem süllyednek ennyire mélyre, mint a magyar baloldal, Tompos pedig kirívó példája annak, hogy ugyan magyarul beszél, de minden szava mások érdekeit szolgálja, nem az állítólagos hazájáét. Végül az atlétikai világbajnokságra ingyenjegyet kuncsorgó baloldali politikusok célkeresztünkbe kerültek, hiszen egy dolog szidni a stadionokat, egy másik pedig sunyin bemenni ingyenjeggyel. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára! A DK már nem tagadja a Gyurcsány-korszakot, van képük azt hirdetni, hogy akkor sokkal jobb volt, mint most (Karanténvlog)
A Karanténvlog mindig belefut valami orbitális baloldali furkóságba, és ez ezen a héten sem volt másképp. Egyrészt a méltán híres és nagy tudású Korózs Lajos elvtárs meghökkentő ostobaságai szögeztek oda bennünket a fotelbe, másrészt a Gyurcsány-szekta is kitett magáért. Az álmentős videóval villantó és a hamisított Covid-statisztikát büszkén lengető Korózs most is kitett magáért, hiszen tíz perc alatt megint hülyét csinált magából. A szerszámkészítő szakmunkásból gyorstalpalón politikai főiskolát végzett általános kontár fél percen belül cáfolta meg saját magát, miközben a butaságára büszkén hülyézte le a Fideszre szavazó milliókat, ezt pedig a Karantén sem hagyhatta ki. Gyurcsányék pedig újabb szintet léptek lefele, hiszen most már nemcsak simán tagadják a 2002–2010 közötti nemzetvesztő éveket, hanem most már büszkék is rá, és van képük azt üzenni, hogy Gyurcsány alatt jobban éltek az emberek és minden sokkal jobb volt. A Szemkilövető bandája sosem szégyenlősködött, ha a csillagot le kellett tagadni az égről, az ilyen pimasz hazugságok viszont még tőlük is meglepőnek tűnnek. A táblázatba szedett "eredményeiket" azonban szokás szerint atomjaira lehet szedni – a Karantén nem is teketóriázott. Szovjet módszerekkel állt kicsinyes bosszút a magyarokon "Igazságszerető" Pressman és sleppje (Karanténvlog)
Az e heti Karanténvlog nemcsak a magyar belpolitika baloldali posványával foglalkozott, hiszen az amerikaiak igazságtalan lépésre szánták el magukat, amikor erősen szigorították a magyarok belépését és vízumszerzését az Egyesült Államokba. Persze nem vár a határokon több tízezer magyar turista belépésre várva, de maga az elv felháborító, ugyanis meg nem érdemelt státuszba taszították a magyar embereket Pressmanék. Mindezt hazug módon a magyar útlevelet megkapó határon túli magyarokra hivatkozva, akik szerintük biztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államokra, miközben ellenőrizetlenül ömlik be az amerikai határon a sok illegális bevándorló, de láthatóan azok nem jelentenek semmilyen kockázatot a szabadság hazájára. Ezen kívül hatalmas károgásba kezdett Varju László is, a gyurcsányista szekta ugyanis nem áll le nyáron sem, megnyomorított emberekről, félelemben és rettegésben tartott magyarokról beszélnek, de sajnos nem önkritikaként, hanem másokra kenve saját tetteiket. A Momentum külföldi érdekeket tökéletesen kiszolgáló politikusa, Tompos Marcika is szerepet kapott a Karanténban, aki most ismét nem a magyar, hanem a svéd érdekekért aggódik saját hazája ellenében. Végül a saját magát hazaárulónak nevező volt botrányhős exszocialista áll a szlovákok mellé a magyarok ellen. Nézzétek meg a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára!
Kik voltak az utóbbi hónapok legnagyobb furkói? (Best of Karanténvlog)
Ahogyan megszokhattátok, minden nyáron van egy olyan hét, ahol az utóbbi hónapok legjobb Karanténvlog adásaiból válogatunk nektek, és nincs ez másképp most sem. A mai menüből nem maradhatott ki Cseh Katalin, a Momentum főállású hazaárulója, aki minden energiáját arra összpontosítja, hogy külföldön habzó szájjal szidja a magyarokat, és egy Bukarest-külsői magyargyűlölő kocsma hangulatát is túlszárnyalva igyekszik keresztbe tenni nemzetünknek. Talán senki sem felejtette el azt a Nagy Ervint, aki színészként hollywoodi mintára úgy érzi, hogy mindenhez is ért. Saját ostoba szavai ugyan folyamatosan lebuktatják, mégis teli torokból diktatúrát kiált és olyasmibe ártja bele az orrát, amiről fogalma sincs, cserében legalább rosszindulatú is. Érkezik Budapest Demszkyt is alulmúló főpolgármestere, a siránkozó, hibát hibára halmozó, folyamatosan másra mutogató, Gyurcsány zsoldjában álló Karácsony Gergely is, aki a szolid 500 milliós "mikroadományok" miatt komoly slamasztikába került, de minimális gerincet sem tudott növeszteni, semmiért nem vállalta a felelősséget most sem. Nem hagyhattuk ki a PestiSrácok.hu brüsszeli kalandját sem, ahol a DK-s Molnár Csaba ámokfutásával szembesülhettünk, aki Dobrev Klára mellett érkezve elvesztette a fejét és gyűlölködő, dehonesztáló szavakkal illetett bennünket, majd az egészet nem csupán letagadta, hanem még stábunkra is kente. A végére a baloldali bábjáték főnökét, Gyurcsány Ferencet hagytuk, aki borgőzös pillanatai ellenére a jelenlegi szánalmas baloldal egyértelmű vezére és irányítója, gyűlölettől csöpögő, hazug szavait pedig továbbra is büszkén küldi a nagyvilágba. Nézzétek most is a Karaténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára! Gyurcsányék már nem is díszítenek, szerintük Nyugaton MINDEN jó, hazánkban MINDEN rossz (Karanténvlog)
A PestiSracok.hu stábja ismét Tusnádfürdőre látogatott, ahol a szokásos csodálatos hangulat fogadta csapatunkat, ahol valóban együtt dobbant minden magyar szíve. A Karantén igyekezett ott tartózkodásunk legérdekesebb pillanatait összefoglalni megmutatni nektek. Sajnos ezt követően el kell, hogy rontsuk a kedveteket, hiszen a DK-s Rónai Sándor böfögi tovább a gyurcsányista hazugságokat, most már díszítés nélkül, hiszen mindig van lejjebb. Ez azt jelenti, hogy most már árnyalatok sincsenek a demagóg szólamokban, egyszerűen kijelentik, hogy Nyugaton MINDEN jó, hazánkban pedig MINDEN rossz. Ilyen egyszerű ez. Ami pikánssá teszi ezt a szánalmas bohóctanfolyamot, hogy a DK saját magát ajánlja "rendteremtőként" hazánknak, de ezt egyszer már megtapasztaltuk, és köszönjük, nem kérünk belőle. Pikó András is megjelenik a Karanténban, aki nagy büszkén és vastag bőrrel az arcán, mosolyogva gurgulázta, hogy mekkora fejlődésen esett át Budapest, ehhez azonban a Karanténnak is volt néhány keresetlen szava, kicsit kitértünk Pikó józsefvárosi ámokfutására is, végül a Fradi szégyenteljes vereségéről is ejtettünk pár szót. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl a csatornánkra! Ez az igazi sokszínűség és elfogadás, együtt dobban a magyarok szíve Tusványoson – Karanténvlog
A Karanténvlog kibeszélő ezúttal rendhagyó módon Tusnádfürdőről jelentkezett, Dezse Balázs helyett pedig kivételesen Gulyás Áron kollégánk ült be Szalai Szilárd mellé. A szokásos szókimondó hangvétel így sem maradhatott el, de Szabó Gergőék Tusványos kivételes hangulatáról is beszélgetettek, hiszen a minden évben Erdélyben megrendezett szabadegyetem magához vonzza a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról a magyarokat, akik az érdekes panelbeszélgetéseken kívül koncertekkel és a gyönyörű erdélyi táj segítségével töltődhetnek fel. A Karantén nem hagyhatta ki a PestiSrácok.hu csapatának véletlen brüsszeli találkozását a gyurcsányista Molnár Csabával, de utazásunk során ugyancsak véletlenül találkoztunk a DK-s Arató Gergellyel Budapesten, aki éppen a Karanténvlog erről szóló epizódját nézte a telefonján. A srácok végül beszélgettek arról is, Tusványos az igazi sokszínű találkozó, és itt nem csak üres politikai szólam egymás elfogadása és a véleményszabadság, nem úgy, mint a baloldalnál, akik beszélnek róla, mégis a gyűlölet táplálja a cselekedeteiket, és nem tűrik mások véleményt. Nézzétek meg a Karantén rendkívüli tusványosi kiadását és találkozzunk jövő héten is! A gyurcsányisták igazi arca: Molnár Csabából előbújt az agresszív kommunista a brüsszeli reptéren (Karanténvlog)
A Karanténvlog mindig az aktuális hét legborzasztóbb baloldali hazugságait, baklövéseit és eszementségeit veszi górcső alá, most azonban egy rendhagyó adást láthattok, hiszen még korábban találkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik vezérürüjével és Dobrev Klárával a brüsszeli reptéren, aminek egy részét sikerült megörökíteni. Szó szót követett, melynek eredményét az alábbi videóban láthatjátok, és érdemes értő füllel figyelni, hiszen a szóváltás előzménye sajnos pont nem került rögzítésre, hiszen a durva káromkodás és gyalázkodás mindenkit váratlanul ért, senki sem gondolta, hogy meg kellene örökíteni a beszélgetést. Ezt használta ki Molnár Csaba, akinél valamilyen húr elpattant. Mielőtt az ominózus jelenetet megnézitek, álljon előtte egy kis összeállítás Molnár "munkásságának" legjellemzőbb pillanatairól, a folyamatos és konkrétum nélküli gyalázkodásról, a parttalan orbánozásról, a hergelésről és a primitív, demagóg szólamokról. A performansz legfontosabb üzenete, amit soha senki se felejtsen el, hogy a kommunista mindig azzal vádolja meg a másik felet, amit ő csinál, legyen ez ennek a videónak a mottója és mindenki döntse el, hogy kinek ad igazat. Egy dolog biztos, Molnár Csaba azt hitte, hogy megfélemlíthet bennünket, hiszen elsőre nem ismerte fel csapatunkat, majd ahogy látta, hogy az – valóban sokkoló – viselkedése nem segít, folyamatosan teret vesztett, majd bemenekült a repülőgépre és később kitett egy posztot a közösségi oldalára, melyben láthatóan megpróbálta megmagyarázni erőszakos viselkedését és érezhető volt benne a félelem, hogy a beszélgetés eleje is rögzítésre került. Ilyen tehát Gyurcsány zsoldjában állni, ilyen az, amikor a gyűlölet magvait vetik el, amikor a hergelés és a demagógia mögött meztelen a király, amikor a hatalomvágy minden erkölcsi normán áthágó félelmetes szörnnyé változtatja az embert. Minden jóravaló, hazáját szerető baloldali ember számára üzenjük: nem Gyurcsány Ferenc és szektája a megoldás. A francia migránslázadás meggyőzte Gyurcsányékat, hogy fogadjunk be évi 70 ezer bevándorlót (Karanténvlog)
Üstökösként csapott le a francia migránslázadás Európára, elképesztő képsorok láttak napvilágot egy szinte az egész országra kiterjedő erőszakhullámról. Rablás, fosztogatás, lincselés és elszabaduló indulatok jellemezték Franciaországot az utóbbi napokban, sőt, már hetekben, ennek pedig hatása lehet akár hazánkra is, amelyet a Karantén is körbejárt. A lelőtt fiatal arab bűnöző édesanyja együtt vonulgatott mosolyogva a tüntetőkkel, mintha nem is a fia halt volna meg, az elsősorban migráns hátterű tobzódók pedig kapva kaptak az alkalmon és lángba borították a francia városokat. Volt már ehhez hasonló, azonban az állam ilyen szinten még nem vesztett csatát saját állampolgárai ellen; szinte teljesen tehetetlenné váltak, ez pedig hozott egy újdonságot az erőszakhullám közepette. Egyre több franciának lett végleg elege abból, hogy a saját országában úgy bánnak vele, mint valami rabszolgával, ezért szabadcsapatokat alakítottak, mint egy zombifilmben, amikor már csak az egyének tudják megvédeni magukat, miután az állam összeomlott. Ezek a fiatalok azt kiabálták, hogy "ez az otthonunk, Franciaország a mienk, védjük meg otthonainkat". Talán pont egy katarzis kell a franciák ébredéséhez? A Karantén azonban itt nem áll meg, hiszen miközben ez a brutális erőszakhullám elharapózott Franciaországban, és óvva int mindenkit az ellenőrizetlen és nyakló nélküli migráció pusztító hatásaitól, Gyurcsányék nyíltan kijelentették, hogy most kellene végre összeszedni magunkat és évente 70 ezer migránst befogadni. Igen, mindenki jól olvasta, ez a jelenlegi baloldal terve: legyen nálunk is migránsháború, hátha így meg lehet szerezni a hatalmat a polgárháborús helyzetben. A Karantén végül Karácsony Gergely újabb érzékenyítésével is foglalkozott, hiszen a főpolgármester az 500 milliós "mikroadományokkal" ugyan nem foglakozik, de már készül a következő Budapesti Lakógyűlésre, és próbált rendkívül lazának látszani, amikor lakosok üzeneteire válaszolt. Az eredményt láthatjátok a Karanténban! Iratkozzatok föla csatornára! Meg vagyunk mentve: Gyurcsány megígérte, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét (Karanténvlog)
Az egyik legszánalmasabb Fővárosi Közgyűlésén jártunk szerdán, ahol a baloldali politikusok úgy menekültek előlünk és a kellemetlen mikroadományokat firtató kérdések elől, mint ördög a szenteltvíztartótól. Természetesen a válaszok semmitmondóak voltak, a mindenhez is értő polihisztorok most szerényen a háttérbe vonultak és csodálkoztak, hogy mi is a kérdés. A Karantén visszaidézte Karácsony Gergely egy rendkívül pimasz mondatát is, hiszen a főpolgármester nyeglén kijelentette, hogy úgyis megnyeri jövőre a választást. Ezen kívül foglalkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik legvisszataszítóbb hazaárulójával is, aki ismét lukat beszélt a hasunkba Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként, mi másról böffentve, mint a kormány által elhozott apokalipszisról. Ezt a világvégét meglepő módon csak a kipróbált, minden problémát makulátlanul megoldó Gyurcsány-Dobrev páros tudja kiküszöbölni, a válságmenedzselés ugyanis a legjobb referenciájuk. Végül maga a baloldal ura, Gyurcsány Ferenc is szerepet kap a Karanténban, aki néhány nyugdíjas előtt tett ígéretet sztentori hangon, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét. Ő már csak tudja, hogy lehet odáig süllyedni. Nézzétek a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!
A DK zsebsztálinja mindannyiunkat megfenyegetett: csak remélni tudja, hogy békésen zajlik majd a gyurcsányista hatalomátvétel (Karanténvlog)
Ismét nagy hetet futottunk, hiszen Karácsony Gergely szokás szerint hülyét csinált magából, de erre még büszke is, hiszen a budapestiek 7 százaléka támogatja dedós felvetéseit, amibe beletartoznak a 14–18 évesek is, ugyanis ők is szavazhattak a lakógyűlésnek csúfolt bohózat keretein belül. A bolsevik taktika miatt már szégyenpír sincsen az arcán a főpolgármesternek, aki még levelet is írt Orbán Viktornak a budapestiek nevében, hiszen az 1,7 milliós fővárosban 136 ezren szavaztak, ebből pedig 79 százalék értett egyet Karigeri ostobaságaival. A Karantén hosszú pályafutása alatt igen sok értelmetlen baloldali hőzöngésbe és hangulatkeltésbe futott bele, így Vajda Zoltán, XVI. kerületi hivatásos provokátorral is találkoztunk már, de legutóbbi teljesítménye még nekünk is sok volt. Vajda ugyanis – nem először – azt rikácsolta, hogy az uniós pénzeket maga a kormány blokkolja, saját magát fosztva meg a hazánknak jogosan járó milliárdoktól. A DK sosem maradhat ki a Karanténvlogból: a heti söpredék legfajsúlyosabb figurája most Molnár Csaba, aki fenyegetően üzent a jobboldalnak, hiszen reméli, hogy békés lesz az átmenet, amikor a gyurcsányisták átveszik a hatalmat. A tipikus kommunista lózung, amikor a békéről beszél, de a szavai erőszakot sugallnak. A Karantén foglalkozik a Sas-kabaré szintjét még alulról sem súroló Tompos–Hajnal momentumos duó vicceskedésével is, akik a fröcsögésen kívül láthatóan semmihez sem értenek; miközben izzadságszagú poénkodásaikat próbálják spontánnak beállítani, mindenki számára világossá válik, hogy miért áll 5 százalékon a pártjuk. A Soros-klán új főnökkel támadja hazánkat, vegyük komolyan a fenyegetést (Karanténvlog)
Sokaknak egyszerűen unalmas meghallgatni az igazságot, így volt ez mindig, a Karantén azonban pont emiatt sem marad csendben. A történelem során rengeteg példa bizonyítja, hogy a nagy veszedelmet egy kézlegyintéssel elintézték, aztán jött a feketeleves: a mongolokkal és a törökökkel is ez volt a helyzet, hiába a pontos helyzetjelentések, hiába kondult a vészharang, egyesek csupán nagyokat nevettek, álproblémának nevezték, aztán jött a tatárjárás és a mohácsi csata, de a patópálok és nemzetárulók sosem nyugodtak az évszázadok során. Ma is sokan gúnyosan nevetnek, amikor Soros György neve elhangzik, pedig az orruk előtt vannak a bizonyítékok, sőt, néha nyilatkozatokban mutatja ki a foga fehérjét a klán, de ez sem elég. Nem elég a megannyi ernyőszervezet, akik a magyar társadalmat és berendezkedést támadják, akik lépten-nyomon hazánk ellen lépnek fel és igyekeznek belénk fojtani a szuszt. A Karantén nem mehetett el szó nélkül Rónai Sándor, DK-s EP-képviselő szánalmas bohózata mellett sem, aki egyetlen kellemetlen kérdésre se válaszolt az ATV műsorában, inkább látványosan mellébeszélt és Orbán Viktort szidta egyenes reakció helyett. Bemutatjuk, hogy milyen az, amikor Karácsony Gergely már ki se mer állni, hanem maga helyett egy fiatal lánnyal mondatja el a kormányszidó hazugságait, és Jámbor elvtárs remek menekülése is szóba kerül, aki csak akkor szeret általánosítani, ha nem a saját politikai közösségéről van szó, a szadista gyermekpornó ügyében csak nyammog és mutogat, felelősséget nem vállal. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára. A püffedt Nagy Ervin erőszakra buzdítja a diákokat, miközben könnyes szemmel békéről hadovál (Karanténvlog)
Milyen szép dolog az, amikor a napba tekintve, önmagunk által elérzékenyülve, könnycseppeket morzsolva arról beszélünk, hogy kiszakad belőlünk az emberiség szeretete, az igazságtalanság pedig közben nem hagyja, hogy csöndben maradjunk. Elnyomás, diktatúra, a haza kiürülése, ezek mind a hazug baloldal napi meséi, azonban jó hollywoodi szokás szerint igyekeznek színészekkel is felturbózni a szánalmas hazugsággyárat. A Karantén pedig nem hagyhatta ki, hogy a magát lánglelkűnek tituláló Nagy Ervin színész bohózatát ne kapcsolja be a vlogba. Egy politikus is tud zavarosan és önellentmondóan beszélni, ezt látjuk a Párbeszédtől a Gyurcsány-szektáig tartó hatalmas baloldali ív csúcsragadozói között is, de Nagy Ervin, önjelölt vátesz, próféta és védőguru igazán belecsapott a lecsóba, mi pedig összeszedtük a halandzsáit, hiszen az erőszakra buzdítás mellett pont a fröcsögés és az agresszió ellen szeret prédikálni, a két halmaz azonban érthető okokból nem tud találkozni. A céltalan hőbörgést színészi teljesítménnyel felruházó Nagy Ervin a nagy elnyomás közepette azért elfelejti, hogy milyen jól jönnek a "diktatúra" által érkező állami pénzek a zsíros filmszerepekre. Valahogy nincs letiltva, az éterbe böfögheti az ostobaságait nap mint nap. Vajon egy baloldali kormányzás idején megtehetné ugyanezt egy nemzeti érzelmű színész? A kérdés költői, a Karantén azonban Nagy Ervinen kívül foglalkozik Gyurcsány háziszárnyasával, az örökké károgó Varju Lászlóval is, valamint elképesztő zagyvasággal érkezik a momentumos Bedő Dávid, végül pedig Korózs Lajos bohóckodása teszi fel a koronát a Karanténvlogra. Nézzétek meg a videót és iratkozzatok föl a csatornára! Valami megint elpattant: a szocik minden név nélküli közteret Horn Gyuláról akarnak elnevezni (Karanténvlog)
Amikor a pufajkás Horn Gyula kerül szóba, akkor eszünkbe jut Karácsony Gergely gyáva meghunyászkodása, aki hagyta a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Hornról nevezzenek el sétányt. Az 1956-os forradalomban és utána vitatott szerepet játszó, de a kommunista elnyomó rendszer kiszolgálójaként bűnös Horn Gyula a normális emberek szerint nem érdemel köztéri elnevezést, de a baloldalt ezt nem hatja meg. A Karantén pedig figyelmes lett a szocialista Molnár Zsolt által közzétett videóra, ahol az MSZP budapesti elnöke kevesli a Horn Gyula-sétányt, és kijelenti, hogy MINDEN olyan közteret, utcát, teret Horn Gyuláról kell elnevezni, amelynek még nincs neve. Az őrület és a történelem megcsúfolása most is kéz a kézben jár a baloldalnál, amit Szekeres Imre, a régen jókat tütükéző szocialista honvédelmi miniszter mondatai is bizonyítanak. Szekeres beleszállt a kormányba a szerb viszony miatt, ám a DK hazaárulása még neki is sok volt. Végül azért helyretette a dolgokat azzal, hogy nagy sajnálattal beszélt a magyarokat tízezrével lemészárló Jugoszlávia széteséséről. A Karantén nem hagyhatta ki a hazaárulást ipari szintre emelő Arató Gergelyt sem, aki újabb hazugságokkal tömte a magyarok fejét az energiaárakkal kapcsolatban, végül a momentumos Bedő Dávid nyikhajkodását is megosztjuk veletek. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! Vadai Ágnes szerint a Gyurcsány-korszak volt a normalitás, ahhoz kell visszatérni (Karanténvlog)
A Gyurcsány-szekta rákapcsolt, minden egyes megszólalásuk egy lábon kihordott agyvérzés, hiszen most már egyáltalán nem ügyelnek a látszatra sem, minden hazugságot teljes gázzal nyomatnak a magyar emberek arcába. Hazudnak az inflációról, hazudnak a nyugdíjakról, az átlagkeresetről, még hamis grafikonokat is gyártanak hozzá, erre azonban érdemes a valósággal visszavágni, mert azt nem szeretik. A Karanténvlog ebben is igyekszik segíteni, ezért Vadai Ágnes és Gréczy Zsolt vérlázító DK-s hazugságaira Szalai Piroska leleplező gondolataival és bizonyítékaival válaszolunk, aki a PestiSrácok.hu-n cáfolta Gyurcsányék összes hazugságát. A magyar érdek sosem fontos ezeknek az embereknek, így Vadai is a svédeket védi a saját hazájával szemben, Gréczy pedig cinikusan Orbán Viktort teszi meg a világ összes bajáért. Végül Gelencsér Ferenc korszakalkotó bohóckodása is helyett kapott a Karanténban, a Momentum elnöke ugyanis makogó hangon adta elő, kiürül az ország, amelyre ugyancsak van egyértelmű statisztikai cáfolat. Gelencsér emellett szánalmas performanszt adott elő a brutális magyar rendőrökről is, akik könnygázzal fújták le a momentumosok által felhergelt és maguk előtt taszigált diákokat. A céltalan hőbörgés nem sok követőre talált, ez azonban láthatóan nem zavarja a baloldalt, tovább mennek fejjel a falnak. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! Az ukránok tönkre akarják tenni hazánkat, cserében Karigeri fényesre nyalja a popójukat (Karanténvlog)
A Gyurcsány-szekta rákapcsolt, minden egyes megszólalásuk egy lábon kihordott agyvérzés, hiszen most már egyáltalán nem ügyelnek a látszatra sem, minden hazugságot teljes gázzal nyomatnak a magyar emberek arcába. Hazudnak az inflációról, hazudnak a nyugdíjakról, az átlagkeresetről, még hamis grafikonokat is gyártanak hozzá, erre azonban érdemes a valósággal visszavágni, mert azt nem szeretik. A Karanténvlog ebben is igyekszik segíteni, ezért Vadai Ágnes és Gréczy Zsolt vérlázító DK-s hazugságaira Szalai Piroska leleplező gondolataival és bizonyítékaival válaszolunk, aki a PestiSrácok.hu-n cáfolta Gyurcsányék összes hazugságát. A magyar érdek sosem fontos ezeknek az embereknek, így Vadai is a svédeket védi a saját hazájával szemben, Gréczy pedig cinikusan Orbán Viktort teszi meg a világ összes bajáért. Végül Gelencsér Ferenc korszakalkotó bohóckodása is helyett kapott a Karanténban, a Momentum elnöke ugyanis makogó hangon adta elő, kiürül az ország, amelyre ugyancsak van egyértelmű statisztikai cáfolat. Gelencsér emellett szánalmas performanszt adott elő a brutális magyar rendőrökről is, akik könnygázzal fújták le a momentumosok által felhergelt és maguk előtt taszigált diákokat. A céltalan hőbörgés nem sok követőre talált, ez azonban láthatóan nem zavarja a baloldalt, tovább mennek fejjel a falnak. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! A cinikus baloldali bohóc az arcunkba mondja, hogy nem ők, hanem a kormány gátolja az uniós pénzek érkezését (Karanténvlog)
Amikor a Karanténvlog elkezdte az ellenzéki nímandok kifigurázását, felkészült arra, hogy undorító mocsárba tapos bele. De még minket is meg tud lepni néha a baloldal különleges arcátlansága és hazaárulási potenciálja. Egyik mai főszereplőnk Vajda Zoltán, aki volt már az azóta megszűnt Együtt formáció szekértolója, majd a baloldali összeborulás XVI. kerületi kispajtása, a CEU büszke oktatója. Vajda folyamatos trollkodással idegesíti a normális embereket, parlamenti képviselő is lett, halandzsáival most már ott is fellép, de legutóbbi tevékenysége méltó volt arra, hogy a Karantén legnagyobb furkóságai közé kerüljön, ugyanis fapofával képes volt azt mondani az ATV-ben, hogy az uniós pénzek megérkezését a kormány gátolja, nem a baloldal. Sőt, Vajda elárulta, hogy a külföldről érkezett biztosok fejét is ezzel tömte, miközben gúnyosan és cinikusan kijelentette egy félmosoly keretében, hogy ő hazaszerető ember, aki csak jót akar. Vajda gusztustalanságára a Gyurcsány-szekta is rá tudott tenni egy lapáttal, amit egy öblös Varju-károgással bizonyítunk nektek, az ukránokat elvtelenül védő momentumosok pedig csak a hab mai tortán. Végül Gyöngyösi "Antiszemita" Mártont is elhoztuk nektek, aki folyamatosan hülyét csinál magából, de olyan vastag az arcbőre, hogy már meg sem karcolja a sok ostoba hazugság. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra ITT! Arató megint lecsürhézte a 2006-os tüntetőket, miközben felmagasztalta a kordonbontókat (Karanténvlog)
Ismét nagyot húzott a DK, akik egyáltalán nem szégyellik a 2006-os szemkilövetést és a Gyurcsány-kormány ellen tüntetők agyba-főbe verését, szinte még büszkék is rák. A Karanténban a gyurcsányista szekcióból Arató Gergely és Molnár Csaba is szerepet kap, akik szerint az Orbán-rendszer tulajdonképpen megdőlt, kicsúszott a kezükből az irányítás. A kommunista álomvilágban élő Gyurcsány-szekta mellett foglalkozunk a momentumos kordonbontókkal is, akik harmincan akarnak rendszert váltani és könyörögnek a pofonért a rendőröknek, akiket hetek óta provokálnak. A cél természetesen az, hogy áldozatpózba vághassák magukat, ezért céltalan hőbörgésüket addig folytatják, amíg a hergelőfőnökök úgy látják jónak. Közben rendszerbontásnak nevezik szánalmas performanszukat, és azt kürtölik a világba, hogy mögöttük a társadalom többsége. Végül Jávor Benedek, az önjelölt zseni, a nulla százalékos Párbeszéd takaréklángelméje beszél a semmiről, nyekergő hangon oszt ki mindenkit, hogy fizessenek a gazdagok, miközben négyszeresre emelt, 112 milliós éves gázsival szidja Brüsszelből a saját hazáját. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! A törhetetlen gumigerinc tündöklése, avagy Karigeri a budapesti buborékban (Karanténvlog)
Rendhagyó Karanténvloggal jelentkezünk a kordonbontások és fölösleges hergelések heteiben, amikor az ellenzék pár tucat hőbörgővel megy neki a rendőrsorfalnak, amikor pont a tanároknak és az oktatásnak ártanak a legtöbbet öncélú és tartalmatlan akcióikkal. A megmozdulások fészke természetesen Budapest, az a város, amit kilenc év alatt sikerült visszahozni a Demszky-éra mocskából és mélységéből, a nemzet fővárosa, ami jellegtelen, jellemtelen, dolgozni nem tudó és nem akaró kóklerek kezébe került közel négy éve. Karácsony Gergely a kirakatember, aki amellett, hogy valóban tutyimutyi, tökéletesen tisztában van azzal, hogy a háttérben milyen aljasságokat csinálnak a város valódi gazdái, ő pedig ehhez foghíjas mosollyal asszisztál. Az e heti Karantén erről a tevékenységről igyekszik lerántani a leplet, hiszen Karácsony Gergelyt senki sem bántaná, ha csak egy tehetetlen, töketlen, de jó szándékú nímand lenne. Azért nem járna ostorozás és illetlen dolog lenne gúnyolni, kifigurázni. De azt az embert, aki a Gyurcsány-klán és a levitézlett baloldali vörös bárók aknamunkáit fedi el a látványpolitizálással, a virtuális simogatásokkal és a "zöld" gondolat üres frázisainak pufogtatásával, azt bizony a Karantén nem kíméli. Összeállításunkban végigvesszük Karigeri legfontosabb bakijait, álságos hazugságait és meneküléseit, emellett kivételes földrajzi tudását is megvillantja majd Budapest büszke főpolgármestere. Érdemes megnézni, tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl a Karanténvlog csatornájára! Több mint négy éve tart a baloldal budapesti ámokfutása, meddig hagyjuk? (Karanténvlog)
Azt már megszokhattuk, hogy a Demokratikus Koalíció prominensei minden héten belegázolnak a magyarok becsületébe, kínzó és gyötrelmes következetességgel harcolnak saját hazájuk sikerei ellen, ehhez pedig Gyurcsány és csatlósai minden aljas trükköt bevetnek, a Karantén pedig minden alkalommal le is csap a hazaárulókra. De ezen a héten a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony Gergely és a komplett baloldal rátett még egy lapáttal erre a gyomorforgató képre, amikor vinnyogva mutogattak a kormányra saját felelőtlen városkormányzásukat követően, miközben megszavazták a megszorító csomagot Budapest ellen. Karácsony Gergelynek az arcába mondták a számokat, levezetve részletesen, hogy az iparűzési adó többlete plusz 77 milliárdot hozott a fővárosnak, ők mégis folyamatosan csődről beszélnek. 2019-ben 214 milliárd forintnyi tartalékkal vette át a baloldal Budapestet, egyértelmű, hogy nehézségekkel is szembe kellett nézniük, azonban már fél évvel a hatalomba kerülésüket követően csőddel riogattak; a tanácsadókra, fölösleges látványberuházásokra volt pénz, a többi projektet drágábban, késve és általában csökkentett műszaki tartalommal fejezték be, ha egyáltalán befejezték. Most pedig ismét másra mutogatnak, hárítják a felelősséget, az elveszett pénzről pedig zavaros elméletekkel állnak elő. A Karantén részletesen kivesézi a közgyűlésen történteteket, de a Momentum álságos propagandavideóját sem hagytuk ki a heti szórásból. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl csatornánkra! Ilyen szégyellnivaló főpolgármestere még sosem volt Budapestnek (Karanténvlog)
Karácsony Gergely az elmúlt években már többször megmutatta, hogy milyen az igazi tutyimutyi, semmihez sem értő, felelősséget sosem vállaló, de mindig fátyolos szemmel szépeket beszélő főpolgármester. A Karantén ígéri, hogy nem utoljára foglalkozik a nagyra nőtt óvodással. Hiszen most sikerült szintet lépnie, mert a munkakerülés mellett úgy döntött, hogy törvényi kötelezettségeit sem teljesíti és nem fizeti be a főváros a szolidaritási adót. Ehhez indoka is van: nem szeretné, nincs kedve, nincs elég pénzük. Ez olyan, mintha a hónap végén azt mondanánk, hogy most nem fizetjük ki a hiteltörlesztőt, vagy a gázszámlát, mert rosszul osztottuk be a pénzünket, sokat buliztunk, sokat jártunk kocsmába, szóval csak a harmadát utaljuk és még mi perelünk. Demszky Gábor rémuralmát, a velejéig romlott és korrupt MSZP–SZDSZ regnálást sosem felejtjük el, de Karácsony Gergely városrombolása talán még azon a szinten is túlmegy. A mostani főpolgármester férfiatlan vinnyogása és felelősségterelése a teljes káoszba viszi Budapestet. A Karantén emellett nem feledkezhetett meg az árnyékszék újabb kipárolgásaival: Dobrev Klára és Kálmán Olga gondoskodott arról, hogy az emberek vérnyomása idejekorán magasba emelkedhessen, a teljes képet pedig Fegyőr újabb ostobaságai és gerinctelen viselkedése teszi teljessé. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl csatornánkra! Dobrev visszahozná a Gyurcsány-korszak szakértőit, hogy megmentse a magyarokat (Karanténvlog)
Közhely, hogy mindig van lejjebb, de a magyar baloldal számára ez csupán rutin, melyet hétről hétre bizonyítanak is. A Momentum vergődése kezd félelmetessé válni, hiszen a Gyurcsány által gyengének, középszerűnek és tehetségtelennek tartott "új generáció" elképesztő izzadságszaggal igyekszik a hírekbe kerülni, ez pedig nem kerülte a Karantén figyelmét sem. A magyar Országgyűlésben sem nagyon lenne helyük ilyen színvonal mellett, de ha már ott vannak, igyekeznek magukat alaposan megalázni. Így tette ezt Gelencsér Ferenc is, a Momó vasembere, aki addig pattogott, amíg Orbán Viktor alaposan helyre nem tette, de Gelencsér szégyenpír nélkül ásta tovább maga alatt tovább a gödröt. A Karantén azonban rátalált Varju László és Dobrev Klára újabb demagóg böffenetére is, akik ezredszerre is elmondták, hogy Magyarország egyetlen esélye az árnyékkormány, sőt, Dobrev újra visszahozná a 2002 és 2010 között szárnyaló szakértőket, akik egyszer már romba döntötték az országot. Gyöngyösi Márton főállású antiszemita is megihlette csapatunkat, aki azért van kiakadva, mert nem felejtik el, mekkorákat zsidózott. Gyöngyösi még másokat von felelősségre és volt elegendő vastagságú arcbőre ahhoz is, hogy elmenjen az amerikai nagykövet széder-estjére, a zsidó szertartáson még kipát is viselt. A Jobbik elnökének semmi sem számít, új gazdáinak is csontig nyal, semmilyen erkölcsi skrupulus nem zavarja meg az életét. Nézzétek meg a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornánkra! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.