Pesti Srácok

Pedro Sánchez bejelentette új kormányának összetételét – több spanyol városban tüntetnek ellenük

Pedro Sánchez bejelentette új kormányának összetételét – több spanyol városban tüntetnek ellenük

Bejelentette új kormányának összetételét Pedro Sánchez miniszterelnök vasárnap; ez a spanyol demokrácia első koalíciós kabinetje a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali pártszövetség együttműködésével.

– jelentette ki a kormányfő madridi sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a választók olyan Spanyolországot várnak, amely megfontolt, és "az együttműködés hídjait építi" a viszálykodás helyett.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– fogalmazott. Pedro Sánchez elmondta: az új spanyol kormány összetétele tükrözi a meghatározott prioritásokat, mint például a minőségi munkahelyteremtés ösztönzése, a demográfiai kihívások leküzdése vagy a társadalmi igazságosság megteremtése. Mint mondta, az eddigi 17-ről 22-re nő a tárcák száma, amelyek közül négyet miniszterelnök-helyettesek irányítanak. A posztok felére női vezetőt neveztek ki. Az eddigi Sánchez-kormányból 11 korábbi miniszter lett tagja az új kabinetnek. Hivatalában marad például Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter, ahogy María Jesus Montero pénzügyminiszter is, aki egyben a kormányszóvivői feladatokat is ellátja. A külügyminisztérium élére Arancha González Laya kerül, aki az ENSZ-hez tartozó, genfi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) ügyvezető igazgatója volt 2013 óta. Korábban az Európai Bizottságban több poszton is dolgozott Brüsszelben. Függetlenként lép be a kormányba José Luis Escrivá, aki a társadalombiztosításért és migrációért felelős tárcát irányítja. A közgazdász korábban az Európai Központi Bank monetáris politikai részlegét vezette Frankfurtban, az elmúlt hat évben a spanyol független pénzügyi hatóság (AIReF) élén állt, amely a költségvetés stabilitásának és az ország pénzügyi fenntarthatóságának az ellenőrzését végzi. Ahogyan azt már a miniszterelnöki hivatal korábban nyilvánosságra hozta, szociális jogokért felelős kormányfőhelyettes lesz Pablo Iglesias, az Unidas Podemos vezetője, akinek hatáskörébe tartozik majd az ENSZ 2030-ig meghatározott fenntarthatósági fejlődési céljainak megvalósítása is. Pártja ezen kívül négy tárcát kap a Sánchez-kormányban: az esélyegyenlőség, a munkaügy, az egyetemek és a fogyasztás területeiért felelnek. A kabinet tagjai hétfőn teszik le hivatali esküjüket, az első kormányülést kedden tartják.

Az új kormány ellen vasárnapra több spanyol városban is tüntetést szervezett a VOX bevándorlásellenes ultranacionalista ellenzéki párt, tiltakozva amiatt, hogy Pedro Sánchez kormányfővé választása érdekében megállapodást kötött a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) szeparatista párttal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.