Ma van az őszödi beszéd 14. évfordulója. Az e heti Sajtóklubban Bayer Zsolt és vendégei, Huth Gergely, portálunk főszerkesztője, Gajdics Ottó, a Karc FM főszerkesztője és Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője felidézték Gyurcsány Ferenc felejthetetlen pillanatait.
Az első benyomásom az volt hallgatva ezt a 14 évvel ezelőtti szöveget, hogy ezt igazából egy baráti körben Karácsony Gergely is elmondhatná. (…) Tehát most Karácsony Gergelynek hívják az akkori Gyurcsány Ferencet
Azon gondolkodtam, hogy vajon miért van a társadalomban egy elég széles réteg, amelyik egyáltalán nem úgy hallgatja ezt a beszédet, ahogyan mi. És ha visszagondoltok rá, rögtön az első pillanatokban megindult ennek a beszédnek az átformálása, az átértékelése. Retorikai csúcsteljesítmény – mondták róla, a legőszintébb igazságbeszéd – mondták róla. Miközben az “actor” végig arról beszél, hogy össze-vissza hazudoztak
– vélekedett a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője, Gajdics Ottó.
Ha lenne egy emlékműve a baloldalnak, ami akkor jöhetne létre, ha a baloldal már nem létezne és szeretnénk emlékezni elrettentésképpen, hogy volt egy ilyen politikai erő Magyarországon, akkor azt valahogy az őszödi beszédből kellene megformázni. Az egész jelenség, ami ebből a beszédből kiderül, az visszatükrözi azt, hogy a baloldal mindig addig kormányoz, amíg a más pénzét el nem költi. Utána mindig jönnek a jobboldali konzervatívok, akik helyrepofozzák a gazdaságot, hogy aztán a baloldal megint elherdálhasson mindent
– fogalmazott a PestiSrácok főszerkesztője, Huth Gergely.
Forrás: hirtv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS