A VI. kerületben, egy Izabella utcai bérházban nagyjából 11 éve húzódik az önkormányzat, az ott élő lakók és a földszinten önkormányzati lakást bérlő Hüvelyes Lajos közötti vita, ugyanis a szociális bérleményben élő férfi lakásából évek óta orrfacsaró bűz szivárog, köszönhetően a felgyűlt szemétnek és az ott élő kutyának, aki a lakásban végzi a dolgát. A Magyar Szociális Fórum hetek óta hangoztatja: az önkormányzat a mozgáskorlátozott férfit az egészségügyi állapota miatt akarja kilakoltatni. A Fórum szerdai sajtótájékoztatója azonban visszafelé sült el, ugyanis a lakás előtt tartott gyülekező bebizonyította, több napos takarítás után is ocsmány szag árad az ingatlanból a ház udvarára, és kiderült az is, hogy az önkormányzat hiába akar segíteni Hüvelyes Lajosnak, ő visszautasítja azt.
SZABÓ FRUZSINA ANNA- PestiSrácok.hu
A Magyar Szociális Fórum (MSZF) tartott sajtótájékoztató szerda délelőtt a VI. kerületben, az Izabella utca 92-ben. A fórum állítása szerint az önkormányzat a házban élő 71 éves mozgáskorlátozott Hüvelyes Lajost egészségi állapotára hivatkozva akarja kilakoltatni a szociális bérleményből. A MSZF egy korábbi közleményében azt írja “Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere, a Fidesz budapesti választmányának alelnöke az egészségi állapoton kívül díjtartozással, nem rendeltetésszerű lakáshasználattal, és a lakókörnyezet nyugalmának zavarásával indokolta a küszöbön álló kilakoltatást. A Magyar Szociális Fórum közbenjárására írt válaszlevelében a polgármester nem tett említést arról, hogy a kilakoltatásra ítélt egyedülálló férfi – egy hónapos késéssel – még tavaly kifizette 12.801 forintos tartozását. Hassay Zsófia a karbantartási kötelezettség elmulasztását érti nem rendeltetésszerű lakáshasználaton, de nem ad választ arra a kérdésre, miért indítottak kilakoltatási pert az öngondoskodásra képtelen férfi ellen, ahelyett, hogy segítettek volna neki karbantartani 24 négyzetméteres szobakonyhás önkormányzati otthonát. A lakókörnyezet nyugalmát a kutya, Hüvelyes Lajos egyetlen társának jelenléte zavarhatja.”
A sajtótájékoztató Hüvelyes Lajos földszinti lakása előtt kezdődött, amelynek ajtaja nyitva volt. Az önkormányzati bérleményből ocsmány, gyomorforgató bűz áradt, annak ellenére, hogy a lakók szerint három napot takarított ott Hüvelyes élettársa. A lakásba bepillantva látszott: a padló elrohadt, a falak koszosak és a rendrakás ellenére bőven van még szemét. A Magyar Szociális Fórum elnöke, Simó Endre szerint egy mozgáskorlátozott beteg embert segíteni kéne, nem pedig kilakoltatni. A tájékoztató alatt forrtak az indulatok, a lakók folyamatosan vitáztak Hüvelyes Lajossal és élettárával. Egyértelmű volt, hogy a lakókat a kutya nem zavarja, annál inkább a bűz és az arra odasereglő kártevősereg.
“Egy fertő ez a hely”
Hüvelyes úr ajtószomszédja, Házi Józsefné elmesélte, hogy hosszú évek óta egyre csak nő a feszültség a gondozatlan lakás miatt: “ Egy fertő az a hely. A bűz elviselhetetlen, főleg nyáron. Ilyenkor a harmadikon sem tudnak ablakot nyitni az orrfacsaró szag miatt. A lakásomat fél évente rovarmentesítenem kell, ugyanis bogarak és csótányok melegágya a szomszéd bérleménye, ennek költségét ki fizeti ki nekem? Hatalmas gond, hogy Lajos a kutyáját nem viszi ki, így az állat a padlóra végzi el a dolgát. Az embertelen bűz miatt a mi lakásaink értéke is folyamatosan csökken. Hiába van az épület felújítva, rendbe tartva, semmit nem ér. Egyértelmű, nekünk lakóknak, hogy Lajos képtelen rendet tartani. Nem azt szeretnénk elérni, hogy az utcára kerüljön, de nekünk is jogunk van végre a normális élethez.”
“Egyetlen humánus megoldás létezik”
A tájékoztatón megjelent Járási László, a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Ingatlankezelési- és létesítményüzemeltetési osztályvezetője, aki elmondta: “Az Izabella utcai társasház tulajdonosai és lakói évek óta számtalan alkalommal kérték az önkormányzatot, hogy lépjen fel a lakóközösség mindennapjait megkeserítő bérlőjével szemben. Az elmúlt években a terézvárosi önkormányzat családsegítő szolgálata a betegségekkel küzdő bérlőnek szükség esetén segélyt adott, rendszeresen élelmiszercsomagot biztosított, adósságcsökkentési programjának köszönhetően pedig sikerült a felhalmozott rezsitartozását kiegyenlíteni. Több alkalommal, utoljára ez év márciusában kitakaríttattuk a lakást, a gondozási központ munkatársa felkínálta segítségét, amit ő sajnálatos módon visszautasított.”
A Terézvárosi Vagyonkezelő képviselője kiemelte: a bérlőnek is vannak kötelezettségei, amely magában foglalja az ingatlan karbantartását, állagmegóvását. “A lakás állapota sem egészségügyi, sem pedig vagyongazdálkodási szempontból nem megfelelő. Annak ellenére, hogy több éve próbálunk segíteni Hüvelyes Lajosnak, a helyzet nem változik, sőt egyre rosszabb. Így egyértelmű, hogy mind a lakóközösség, mind az agresszív, az együttélés alapvető normáit semmibe vevő idős ember számára az egyetlen valóban humánus megoldást az intézményes elhelyezés jelentené. A megfelelő hely megtalálásához az önkormányzat a családsegítő szolgálatán keresztül minden támogatást megad. Ám egyelőre úgy tűnik, hogy a bérlő nem fogadja el ezt a segítséget sem amiatt, hogy kutyáját nem viheti magával.”
Járási László arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy a kilakoltatás mikor történik meg: “Az időpont a végrehajtó terheltségétől függ, amely lehet egy hét, de lehet akár két hónap is. Az önkormányzat felajánlotta Hüvelyes úrnak, hogy amennyiben együttműködik, és a felkínált bentlakásos ellátást elfogadja, nem foganatosítjuk a végrehajtást. Egyébként az önkormányzatnak kell biztosítani a szállítást kivitelező járművet és a munkaerőt, illetve az ingóságok átlagosan 30 napos tárolását. Számításaink szerint a 27 négyzetméteres bérlemény rendebhozatal akár 3, 5 millió forint is lehet.“
Állatkínzás vagy nem?
Hüvelyes Lajos állítása szerint elsősorban kutyája miatt nem akar bentlakásos intézménybe vonulni, mert egyetlen társát oda nem viheti magával. Ám az ebtartás körülményeit elnézve kérdéses, jó-e a kutyának, ha a 27 négyzetméteres lakásban marad? A PestiSrácok.hu megkérdezte az Országos Állatvédőrség Alapítványt azzal kapcsolatban, hogy fennáll-e az állatkínzás vétsége akkor, ha az állat a lakásban végzi el a dolgát, lényegében a saját ürülékében él? „Az Állatvédelmi Törvény értelmében nem, mivel a közepes testű kutya tartásánál 20 négyzetméter az előírt, ami ebben az esetben megvan. A kutya nem sovány, nem éhezik. Arra viszont nincs jogszabály, hogy a kutyát naponta hányszor kell kivinni a lakásból. Ilyenkor felmerülhet az a lehetőség, hogy a jegyző, mint elsődleges állatvédelmi hatóság kihívja a fertőzésveszély miatt az ÁNTSZ-t, és gondatlan tartás címén elkobozza a kutyát. Azonban, ha az úr írásban lemond kedvencéről, bármelyik menhely tud segíteni a kutya elhelyezésében és a gazdakeresésben“
Vezető kép: Horpáczi Dávid
Facebook
Twitter
YouTube
RSS