![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/K_EPA20240804031-1000x600.jpg)
Amerikai források szerint rövidesen megtámadja Izraelt Irán és a libanoni Hezbollah. Az akciót válaszul szánják a Hamász és a Hezbollah magas rangú vezetőinek meggyilkolására – írja az Axios.
A portál szerint Teherán akár már hétfőn léphet, de azt nem tudni, hogy összehangolt csapás lesz-e az Irán által támogatott síita terrorszervezettel. Eközben úgy tudni, Washington is felkészítette erőit a térségben, ahová további hadihajókat és vadászrepülőket is küld, valamint igyekszik mozgósítani ugyanazt a nemzetközi és regionális koalíciót, amely megvédte Izraelt az iráni támadás ellen április 13-án.
Michael Kurilla tábornok, az amerikai központi parancsnokság vezetője több öböl menti országba is ellátogat, különös hangsúlyt fektetve Jordániára, amely jelentős szerepet játszott az áprilisi támadás során. Az amerikai és izraeli tisztviselők nem biztosak abban, hogy Irán és a Hezbollah összehangolt támadást hajtanának végre, de úgy vélik, mindkét fél még dolgozik katonai terveik véglegesítésén.
Forrás: Axios; Vezető kép: A Vaskupola izraeli légvédelmi rendszer Dél-Libanonból kilőtt rakétákat semlegesít az észak-izraeli Felső-Galilea felett 2024. augusztus 4-én hajnalban. MTI/EPA/Atef Szafadi
GJ
2024-08-04 at 16:59
Lacus
2024-08-04 at 15:02
LESZ OTT BÉKE, MEGLÁTOD!
Úgy nyeli el az arab tenger Izraelt mintha nem is lett volna.
A nyugati világ eltűnésével ezt is meg fogjuk érni!
ÉRZIK, TUDJÁK ÉS EZÉRT KAPÁLÓZNAK OLYAN ESZEVESZETTÜL.
Logikus
2024-08-04 at 16:18
Érdekes, hogy Izraelnek, ami egy nagyon kicsi ország vannak fegyverei és rakétái. Ukrajna meg külső (uniós és amerikai) “segítségre” szorul. Hogy is van ez?
Lacus
2024-08-04 at 15:02
Közben az amcsi fegyvergyártók szájából csöpög a nyál miközben dörzsölik a tenyerüket. Ott béke soha nem lesz, mocsok egy világ. Rövidesen elhallgatnának ukrajnában is a fegyverek, ha levennék a szőrös mancsukat a remélt javaikról.