Egyre többen találgatják, hogy vannak-e még mélyebb szintjei a márkizaypéterségnek a kampányban, de ő ezt hétről-hétre simán megoldja. A baloldal miniszterelnök-jelöltje teljesen belelovallta magát a szerepébe, egyre durvább személyeskedések és nyilvánvaló hazugságok jellemzik a médiaszerepléseit. Szombat este a Partizán vendége volt, a rajongók szerint valódi közszolgálatiságot végző Gulyás Márton pedig minimális belekérdezés vagy lábjegyzetelés nélkül, kötelességtudóan támogatta a fékevesztett Márki-Zayt. A hódmezővásárhelyi polgármester szellemi állapotáról mindent elmond, hogy tizennyolcszor, vagyis átlagosan csaknem percenként árulózta/hazaárulózta le Orbán Viktort.
A beszélgetés nagy részét természetesen az ukrajnai háború vitte el, és Márki-Zay Péter nagy kedvvel tombolt a saját elméje teremtette világban, amit Gulyás Márton egy icipicit sem próbált meg kordában tartani. A valóság pedig nem győzött meghajlani az szavai alatt. Bemelegítésként például Orbán elzárta a gázcsapot az ukránok elől, továbbá ezt Putyin parancsára tette, ráadásul ezzel hazaárulást követett el. Azt sajnos nem tisztázta, hogy melyik hazát árulta el ezzel szerinte a magyar miniszterelnök, és az sem derült ki, hogy mennyiben lehet egy gázüzletet, illetve gáztranzitot az eladó fél (itt az oroszok) akarata ellenére megvalósítani.
Ilyen hétköznapian materiális apróságokkal nem foglalkozik az a politikus, akit önnön nagyszerűsége már tíz centivel a föld fölé emelt, és a plakátjairól is csak a napba néz, nem a földi halandókra.
Attól nem múlik el az energiaválság, hogy Márki-Zay nem érzi
A geostratégia és a nemzetközi viszonyok iránti tompaságát igazolta Márki-Zay, amikor büszkén hangoztatta, hogy nincs energiaválság Európában, hiszen most is jön Ukrajnán keresztül, sőt növekedett az orosz gázszállítás Európába. Egyelőre nem sikerült ésszel felérnie, hogy ezen éppen az USA által dróton rángatott Európai Unió szankciói hivatottak változtatni. Az is túl nagy szellemi falatnak látszik számára, hogy az orosz gáztranzitot 2008 óta nem egyszer megdézsmáló ukránok ezúttal talán azért nem lopják ki a csőből a Nyugat-Európába áramló földgázt, mert nem jól venné ki magát, miközben Nyugat-Európa tartja őket lélegeztetőgépen.
Előkerült természetesen a Kapitány tolmácsolásában Paks II kérdése is. A francia energiaipar korábbi lobbistája most végre háborús „érvekkel” is megtehette azt, amit a nyugati energiacégek itthoni kijáróemberei eddig csak jóemberkedéssel meg zöldkommunizmussal tudtak: támadni a paksi bővítést. Márki-Zay a finn példával hozakodott elő, szerinte ugyanúgy le kéne állítani a paksi bővítést, ahogy a hanhikivi, orosz technológiájú atomerőmű beruházását. Csakhogy a hasonlat több szempontból is hazug.
Egyrészt Finnországban 30 százalékot tesz ki az atomenergia a teljes energiatermelésből, nálunk viszont 50 százalékot. Másrészt Finnországnak van egy egészen új, kétreaktoros atomerőműve összesen 1780 MW teljesítménnyel, emellett 2030-ig üzemel a most még 1000 MW-ot termelő szovjet technológiájú erőműve is. Ilyen háttérrel ők ki fogják bírni egy újabb, 1200 megawattos erőmű tervének elengedését. Nálunk viszont nem maradna másik atomerőmű a 2030-as évektől, ha a mostani bővítést kútba dobjuk, ugyanis Paks I reaktorait 2032-től fokozatosan leállítják – ezzel az összesen 2000 MW teljesítményű atomerőmű 15 év múlva teljesen kiszáll a termelésből. Ezt pótolná Paks II eredeti tervek szerint 2026-ig elinduló két új blokkja, amelyek együttesen 2400 MW teljesítményre lesznek képesek.
Energiabiztonság? Kiszámíthatóság? Stabilitás? Jaj, hagyjuk már! Ezeknél sokkal fontosabb, hogy Márki-Zay Péter álma miniszterelnöki pozíció.
Hidegháborús pszichózisban a baloldal miniszterelnök-jelöltje
„Szijjártó azonnal küldje vissza az orosz érdekek képviseletéért Lavrovtól kapott kitüntetését!”
– harsogta hidegháborús pszichózistól elborult elmével a baloldal miniszterelnök-jelöltje. További baj, hogy ezúttal sem sikerült igazat mondania. A magyar külügyminiszter nem az orosz érdekek képviseletéért, hanem a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért kapta orosz kollégájától tavaly a kitüntetést. Oké, hogy nyakló nélkül hazudik Márki-Zay Péter, de hát értsük már meg: miniszterelnök akar lenni! Közben érdeklődéssel figyeljük, hogy a közismerten Orbán-ellenes történész, Krausz Tamás vajon visszaadja-e a Barátságért-érdemrendjét.
De az oroszok nem csak kitüntetéseken keresztül veszélyesek, nem ám! Márki-Zay Oroszország által fenyegetett NATO-tagállamnak tartja Magyarországot, és emiatt szerinte árulás volt nem elfogadni az amerikaiaktól NATO-csapatok küldését hozzánk. Így derül ki, hogy a baloldal csúcsjelöltje semmiféle önálló véleménnyel nem rendelkezik a nemzetközi kapcsolatokról az USA álláspontjához képest. Értjük, hogy NATO meg minden, de Magyarország egyelőre nem tagja az Egyesült Államoknak, szóval akár lehet tőle eltérő véleménye és érdeke bizonyos dolgokban, ugye?
Az orosz veszéllyel való parttalan riogatás is az amerikaiak által a nyugati világra rátukmált pszichózis. Amikor az USA lerohanta Irakot, akkor sem volt oka senkinek attól félni, hogy az amerikai hódítás nem fog ott megállni, hanem utána lerohanják például Iránt is.
Most mégis azt kéne elhinnünk Oroszországról, hogy a NATO-val szembeni katonai hátránya ellenére semmi mást nem fog csinálni a következő évtizedekben, mint katonailag fenyegetni a Nyugatot, és közép-európai NATO-tagállamok elfoglalásával próbálkozni. Persze az amerikai titkosszolgálati embereket is soraiban tudó hazai balliberális politikusoknak valószínűleg ezt a beszűkült látásmódot kell átragasztaniuk akire csak lehet, de ettől nem kell mindenkinek belebolondulnia a helyzetbe. A világ nem fekete-fehér, és a háborúk nem a Jó harcai a Gonosz ellen – ahogy az USA az összes háborúját előadja, önmagát mindig a Jóként láttatva –, hanem nemzeti, illetve birodalmi érdekek összecsapásai. Elég kényelmetlen, hogy Márki-Zay ezt nem értve, vagy éppen tudatosan figyelmen kívül hagyva akar a magyar érdekek első számú képviselője lenni a világban.
Az oroszok Magyarországról bombázzák Ukrajnát?
Egy darabig lehetett olyan illúziónk Márki-Zayt hallgatva, hogy csak kampány van, muszáj akár a hazudozást is beleértve nagyokat mondani, de aztán eljött a nagy pillanat. Az igazság pillanata. Márki-Zay ennyire buta, vagy ennyire hazug? Azt mondta, itt az ideje, hogy több uniós tagországhoz hasonlóan Magyarországnak is ki kell tiltania a légteréből az orosz gépeket, hogy
„nem lehet Ukrajna lebombázásához a magyar légteret fölhasználni”.
(nagy sóhaj) Kedves miniszterelnök-jelölt úr! Kedves országvezetésre bejelentkező személy! Péter! Legyen erős!
Az európai országok az orosz polgári repülés előtt zárják le a légterüket, ami egy gazdasági szankció.
Az orosz harci repülőgépek előtt alapból le van zárva minden más ország légtere, utasszállító és kereskedelmi repülőgépekből pedig egészen ritkán szoktak bombázni. Másik ország légterébe áttévedt utasszállító vagy akár csak hobbirepülőgép, vadászgépek riasztása, földre kényszerítés… Nem rémlenek ilyesmi hírek, miniszterelnök-jelölt úr? Ilyen tájékozatlansággal egy közepes város vezetését sem rizikómentes ám bevállalni. Vagy aki ennyire nem képes kontrollálni, hogy milyen hülyeséget hord össze a nagy lendületében, az már nem is ostoba, hanem inkább aberrált.
És mit csinál ekkor a kérdező, Gulyás Márton, a Partizán főtitkára, akit a kommentelői rendszerint a közszolgálatiság hőseként ünnepelnek? Rászól Márki-Zayra? Mondja neki, hogy „Péter, ne haragudj, de össze-vissza beszélsz”? Nem szól, hanem fontoskodóan összeráncolt homlokkal nézi, és hallgatja a Kapitányát.
Ennek az előadásnak egyébként az a szakmai megnevezése, hogy propaganda.
A sértődékeny hazudós
Ehhez képest már apróságnak tűnik, hogy a SWIFT banki fizetőrendszerrel kapcsolatos szankció ügyében is azt hazudta Márki-Zay, hogy Orbán vétózta, holott erre eszköze sincs a magyar miniszterelnöknek, aki amúgy az inflációt a korrupció megszüntetésével, majd az euró bevezetésével szüntetné meg. Tanulságos, hogy Budapesten is mennyire szűnt meg a korrupció, amikor a baloldal győzelmével visszatértek a hatalomba a régi káderek, akik még a Városháza eladását is leboltolták volna suttyomban. Az euró bevezetéséről pedig meg lehet kérdezni a Szlovákiában vagy Szlovéniában élőket, hogy mennyiben csökkentette náluk az inflációt az árak szinte azonnali 10-20 százalékos megemelkedése az eurózónához csatlakozás után.
Ez az ember pedig, Márki-Zay, amikor éppen nem hazaárulózza Orbánt, a Fideszt meg mindenkit, akivel szembekerül, akkor szünet nélkül kormánypropagandára meg a vele kapcsolatos hazugságokra panaszkodik… Aztán pedig kijelenti, hogy Orbán a NATO-val ellentétes véleményt képviselt. Ki hitte volna: ebben is hazudott.
És aztán ma új nap virradt, és Márki-Zay Pétert nem érdekelte, hogy ott ül vele szemben az ő megregulázására odaküldött Simon András (akinek érdemes megfigyelni az arckifejezését). A baloldal csúcsjelöltje megtalálta a háború egyetlen igazi felelősét. Na, vajon ki lehet az…?
Vezető kép: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS