Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, a Liga párt vezetője csütörtök este közölte, hogy nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére, így egyetlen lehetőség maradt: új választásokat kell tartani.
Késő délután Giuseppe Conte miniszterelnök Matteo Salvinivel és Luigi Di Maióval, a nagyobbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjével a római miniszterelnöki palotában a kormányválságról tárgyalt. A tárgyalások után Salvini közleményben tudatta: azt mondta a miniszterelnöknek, hogy összeomlott a Liga és az Öt Csillag Mozgalom koalíciója, ezért “gyorsan vissza kellene adni a választás lehetőségét a szavazóknak”. Hozzátette: a jövő héten összehívhatják a parlamentet az ehhez szükséges eljárások lefolytatása érdekében.
Di Maio szintén közleményben reagált: azt írta, hogy az M5S nem fél az új választásoktól.
Készen állunk, a legkevésbé sem érdekel minket a kormányzati pozíciók betöltése, soha nem is érdekelt
– fogalmazott. Azzal vádolta a közvélemény-kutatásokat jelenleg magasan vezető Salvinit, hogy “becsapta az országot”, ami miatt – mint mondta – az olaszok előbb vagy utóbb “ellene fordulnak”.
A Liga csütörtökön már a nap folyamán is új választásokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem sikerül megegyezésre jutnia az Öt Csillag Mozgalommal. A korábban is marakodó koalíciós partnerek újabb konfliktusát az idézte elő, hogy az M5S az olasz felsőházban (szenátus) szerdán benyújtott egy indítványt, amely leállította volna a Torino-Lyon közötti nagysebességű vasútvonal építését, amelyet a Liga támogatott. A felfokozott hangulatban több magas szintű találkozóra is sor került. Sergio Mattarella államfő a nap folyamán fogadta a miniszterelnököt. Az államfő később Di Maióval is egyeztetett.
A májusi európai parlamenti választásokon a legnagyobb olasz párttá előlépett Liga (amelynek támogatottsága a jelenlegi felmérések szerint meghaladja a 36 százalékot) mintegy átvette a kormány irányítását az M5S-től, amelynek korábbi támogatottsága nagyjából a felére, 17 százalékra csökkent.
Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS