Pesti Srácok

A baloldal már a beszélgetés előtt kijelentette, hogy aki egyáltalán meg meri nézni Tucker Carlson Putyin-interjúját, az csak putyinista lehet – Karanténvlog

Több fajsúlyos témát is kibeszélt a Karanténvlog legutóbbi adásában Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs, a múlt pénteki felvételen szóba került Novák Katalin kegyelmi ügye, ebben az időpontban még nem lehetett tudni, hogy a köztársasági elnök lemond, a felelősségvállalásról azonban természetesen szó esett. Ezen kívül Tucker Carlson nagyinterjúját vesézték ki a srácok, hiszen Vlagyimir Putyinnal mintegy két órát beszélgetett a Fox News korábbi sztárműsorvezetője. A nemzetközi baloldal már az interjú előtt tudni vélte, hogy elfogadhatatlan a beszélgetés hangneme és tartalma, sőt Tucker Carlsont szankciókkal fenyegették, amiért meg merte kérdezni Putyint és kíváncsi volt az ő véleményére is. Tehát, aki egyáltalán meg merte nézni a beszélgetést, biztos, hogy a béke ellensége és putyinista barbár a baloldal szerint. A véleményszabadság, sőt, már a gondolkodás szabadsága is büntetendő a woke-őrület jegyében. Végül Gyöngyösi Márton, a Jobbik antiszemita kijelentéseket tevő elnöke is terítékre került, aki a csillagot is letagadja az égről, de közben nem sül le a képéről a bőr akkor, amikor a nagy beismerést és megtérést követően is cionista bérencnek nevezte Orbán Viktort.

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.