Pesti Srácok

Sérelemdíj megfizetésére kötelezték Márki-Zay Pétert, aki jó hírnevet sértett

Sérelemdíj megfizetésére kötelezték Márki-Zay Pétert, aki jó hírnevet sértett

400-400 ezer forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezte és eltiltotta a további jogsértéstől a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Pétert – írja az Index. Hódmezővásárhely polgármestere a lap szerint megsértette dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és dr. Holubán Csilla járási hivatalvezető jó hírnevét.

A jogerős ítéletről a kormányhivatal sajtószolgálata azt írja, hogy Márki-Zay valótlanul állította azt egy Facebok-bejegyzésben, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és a Szegedi Járási Hivatal vezetője olasz szemét behozatalára adtak engedélyt, miközben tisztában voltak ennek káros következményeivel. Márki-Zay azt is állította, hogy döntésükkel hozzájárultak a vásárhelyi gyermekek mérgezéséhez, ezért a legfőbb ügyész vádat emel ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosságért”.

A polgármester, akinek már az elsőfokú döntés is érthetetlen volt, és most nagyrészt megerősítette a másodfokon ítélkező illetékes ítélőtábla – persze megpróbálta magát kimosdatni, Facebook-bejegyzésében a következőt írta:

PestiSracok facebook image

Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és dr. Holubán Csilla járási hivatalvezető egyébként a sérelemdíjat, amelyet Márki-Zaynak 15 napon belül ki kell fizetnie, a hódmezővásárhelyi kórház részére jótékony adományként ajánlják fel.

Forrás: Index; Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.