Pesti Srácok

Simicska unokaöccse rendelte meg a "névtelen" plakátokat

Simicska unokaöccse rendelte meg a "névtelen" plakátokat

Visszalép a politikai reklámpiacról Simicska Lajos, aki hónapokon keresztül szinte ingyen nyújtott hirdetési felületet a Jobbiknak, a múlt héten pedig több mint ezer reklámeszközt adott át a pártnak; kiderült az is, hogy a médiavállalkozó rokona, és több cégében is érdekelt Nagy Ajtony Csaba áll a jobbikos plakátokra hajazó hirdetések mögött - írta a Magyar Idők csütörtökön.

Simicska Lajos szerdán közleményben tudatta: cégei a jövőben nem vállalják politikai tárgyú hirdetések közzétételét.

A Magyar Idők szerint a Jobbik korábbi plakátjaira erősen hajazó "névtelen" plakátokat Simicska unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba rendelte meg magánszemélyként. A Pest Megyei Kormányhivatal a lapot úgy tájékoztatta: "A Publimont óriásplakáthelyeket tulajdonló cég ügyvezetője arról nyilatkozik, hogy azokat a plakátokat, amelyek eltávolítását korábban a kormányhivatalok a jogsértő kihelyezés miatt elrendelték, Nagy Ajtony Csaba magánszemély rendelte meg. Az érintett kormányhivatalok a plakáthelyek tulajdonosától bekérték a szükséges dokumentumokat."

Nagy Ajtony Csaba nemcsak az unokaöccse Simicska Lajosnak, de benne van az Index.hu Zrt. igazgatóságában, és az elmúlt években szinte az összes fontosabb Simicska-érdekeltségben, így a Közgép Zrt.-ben, a Mahir Zrt.-ben, az Advenio Zrt.-ben és a Pro-Aurum Vagyonkezelő Zrt.-ben is felbukkant - írta a lap.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.