Pesti Srácok

Seehofer szerint megkérdőjelezhetetlen Orbán kormányfői legitimitása

null

Orbán Viktor megszerezte a magyar választóktól a felhatalmazást a kormányzás folytatásához, miniszterelnöki legitimitása megkérdőjelezhetetlen - jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kedden Berlinben. Aláhúzta, a németeknek fel kellene hagyniuk azzal, hogy mindig, minden esetben az egész világ felett gyámkodnak, mindent jobban tudnak mindenkinél, és mindig pontosan tudják, hogy mit csinál rosszul a másik.

A politikus a 2017-es német bűnügyi statisztikai jelentés bemutatóján kérdésre válaszolva aláhúzta, hogy tisztelettel viszonyul Orbán Viktorhoz, és a kommunista diktatúra ellen folytatott harcáért is nagyra becsüli. A Fidesz választási győzelmére utalva hangsúlyozta, hogy senkiből sem lesz "véletlenül" kormányfő, mert a választók bizalmáért mindig meg kell dolgozni, Orbán Viktor pedig nem először nyert parlamenti választást, és ismét kétharmados többséget szerzett. Hozzátette,

Kiemelte, hogy egyetért Helmut Kohl néhai német kancellárral, aki mindig is fontosnak tartotta, hogy Németország fordítson kiemelt figyelmet a kisebb európai uniós tagállamokra. Aláhúzta,

PestiSracok facebook image

A CSU elnöke kifejtette, hogy nem "távdiagnózist" állít fel Orbán Viktor tevékenységéről, hiszen bajor kormányfőként számos alkalommal dolgozott együtt vele, és mindig kiváló volt az együttműködés, például amikor a magyar állam megvásárolta az MKB-t a Bayerische Landesbank bajor tartományi banktól.

Egy másik, az Európai Unió (EU) menekültügyi rendszerének tervezett reformjára vonatkozó kérdésre elmondta, nem veszítette el teljesen a reményt, hogy sikerül megállapodni a menekültek tagállamok közötti elosztását is magában foglaló új rendszerről. Azonban személyesen, kormánya álláspontjától függetlenül rokonszenvesnek tartja a rugalmas szolidaritás gondolatát, amelynek alapján a menekültek befogadása helyett másként, például az EU-s külső határ védelméhez biztosított nagyobb hozzájárulással is ki lehetne fejezni a társállamok iránti szolidaritást - mondta Horst Seehofer. Hangsúlyozta, hogy "európai megoldást" kell kidolgozni, különben még évekig nem sikerül majd megnyugtatóan rendezni a migráció kérdését.

Forrás/fotó: MTI