Pesti Srácok

Rusvai Miklós jó ötletnek tartja a szombati terasznyitást

Rusvai Miklós jó ötletnek tartja a szombati terasznyitást

Rusvai Miklós a Blikk kérdésére, hogy biztonságosnak tartja-e a szombati terasznyitást, a virológus így válaszolt: Abszolút! Szerinte nincs nagyobb veszélye a teraszon való tartózkodásnak, mint mondjuk a szabadban való sportolásnak. A magam részéről jó ötletnek tartom, már csak azért is, hogy az emberek hangulata kicsit javuljon – tette hozzá a járványügyi szakember. A virológus azt is elárulta: már ő is foglalt helyet a kedvenc vendéglátóhelyére.

Rusvai Miklós elmondta: a járványtani adatok április eleje óta stagnálnak vagy javulnak, ami biztató.

– tette hozzá. A virológus úgy vélte, a nyitás növeli az oltásra való hajlandóságot, de figyelmeztetett arra is, hogy olyanokkal menjünk el, akikkel közös háztartásban élünk, egy légtérben szoktunk tartózkodni, vagy tudjuk róluk, hogy már megkapták az oltást. Felhívta a figyelmet: ahhoz, hogy csökkentsük a fertőzés esélyét, a mosdóhasználat és a kilincs megfogása után fertőtlenítsük a kezünket, fokozottan tartsuk be a higiéniai szabályokat. Mint mondta, a mozik, színházak nyitását a jelenlegi tervek szerint négymillió ember beoltásához kötik. Átlagosan körülbelül ötvenezer embert oltanak be naponta, tíz nap múlva elérhetjük ezt a számot. Rusvai Miklós a zárt terek használatát inkább a járványtani adatok javulásához kötné, de az óvatossági rendszabályok betartásával a színházak, mozik is biztonságosan látogathatóak lesznek. A virológus azt szorgalmazná, hogy az immunizáltsági igazolással rendelkezőket engedjék be.

PestiSracok facebook image

Forrás: Blikk, Indirekt; Fotó: Origo

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.