Karanténvlog
Fáj a baloldalnak a magyar haderőfejlesztés, bezzeg az ukránoknak szívesen segítettek volna katonai erővel
Újra itt a nagy kibeszélés, a hét legnagyobb ellenzéki baklövései pedig ismét megtelítették a Karanténvlog beszélgetős adását, ahol Szabó Gergő állandó vendégeivel, Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal nevetett és idegeskedett a heti menün. A legnagyobb fogás természetesen Arató Gergely, a DK nyelvzsenije volt, aki képes volt orosz akcentussal, szinte teljesen érthetetlenül felolvasni egy zagyvát Brüsszelben. A lényeg természetesen az volt, hogy Gyurcsány jobbkeze hazánkat szidta. A srácok Fegyőrt sem kímélték, akinek rovására megeresztettek néhány szabadszájú poént, ahogy nem maradhatott ki a magyar haderő fejlesztése miatt siránkozó szocialista Harangozó Tamás sem, aki az ukránoknak szívesen segítene, de a magyar haderő erősítését nem nézi jó szemmel. Bő félóra szókimondó elemzés a srácokkal, ne hagyjátok ki a Karanténvlogot most sem! Korányi Dávid holokausztnaplóra hivatkozott, mégis keverte a fasizmust és a nácizmust
Ezen a héten sem panaszkodhatott a Karantén, hiszen bőséges ostobaságcsomaggal jelentkeztek szokásos versenyzőink, és természetesen a gonoszságmutató is kiakadt. Menetrendszerűen érkezett Kálmán Olga, aki végleg hülyét csinált magából a DK-hoz való csatlakozással, Gyurcsány zsoldjában pedig láthatóan a kötelező fröcsögés nélkül nem is lehet megszólalni. Ebben igazán partner volt Arató Gergely is, a másik gyurcsányista, aki úgy belezavarodott saját mondatába, hogy ki se tudott jönni belőle. A Karantén bemutatja a frakcióközi LMBTQ-csapatot is, hiszen a mostani nehéz helyzetben az volt a legfontosabb az ellenzéki politikusoknak, hogy szivárványos zászlóval pózoljanak és megalakítsák ezt a képviselőcsoportnak nevezett masszát. Nem felejtettük ki Tóth Bercit, az MSZP társelnökét sem, ugyanis az ATV-ben oktatták ki és világosították fel a mantraszerűen ismételgetett hazugságát követően. Végül elhoztuk nektek a dollárpapát is, hiszen Korányi Dávid, Karigeri volt tanácsadója, aki közel 2 milliárd forintot hozott a baloldalnak, most bizony megsértődött. Hiszen a tiltott kampányfinanszírozás szerinte menő dolog, a demokrácia pedig az, amikor a baloldal nyer. Tartsatok most is velünk! Polipként telepedtek rá a tanártüntetésre az ötlettelen baloldali politikusok (Karanténvlog)
A Karanténvlog csokorba szedte azokat a levitézlett baloldali politikusokat, akik folyamatosan hőbörögnek, teli torokból ordítoznak, tüntikéket szerveznek, amelyek abszolút érdektelenségbe fulladnak, hiszen ezek a megmozdulások általában néhány száz hasonszőrű elégedetlenkedőt vonzanak csupán. Néhány háborodott azonban igyekszik hidakat foglalni, balhézni és provokálni, saját magukat járatva le az akcióikkal. Ezek a politikusok most taktikát váltottak, így az előre beharangozott tanártüntetésre telepedtek rá úgy, mintha ők szervezték volna, mintha jó szívvel várták volna őket. Ezzel természetesen azoknak tettek rosszat, akik valóban el akarták mondani a véleményüket. A Karantén megpróbálta különválasztani a tanárok jogos követeléseit attól, amit a szélsőbaloldali PDSZ igyekszik kisajátítani, akik akkor nem tüntettek, amikor 2002 után a szocialista kormányok a tanárok járandóságának kifizetését az önkormányzatokra hárították, akiknek hitelt kellett felvenni emiatt. A DK-sok, MSZP-sek és barátaik 2010 előtt kellett volna, hogy nagy szájjal kiálljanak a tanárok mellett, amikor megalázták őket. A kérdés azonban kényes, hiszen egyértelmű, hogy rendezni kell a helyzetet, ennek viszont fontos előfeltétele diákokat agymosással terrorizáló baloldali provokátorok és régi pártos figurák kiszűrése. Az biztos, hogy a DK-s Barkóczi, a szocialista Komjáthi és a mindenhonnan kiebrudalt Jakab Péter jobb, ha befogja a száját. Szóba kerül még a Karanténban Fegyőr is, aki azzal a primitív agyszüleménnyel állt elő, hogy ha a kormány nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, akkor abból egyenesen következik, hogy korruptak. Igaz, az Európai Ügyészséghez nem kötelező csatlakozni, sok tagállam nem is tette meg, de Fegyőrt ezt nem érdekli, neki az a fontos, hogy külföldről mit mondanak. Végül a kukásautóba beülő Mártha Imre bohózata is bekerült e heti szórásunkba, tartsatok most is velünk, megéri!