Vége a nyomasztó belvárosi tűzfalak látványának: ha a Neopaint csapata ilyet lát, rögtön tervez rá egy környezethez illő történetet, amely időnként – eléggé meglepő módon – egybeesik a kerületvezetés szándékával. A Királyi Pál utca, vagy a Bástya utcai játszótér felújított falai még csak terveken szerepelnek, de a Király, vagy a Klauzál téri falra festett életkép a legtöbb városjáró látta már. (Akárcsak a hetvenes – nyolcvanas évek Kálvin téri Fabulon Ágija.) Ötleteik kifogyhatatlanok, emberközeliek közben hagyományőrzők, munkáikat akár modern freskónak is nevezhetnénk.
BAKOS SZILVIA TITANILLA – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport
Amikor az ember, főleg az idősebb generáció, meghallja a graffiti kifejezést rögtön vandál, lakótelepen csellengő fiatalokra asszociál, akik unalmukban, vagy épp a rendszer ellen való kisstílű lázadás gyanánt műemléképületeket, frissen vakolt falfelületeket tesznek tönkre. Ideje, hogy kinyissuk a szemünket és körülnézzünk a világban, tisztázzuk a fogalmakat és elfogadjuk, hogy a világ változik, mint tudjuk, egyre inkább rohan, így akarva akaratlanul a kifejezési formák is mindinkább a gyors, dinamikus ecsetkezelés és a harsány színhasználat elvét követik, leginkább az egyértelmű mondanivaló gyors közlése végett.
Jankovits Barnabásra egyáltalán nem illenek rá sem a vandál, sem az egyéb fent említett jelzők, és csapata, a Neopaint 2004-es alakulása óta szintén azon fáradozik, hogy lerombolja a negatív sztereotípiákat a falfestés művészetével kapcsolatban, oly módon, hogy színvonalas, dekoratív és a városképhez abszolút viszonyuló munkákat hoznak létre szerte egész Budapesten. Legalábbis ez a tervük, mert egyelőre még csak a 7. kerület fogadta be igazán ezt a szimpatikus, újítókedvű, kreatív és tehetséges fiatalokból álló művészeti csapatot.
Nyilván ebben a műfaj zöldfülű művelőinek esetenként nem túl esztétikus munkái kapcsán beidegződött negatív tapasztalat is közrejátszik, de aki járt már Budapest Legpestibb utcáján, vagy esetleg szemrevételezte A Nemzet Színészeit, az tudhatja, hogy ezek a munkák korántsem mondhatóak kiforratlannak, vagy ízléstelennek. Sőt, rengeteg szépség van bennük. Nem rombolni, hanem tetszeni akarnak.
Budapest egy történelmi város és festményeikben felidézik a múltat. Azt szeretnék bemutatni, hogy Budapestinek lenni jó, csak kicsit másképp, mint megszoktuk. Épp az ellen küzdenek, ami végre létrejöttek.
Munkáik csak azt kívánják tőlünk, hogy a szürke utcákon való mindennapi rohanás közben egy pillanatra megálljunk, és elmosolyodjunk a színes tűzfalak láttán. Egyébként ezt mind meg is kapják, mert a “TűzfalRehab” névre keresztelt kezdeményezésük, melynek lényege, hogy a városképnek inkább hátrányára váló tűzfalakra készítenek festményeket, a városi lakosság köreiben egyre nagyobb népszerűségre tesz szert.
Az első sikert a Városház téri trafóházra készült 1900-as évek városháza épületét ábrázoló és a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél festett Nemzet Színészeit felsorakoztató nagyméretű falfestmények hozták meg. Persze ezeket hosszas tervezés és engedélyeztetés előzte meg, de az elkészült freskók már elegendő referenciaként szolgáltak a 7. kerület számára, hogy további művek is létrejöhessenek. Így lett városunk gazdagabb a Klauzál téri és a Kazinczy, a Király, az Akácfa, a Dob és a Rumbach Sebestyén utcai freskókkal, viszonylag rövid idő alatt.
Rengeteg tervük van a jövőre nézve is, többek között az 5. kerületben is volna pár tűzfal, melyekre szívesen rátennék a kézjegyüket, például a Királyi Pál utca, vagy a Bástya utcai játszótér, illetve a Bank negyedben az Arany János és a Sas utca sarkán lévő parkoló tűzfalai mind – mind erre várnak.
Az már a jövő zenéje, hogy ezeken a falakon valóban megvalósulnak – e a tervek, mindenesetre a fő kérdést számomra inkább az jelenti, hogy mikor válik Budapest szerte olyannyira elfogadottá a Neopaint városszépítő kezdeményezése az önkormányzatok körében, mint amilyen népszerűvé vált a budapesti lakosok és a turisták körében.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS