újranyitás
Eljött a helyreállítás időszaka – Ezúttal tényleg nem fog fájni
A miniszterelnök szerint most nem a tartalékolás, hanem a helyreállítás időszaka jön. Folytatódnak azok a programok, amelyek segítik a foglalkoztatás bővítését és a családok megerősítését. A válságkezelés nem mindig volt ilyen, a baloldali kormányok idején teljesen más utat választottak.Elhalasztják a korlátozások feloldását Nagy-Britanniában
Nagy többséggel megszavazta szerdán a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt, még érvényben lévő utolsó néhány korlátozás feloldásának legfeljebb négyhetes elhalasztását.Szlovéniában hivatalosan véget ért a járványhelyzet, de a korlátozások maradnak
Szlovéniában hivatalosan véget ért a járványhelyzet, de amíg a kormány nem dönt a jelenleg is érvényben lévő korlátozások enyhítésről, azok továbbra is fennmaradnak – közölte kedden Franc Vindisar, az egészségügyi minisztérium államtitkára.A felnőtt magyarok nyolcvan százaléka egyetért a kormány újraindítási intézkedéseivel
Magyarországon a felnőtt lakosság nyolcvan százaléka egyetért a kormány újraindítási intézkedéseivel, és úgy érzi, hogy ezek segítségével az életük visszatérhet a megszokott kerékvágásba – közölte legfrissebb felmérése alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) csütörtökön az MTI-vel.A brit felnőtt lakosság háromnegyede megkapta a koronavírus elleni oltást
Nagy-Britannia felnőtt lakosságának több mint háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát – közölte szerdán a brit egészségügyi minisztérium.Rákay Philip: végre tényleg látszik a fény az alagút végén (Videó)
Vannak pillanatok, amikor nem kell szerénykednünk, és ez most egy ilyen alkalom. Amikor büszkén kimondhatjuk, hogy az oltások terén bizony a világ élvonalába tartozunk, s ennek köszönhetően Magyarországon előbb indulhat újra az élet, mint a világ legtöbb országában – írta közösségi oldalán megosztott videójához Rákay Philip. A volt műsorvezető hangsúlyozta: ez persze nem valamiféle szerencse, vagy a sors ajándéka...Szeptembertől ismét fogadja a kiállítókat a Hungexpo
A Hungexpo gőzerővel készül a nyitásra, szeptembertől ismét fogadja a kiállítókat, látogatókat a budapesti kongresszusi és kiállítási központban – nyilatkozta Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek. Kitért arra, hogy kifejlesztettek egy olyan applikációt, amellyel érintésmentessé teszik a belépést.Mától applikációval is igazolható a koronavírus elleni védettség
Szombattól a védettségi igazolványt kiválhatja az applikáció. A Magyar Közlöny pénteken hozta nyilvánosságra legújabb közleményét, miszerint a védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha az érintett a koronavírus elleni védettségét a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti védőoltást igazoló applikációval igazolja. A szálláshelyek, vendéglátóhelyek is elfogadják, de azt nem igazolja, ha valaki átesett a betegségen.Menczer Tamás: a keleti vakcinák nélkül ötszáz milliárd forintot vesztett volna Magyarország
A teljes zárás alatt a magyar gazdaság egy nap alatt tíz-tizenöt milliárd forintnyi veszteséget szenvedett el; az adatok alapján több mint ötszáz milliárd forintot nyert Magyarország azzal, hogy keleti vakcinát is vásárolt – jelentette ki Menczer Tamás csütörtökön, Zalaegerszegen, A jelen technológiai és kulturális kihívásai című konferencián.Ajánljuk még