Pesti Srácok

Schiffer András: Naiv és megalapozatlan volt az LMP indulása

Schiffer András: Naiv és megalapozatlan volt az LMP indulása

Az ökopárt egykori társelnöke szerint naivak voltak 2010-ben, amikor azt hitték, ugyanolyanok maradhatnak az LMP parlamentbe kerülése után is. A 24.hu-nak adott interjújában részletesen mesélt a pártot a felbukkanásakor, a szakadáskor és a jelenben nyomasztó bajokról és kétségekről is. Az ellenzék legszínvonalasabb képviselőinek a Gyurcsány–Dobrev házaspárt tartja, és a nyugati politikai elitről sincs jó véleménnyel, mert csak mímelik, politikai termékként adják el a környezetvédelmet, de nem keresik a megoldásokat. Ezek a megoldások pedig Schiffer szerint jóval túlmutatnának a globális felmelegedésen, mert az ökoválság is sokkal összetettebb csupán a klíma állapotánál.

Az LMP egykori vezetője szerint saját volt pártja, továbbá a Jobbik és talán az MSZP története is végéhez ért: előbbi kettőnek frakciója sem lesz 2022-től. Az LMP tavalyi parlamentbe jutásáról így beszélt:

Az egykori társelnök elmondta, hogy globalizációkritikus, ökopolitikai pártnak szánta az LMP-t, de ma már komoly hibának tartja, hogy maga sem volt még ideológiailag letisztult, amikor belevágott. Kihasználták az SZDSZ és az MDF megszűnésével keletkezett űrt, ráhajtottak a liberális szavazókra, akikről Schiffer akkor is tudta, hogy legközelebb hajlandóak lesznek egy ideológiailag homlokegyenest mást képviselő pártra szavazni. Ez a kampánystratégia

PestiSracok facebook image

Mindez megágyazott a pártszakadásnak, akárcsak a párt bázisdemokratának hazudott szerkezete, amely valójában „a blokkoló kisebbség diktatúrája lett”. A pártvezetésből azért szállt ki annak idején, mert a politikai felelősség és a szervezeti felelősség nem összpontosul a vezetés kezében, így nem volt ráhatása, hogy kiépítse azt az országos hálózatot, amellyel kitörhettek volna a kispárt-besorolásból. Az LMP-nek – mint mondja – ráadásul nem volt olyan összetartó, belső magja, mint a Fidesznek.

Mostanra teljesen eltávolodott volt pártjától Schiffer András. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Militáns párttal nem lehet kormányt váltani

Karácsony Gergellyel viszont változatlanul jó viszonyban van, noha becsapta a mostani ellenzéki főpolgármester-jelölt, amikor az LMP-hez csatlakozásakor nem mesélte el, hogy korábban SZDSZ-es vezetők titkárságain dolgozott. Schiffert nem hozza lázba sem a választás, sem Karácsony jelöltsége, de még a Fidesz-kormány Budapestről remélt 2022-es „kilövése” sem.

Úgy véli, a magyar politikában csak mérsékelt és nem militáns ellenzéki pozícióból van esély kormányt váltani.

Arról is beszélt, hogy Orbán és Gyurcsány egymást tartják fenn, az ellenzékről viszont mindent elmond, hogy Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát tartja Schiffer a legszínvonalasabb képviselőinek.

Közeleg a civilizációnk vége

A nemzetközi politika vezetőiről úgy vélekedik, hogy Merkeltől Macronig csupán meglátták a lehetőséget a globális felmelegedésből, és politikai terméket faragtak belőle, miközben próbálják megúszni a teljes átalakítást. Schiffer a klímakatasztrófánál sokkal összetettebbnek látja az ökológiai válságot, és a globális kapitalizmus megrendszabályozásának hiánya miatt

Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​