Nagyon keményen beszólt az olasz szurkolókat bántalmazó angol vandáloknak Matteo Salvini, miután a vasárnapi Eb-döntő helyett London számos pontján érte atrocitás a békésen ünneplő itáliaiakat. Miközben egész Európa, és főleg mi, magyarok kíváncsian várjuk, hogy milyen logika szerint volt ez (is) a béke és az elfogadás aktusa a toleráns angolok részéről, a Liga vezére azt üzente a huligánoknak, hogy reméli, a börtönben is úgy térdelnek majd, mint a pályán. Mindenesetre valóban kíváncsian várjuk, hogy milyen szankciók fogják érni az angol szövetséget, az UEFA hazánk elleni túlzó fellépésének tükrében.
Mint arról már beszámoltunk, több olasz drukkert is atrocitások értek az utcákon, volt akit sörös üveggel vertek fejbe, másokat rasszista megjegyzésekkel illettek, valamint egy olasz zászlót is meggyaláztak a rossz vesztesnek bizonyuló angolok. Nekik üzent a Facebookon Matteo Salvini, aki szerint rémesen rossz vesztesnek bizonyultak az angolok, és reméli,
hogy a börtönben is úgy fognak majd térdelni, mint a játékosaik a pályán.
Salvini esetében persze a PC-rendőrség gyorsabban kapcsolt, mint a szigetországi tette azt az olaszok érdekében, és azonnal le is korlátozta a politikus posztjának terjeszthetőségét amit ITT (még) megtekinthetnek.
Forrás: Facebook, Fotó: EPA/TINO ROMANO
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS