Pesti Srácok

Sport expressz

Gulácsi Péter példát mutat: ötmillió forintot ajánlott fel a Szent László Kórháznak

PPestiSrácok.hu Sport 2020 március 18.
Gulácsi Péter előbb a pályán, aztán a civil életben alkotott: előbb bejutott a csapatával a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, most pedig felajánlásával mutat példát. A magyar válogatott kapusa feleségével együtt ötmillió forinttal támogatja a Szent László Kórház Infektológiai és Intenzív osztályának alapítványát. „Elképesztő hálával tartozunk azoknak az orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, akik a frontvonalban harcolnak értünk” – írta posztjában.

Fantasztikus magyar siker a koronavírus árnyékában: Gálos Roland ökölvívónk olimpiai kvótát szerzett!

Sport 2020 március 16.
Nem állt le a sportélet teljesen, és ennek eredménye egy magyar olimpiai kvóta! Gálos Roland második meccsét is megnyerte a londoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó-tornán, és ezzel kijutott Tokióba! Fantasztikus siker! A tornát egyébként a hétfő esti meccsek után felfüggesztették – Gálos az utolsó pillanatokat használta ki élete álmának megvalósítására.

„Most elmész, de ott van már Solymosi Pixi és Bene Feri, ott is játszani fogtok” – Eltemették Göröcs Jánost, az Újpest és a magyar futball legendáját

PPestiSrácok.hu Sport 2020 március 13.
Hol máshol, mint Újpesten, a Megyeri temetőben kísérték utolsó útjára Göröcs Jánost, az Újpest és a magyar futball felejthetetlen legendáját. „Most elmész, de ott van már Solymosi Pixi és Bene Feri, ott is játszani fogtok, ott is lesz csapat” – mondta a szertartáson Dunai II Antal, Göröcs egykori csapattársa és barátja.

"Az ultrás zászlót kellene lengetni, nem a tejet és a többi sz*rságot" – A magyar futballszurkolók nem félnek a koronavírustól

PPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2020 március 12.
Nem félnek a járványtól és valahogy úgyis kimennek a meccsekre – egyöntetűen így nyilatkoztak a stadionbezárások kapcsán a megkérdezett szurkolók. A PestiSrácok.hu dinamikus duója Szegedig utazott, hogy ott megmerítkezzen a magyar foDballmámorban (!!!), az egyik utolsó olyan meccsen, ahol még ott lehettek a szurkolók és a nézők. Az ultrákkal beszélgetve hamar kiderült, hogy nem félnek a koronavírus-járványtól, és valahogy majd úgyis megoldják, hogy szurkolhassanak, mert el sem tudják képzelni az életüket foci nélkül. A védekezéshez az italt ajánlották, a tanácsot pedig stábunk hálás szívvel megfogadta. Nézzék meg videónkat!

Futballtörténelmi csoda: az Atlético a hosszabbításban, kétgólos hátrányból, Liverpoolban ejtette ki a Bajnokok Ligája címvédőjét!

Sport 2020 március 11.
Túl vagyunk az idény egyik legcsodálatosabb meccsén: a Liverpool szerencsére még nézők és természetesen telt ház előtt fogadta az Atlético Madridot, amelyet lefutballozott a pályáról kilencven percig. A Bajnokok Ligája címvédője a hosszabbításban már 2–0-ra vezetett, és továbbjutásra állt, amikor az Atlético szépített. Aztán egyenlített. Később meg a győztes gólt is megszerezte. A szinte verhetetlennek tűnő Liverpool így már a nyolcaddöntőben kiesett. A másik szerdai meccsen a PSG 2–0-ra nyert, így továbbjutott a Dortmund ellen. Nézők nélkül.

Megérdemelten húzta be az el Clásicót a Real Madrid a második félidőben szürkén játszó Barca ellen

Sport expressz 2020 március 1.
Ma ismét az El Clásico tartotta lázban a focit szerető tömegeket, a Real Madrid és a Barcelona 244-ik találkozóját Madridban rendezték meg. Az örökmérleg alapján 95 madridi és 97 barcelonai sikerrel, 405, ill. 402 rúgott góllal álltak a csapatok. A meccs első félidejében jobb volt a Barcelona, a második félidőben azonban a Real akarata érvényesült, ez pedig gólban is megnyilvánult, majd a hosszabbításban egy újabb találattal véglegessé tette győzelmét a hazai csapat, akik ezzel átvették a vezetést a spanyol bajnokságban, egy ponttal előzik a ma legyőzött Barcelona csapatát.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.