Küzdőtér
Szepesfalvy Anna a Küzdőtérben: Karácsony Gergely magára hagyta a fővárosi lakókat
Hetek óta tartanak az inkább kisebb, mint nagyobb tüntetések Budapesten. A Küzdőtér Vlog ezúttal a fővárosi Fidesz frakció képviselőjét kérdezte a Hadházy akciókról. Ugyanis tűrhetetlen, hogy egy világvárosban ilyen mennyiségben lehessen megakasztani a délutáni forgalmat. Szepesfalvy Anna szerint a főpolgármester, ebben az ügyben is, magára hagyta a budapestieket. A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett. Küzdőtér: Bélik Tímea, aki hétvégente az íróasztalt ketrecre cseréli
Bélik Tímea napjaink egyik legaktívabb küzdősportolója, aki a gyengébbik nemet képviseli. Több szabályrendszerben is küzd, ami azt jelenti, hogy a világ legnevesebb ökölvívói ellen bokszolt, de ugyanezt elmondhatja magáról, ha a K-1 vagy éppen a ketrecharc mérkőzésekről van szó. Nagyon ritkán ad interjút, de most a Vendetta gálán elért profi MMA mérkőzése után kivételt tett és elfogadta a Küzdőtér meghívását. Tímeáról tudni kell, hogy a hétköznapokban egy átlagos, normális irodai dolgozó életét éli, és csak hétvégente váltja fel nála az íróasztalt a ketrec vagy a ring, de erről bővebben hallhatnak, hogy ha ismét a Küzdőteret választják! Tóth Csaba K-1 világbajnok a Küzdőtérben: Kárpátalján sokszor meg kellett védenünk magunkat az utcán
Tóth Csaba nevével érdemes megismerkedni, hiszen napjaink egyik legjobb K-1 és Muaythai versenyzőjéről van szó. Mindkét szabályrendszerben kimagasló teljesítményekre képes. A világbajnoki címmel rendelkező harcostól megtudhattuk, hogy a nagyapja kaukázusi bokszbajnok volt és Kárpátalján, ahonnan származnak, sokszor meg kellett védeniük magukat az utcán, így jól jött a szülőknek és az unokáknak is a papa boksztudománya. Innen ered a küzdősportok iránti szeretete. Sajnos manapság kevés K-1 vagy Muaythai gálát láthatunk a hazai televízió képernyőkön, így a mostani nevesebb, eredményesebb versenyzőket is jóval kevesebben ismerik, mint azt korábban megszokhattuk. Éppen ezért is érdemes most is a Küzdőteret választani, hiszen egy remek bunyóst ismerhetünk meg. Zséda a Küzdőtérben: A dalaimért tudok küzdeni a legjobban, de nem szeretnék mindig a rivaldafényben állni
Óriási büszkeséggel tölt el minket, hogy több neves hazai énekesnő is elfogadta a meghívást a Küzdőtérbe. Ezúttal Zséda látogatott el hozzánk, aki két komolyabb koncertre is készül az idei esztendőben. Október 13-án újra összeáll a Cotton Club Singers, december 28-án pedig Zséda önálló nagykoncert lesz a Budapesti Kongresszusi Központban. A koncertek mellett azonban bőven akadt még beszédtéma, hiszen küzdeni mindannyiunknak kell. Ezúttal az EMeRTon- és Fonogram-díjas énekesnő árult egy el néhány titkot az életéből valamint kiderült, hogy a dalaiért, amiket teljes szívvel és lélekkel készít el, nagyon tud küzdeni. Értékes és érdekes beszélgetés következik. Jó szórakozást! A Küzdőtérben Gálfi András, Magyarország első népszerű profi ökölvívója - Arra a bunyósra tudok felnézni igazán, aki idegen környezetben is tud mérkőzést nyerni
Szerettük volna már rég megmutatni a nézőknek, olvasóknak, hogy kikkel és mikor indult a magyar profi ökölvívás. A nemzeti érzelmű emberek igazán szeretik a sportot, és a küzdősport is népszerű ebben a körben. Nem csoda, hiszen jók vagyunk, illetve voltunk benne. A profi ökölvívás első korszakának legnépszerűbb alakja Gálfi András volt, akinek mérkőzéseit a szemfüles sportrajongók még a Kokó-korszak előtt nézhették. Elképesztő karrier van mögötte, amit most megoszt a hallgatókkal, nézőkkel is! Érdemes ismét a Küzdőteret választani!
A Küzdőtérben bemutatjuk Vas Gábort, aki 23 évesen világbajnoki címért fog küzdeni a 40. Vendetta ketrecharc gálán
Szombathelyen tizenkét nemzet harcosai lépnek majd a ketrecbe, hogy megküzdjenek egymással és eldöntsék, ki méltó arra, hogy a Vendetta szervezet égisze alatt folytassa pályafutását. Az MMA szabályrendszer mellett a K-1 is főszerepet kap majd az eseményen, hiszen világbajnoki ütközetet rendeznek, magyar főszereplővel. Vas Gábor még fiatal harcosnak számít, de már több magyar és európai mérkőzésen felhívta magára a figyelmet. Elszánt, kemény stílusú bunyós, aki szeptember 21-én Szombathelyen a marokkói Hamza Drafath ellen lép a ketrecbe, hogy elhódítsa az vb-övet. A Küzdőtérben most megismerhetjük a fiatal versenyzőt, aki azt is elárulta, hogy a jövőben más szabályrendszerben is kipróbálja majd magát. Szatmári András olimpiai ezüstérmes vívó a Küzdőtérben: Mindent Gerevich Györgynek köszönhetek
Szatmári András elképesztő mennyiségű érem gyűjteménnyel rendelkezik különböző világversenyekről. A legújabb Küzdőtérben kiderül, pontosan mennyi arany-, ezüst- és bronzérem van otthon a vitrinjében. A kiváló olimpikonnal a kardvívás szabályai mellett szóba kerül a legendás nevelőedző Gerevich György is. Érdemes újra a Küzdőtérrel tartani, ugyanis elsőként látott a műsor vendégül válogatott vívót. Hámori Luca a Küzdőtérben: Gyerekkori álmom volt az olimpia, úgy döntöttem, folytatom tovább és szeretném újra átélni
Hámori Luca a párizsi olimpián nem csak az ökölvívást juttatta még nagyobb szóhoz, hanem a saját nevét is ismerté tette. Ötödik helyezéssel és jó néhány pozitív és negatív élménnyel érkezett haza. Túl van a nyaraláson, így kíváncsiak voltunk, hogyan csapódtak le benne a párizsi élmények és milyen úton halad majd tovább a pályafutása. Természetesen azt is megkérdeztük, mihez fog majd kezdeni a népszerűséggel. A kiváló sportoló hölgy minden kérdésünkre válaszolt, úgyhogy érdemes újra a Küzdőteret választani! A 25 éves Zanzibár énekesnője Terecskei Rita a Küzdőtérben: Teljes mértékben alkalmatlan voltam rendőrnek
Rengeteg jól csengő slágert köszönhetünk a Zanzibár zenekarnak, akik éppen ebben az esztendőben ünneplik a fennállásuk huszonötödik évfordulójt. Terecskei Rita énekesnő a Küzdőtérben nem csak a jubileumi buliról ejt szót, hanem az is kiderül, hogyan ismerte meg a zenekar többi tagját. A Zanzibár budapesti szülinapi koncertje szeptember 28-án lesz az Akváriumban, ahol olyan slágerek is felcsendülnek, mint a Szólj rám!, de hallhatunk majd koncerteken kevésbé játszott dalokat is. A legújabb Küzdőtérben a sportot egy jó hangulatú beszélgetés erejéig most a rock zene váltja fel. Tartsatok velünk! Kovács Richárd olimpiai ötödik helyezett ökölvívó a Küzdőtérben fejtette ki véleményét a párizsi játékokat követő történésekről
Kovács Ricsit érthető módon már az első olimpiai mérkőzése utána szívébe zárt a közönség. Nem csoda! A fiatal ökölvívón látszik az elszántság és ezt bizony a a magyar publikum nagyon tudja díjazni. Párizsban a nyíregyháziak büszkesége két rendkívül színvonalas meccsel szórakoztatta a nagyérdeműt, ami sok ember számára egyenesen azt jelentette, hogy méltó elismerésben lesz majd része Kovácsnak, azonban a Magyar Ökölvívók Szakszövetségének vezetése különbséget tett a Hámori Luca és Ricsi ötödik helyezése között, ami még mindig nem rendeződött. Az olimpiai élmények mellett a kiváló kisváltósúlyú ökölvívó kendőzetlenül elmondta a véleményét a hazai szövetség vezetési stílusáról. Küzdőtér Extra: Bukodi Károly a választáson kapott egy gyomrost, de Ócsa polgármestere továbbra is küzdeni fog a városért
Kőkemény érzésekkel és egy nagyon nehéz helyzettel kellett megküzdenie Ócsa város polgármesterének. Olyan ellenzéki össztűz érkezett rá az önkormányzati választások során, amit még ma is nehezen lehet megérteni. Mindenesetre a családi felmenői ágról is eredeti ócsai polgármester ezúttal, ha nagyon kevés szavazattal is, de kikapott. A Küzdőtérben egészen extra módon most a közélettel foglalkozunk és azzal, hogy miképpen lehet egy ilyen nehéz szituációval megküzdeni valamint, hogyan kell egy hatalmas tábort egyben tartani és motiválni a következő választásig.
Küzdőtér: Patakfalvy Miklós a szakszövetség tiszteletbeli elnöke avat be minket a magyar Taekwondo világába, valamint kiderül hogyan kerültek Magyarországra a Márton lányok
Patakfalvy Miklós az az ember, akinek megköszönhetjük, hogy Magyarországon egyáltalán létezik a taekwondo. Több mint öt évtizednyi munkája van abban, hogy ennek a látványos koreai harcművészetnek egyre nevesebb hazai bajnokai vannak, ami Párizsban egy fantasztikus aranyéremben mutatkozott meg. A mostani adásban az is kiderül, hogy Márton Viviana és testvére Luana, hogyan kerültek a hazai taekwondo szövetség látókörébe. Mint megtudtuk, hosszú évek óta kapcsolatban van a magyar taekwondo a Spanyolországban élő testvérpárral. A Küzdőtér legújabb adása egy érdekes, szórakoztató, de egyelőre itthon még kevésbé ismert harcművészet világát tárja fel a nézők előtt. Jó szórakozást kívánunk! Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt. Kovács "Kokó" István a Küzdőtér dupla adásában: A női versenyeken a lányoknak a szorítóban alapvető joguk, hogy lányok ellen mérkőzzenek
Régi vágyunk volt már, hogy Kovács Koko Istvánt az ökölvívás jelenlegei legnagyobb élő legendáját, aki Atlantában olimpai bajnok lett, Münchenben pedig profi világbajnok, vendégül láthassuk. Nos, végre megtörtént és éltünk a lehetőséggel! Vágatlan dupla adást rögzítettünk az egykori népszerű bajnokkal. Lehet sokak szerint túlzás, de hazánkban a kétezres évek eleje óta nem volt akkora sztár, mint Koko. Ezt bátran kijelenthetjük, hiszen amikor profi mérkőzéseit vívta, gyakorlatilag korosztálytól függetlenül mindneki nézte az élő televíziós közvetítéseket. Később a WBO-nál lett alelnök, ami tisztséget mind a mai napig be is tölti. Napjainkban pedig négyrészes dokumentumfilmet forgattak a pályafutásáról, amit hamarosan be is mutatnak majd. Párizsban az Olimpián pedig ismét fókuszba került a bunyó, csak éppen nem úgy, ahogyan azt vártuk. Úgyhogy, volt miről kérdezni az egykori bajnokot. Küzdőtér Extra – Meglátogattuk Rudán Joe-t a tizedik Rockbalatonon!
Fonyódon minden augusztusban dübörög a rock! Az idei esztendőben a jubileumi, tizedik Rockbalaton fesztiválra látogattunk ki, ahol a fesztivál állandó fellépőjével, Rudán Joe-val beszélgettünk. A Pokolgép és a P.Mobil korábbi énekese évek óta saját zenekarával szórakoztatja az élő zene kedvelőit. A bulik és a lemezek fantasztikusak, és az a hangulat is egyedülálló ahogyan Joe beindítja a Rockbalaton közönségét. A legújabb Küzdőtérben a legendás énekestől megtudhatjuk többek között azt is, milyen kötődése van Fonyódhoz és a Balatonhoz. Úgyhogy érdemes ismét a Küzdőtérrel tartani! Komáromi Tibor háromszoros világbajnok birkózó a Küzdőtérben: A magyar egy küzdőképes nemzet!
Komáromi Tibor egy fogalom a birkózósportban. Kőkemény stílusa még az orosz birkózókat is tiszteletre kényszerítette. Kétszer volt szövetségi kapitány és amellett, hogy versenyzőként 1988-ban ezüstérmet szerzett Szöulban, 2004-ben Athénban már edzőként nyert olimpiát Majoros Istvánnal. A legújabb Küzdőtérben szóba kerül mit várhatunk a magyar birkózóktól Párizsban, de a beszélgetésben Komáromi elmondja, szerinte miért vagyunk eredményesek a küzdősportokban és azon belül is a birkózásban. Erdei Zsolt a Küzdőtérben: Az ökölvívás nem csak technikai és szakmai harc, hanem a szív küzdelme is!
Első alkalommal látogatta meg a Küzdőtér műsort Erdei Zsolt kétszeres profi ökölvívó világbajnok, akivel több mint fél órás beszélgetést készítettünk. Az olimpia napjaiban szóba kerültek a válogatott ökölvívók első győzelmei. Azonban nem csak örömhírekről szól a beszélgetés, hiszen id. Balzsay Károly éppen a műsor felvétele előtt fél órával távozott az élők sorából. Az egykori szövetségi kapitányról is megemlékeznek Madárék, akárcsak Petrovics Janiról, aki hetekkel ezelőtt tragikus munkahelyi balesetet szenvedett. A Madárfészek Akadémia sem maradt ki a témák közül, úgyhogy Kótai Mihály után egy másik tehetségekért harcoló egykori nagy bajnokot is hallhatunk a fiatal ökölvívókról beszélni. Tartsatok ismét velünk, érdemes! Kótai Mihály profi ökölvívó világbajnok a Küzdőtérben: Az utánpótlás nevelésben rengeteg múlik a szülőkön!
A Ferencváros ökölvívó szakosztályának évek óta elszánt vezetője Kótai Mihály, aki korábban a WBF és az IBO szervezeteknél világbajnoki címeket szerzett. A népszerű bajnoktól az edzéseken sokat várnak a szülők a Fradiban, de az utánpótlás nevelésben minden szereplőn sok múlik. A szülők feladata és szerepköre a gyermekek edzéseit figyelembe véve is nagyon fontos. A Küzdőtér harmadik évadának első adásában az utánpótlás nevelés mellett szóba kerül a nagybetűs KÜZDELEM is, hiszen a Tornádó becenevet viselő egykori világbajnok karrierje vége felé járva sűrűn vállalt címmérkőzést. Legújabb adásunkból ki fog derülni miért alakult így a karrierje Kótai Misinek. Tartsatok velünk! Czvitkovics Péter a Küzdőtérben: A magyar válogatottban mindennek tökéletesnek kell lennie, hogy felvegyük a nagy csapatokkal a versenyt
Az MTK és a DVSC egykori játékosa, Czvitkovics Péter a mai napig aktív futballista. Jelenleg a Budapest-bajnokság első osztályában játszik, ahol csapatával megnyerték a szezont. Az Európa-bajnokság hetében természetesen a beszélgetés témái közé került a Svájc elleni meccs, illetve a hazai labdarúgás helyzete. Az egykori NB1-es és válogatott labdarúgó szerint nagy fejlődésen ment át a magyar foci szakmailag és az infrastruktúra terén is. Azonban még vannak szintek feljebb, így nem szabad lanyhulni a fejlődési kedvünknek. Légli Ottó borász a Küzdőtérben: A magyar borokra büszkék lehetünk, de még mindig „lehetőség” is!
Légli Ottó boraival ma már könnyű összefutni. Egészen finom fehér borai vannak, de sokan a rosét is szeretik, amit készít, nyáron, fröccsként fogyasztva. Mondjuk ez utóbbi hírnek maga Légli mester nem biztos, hogy örül, de talán azt még ő is mosolyogva elfogadná, hogy a közönség dönt. A Balaton és azon belül is a boglári vidék képviselőjeként elmondta, hogy büszkék lehetünk a magyar borokra, de még mindig a lehetőség kategóriája is, mert az export tekintetében bőven van terület fejlődni. A mostani Küzdőtérben a rengeteg sport és zenei témát követően most frissülhetünk egyet, ezzel a gasztronómiát és azon belül is a borászatot közelebb hozó beszélgetéstől. Jó szórakozást! Rácz Félix a Küzdőtérben: Édesapámmal az első bokszgálánk után éreztük, hogy jó úton járunk
Fantasztikus életút, elképesztő karrier áll a hazai profi ökölvívó menedzser mögött. Rácz Félix Magyarország első számú promótere volt, amikor úgy döntött, pályát módosít. A Szatmárnémetiben született ökölvívó szakember kendőzetlenül mesél arról, milyen érzés volt Romániában felnőni, beavat minket édesapjához fűződő szakmai és családi kapcsolatába, valamint megtudhatjuk, mit is csinál egy supervisor az ökölvívó világban, ugyanis Rácz Félix jelen pillanatban az IBO szervezet ellenőreként dolgozik. Őszinte és izgalmas beszélgetésben részesül minden néző, aki a legújabb Küzdőteret választja. A Küzdőtérben Vojvoda György főtitkár, nemzetközi főbíró - A muaythai olimpiai sportág lett, és bemutatkozhat Párizsban, az olimpián
Vojvoda György a hazai muaythai világ kezdetekor jelen volt már a sportágban. Manapság a magyar szövetség főtitkáraként dolgozik, de főbíróként is régóta képviseli hazánkat, nem is akárhogyan! Az IFMA világszövetség Vojvoda Gyurit több versenyre is meghívta már bíráskodni, rengeteg döntő van a háta mögött. Úgyhogy a mostani Küzdőtérben a hazai és nemzetközi muaythai világgal ismerkedünk meg jobban. Érdemes velünk tartani, hiszen a következő olimpián már bemutatkozik ez a küzdősport, ami akár azt is jelentheti, hogy a jövőben találkozni fogunk a muaythai-jal az ötkarikás játékokon máskor is. Őze Balázs a Küzdőtérben: Egyre nagyobb az érdeklődés a magyar ketrecharcgálák iránt
A hazai küzdősportpromóterek világa volt már nívósabb, mint a mostani esztendőkben. Éppen ezért tartottuk fontos dolognak bemutatni a legjobbakat a Küzdőtérben, azokat, akik a sport valódi értékeit tartják szem előtt és nem a „felvonulók kérték” című hangulatot. Őze Balázs a szombathelyi szervező kollegáival együtt évek óta jelen van a hazai küzdősportpalettán, ketrecharcgálákat rendeznek. Rendezvényeik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és márciusban, első ízben a Vendetta-gála sorozatot is sikerült hazánkba csábítania. Betekintést nyerhetünk Őze Balázson keresztül ebbe a világba. Ráadásul mostani vendégünk MMA-szabályrendszerben már versenyzett Vendetta-gálán, úgyhogy pontosan tudja, mit érez egy harcos, akire rázárják a ketrecajtót egy-egy nagy csata előtt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.