Pesti Srácok

Simicskó István: a magyaroknak a kereszténység erős bástyájaként kell példát mutatniuk Nyugat-Európának

Simicskó István: a magyaroknak a kereszténység erős bástyájaként kell példát mutatniuk Nyugat-Európának

A magyarok a keresztény civilizáció megmentését és megtartását szolgáló tetteikkel, templomok, keresztek megtartásával, felújításával, illetve újak építésével, jó példát kívánnak mutatni a jelenleg válságban lévő nyugati kereszténységnek - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője kedden, Gödrén.

Simicskó István a baranyai községben álló római katolikus templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, a magyar kormány támogatásával a Kárpát-medencében 3700 templomot újítottak fel, 200-at építettek, továbbá 2200 plébánia és közösségi ház, közösségi tér újult meg, illetve létesült 2010 óta.

A politikus az ünnepi szentmisét követően tartott beszédében rámutatott: a keresztény értékek megtartása, megerősítése, így a templomok, keresztek felújítása és építése a magyarok megmaradását szolgálja.

Simicskó István úgy vélekedett: a keresztény civilizáció addig tartható fönn, amíg vannak hívek, emberek, akik hisznek a lélek erejében, és akik fontosnak tartják értékeik megtartását.

PestiSracok facebook image

- emelte ki.

A civilizáció alappillére a vallás

A kereszténydemokrata politikus szerint veszélyek leselkednek a jelenleg válságban lévő európai civilizációra, amely - csakúgy mint minden civilizáció - vallási talapzaton jött létre.

Ha ezt a vallási talapzatot, a hitet elhanyagolják, akkor a felépítmény, maga az egész civilizáció kezd el porladni, széttöredezni, miközben egy másik éppen növekvő szakaszába lépő civilizáció akár meg is hódíthatja azt a válságba és lejtőre kerültet - tette hozzá.

Aláhúzta: a magyaroknak azért kell keresztény értékeiket védő cselekedeteikkel tükröt tartaniuk a Nyugat felé, hogy megmutassák, igenis van válasz a mostani globalizációs és migrációs folyamatokra, veszélyekre.

Simicskó István az orosz-ukrán háborúra utalva kiemelte: keresztény érték a békesség képessége is, ugyanis

- fogalmazott.

Tizennyolc keresztet újítottak fel a településen

Gelencsér Gábor (Fidesz-KDNP), a jelentős német nemzetiségű közösséggel rendelkező település polgármestere közölte, hogy 2014 óta már tizennyolc keresztet újítottak fel a településen, részben a KDNP kezdeményezésére elindult "Fogadj örökbe egy keresztet!" országos akcióban, emellett újat is fognak állítani hamarosan.

A Nagyboldogasszonyról elnevezett római katolikus gödrei templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából kedden magyar és német nyelvű szentmisét mutattak be, koncertet tartottak, majd megáldották a templom előtti feszületet és leleplezték az 1946. és 1948. között elűzött 589 gödrei, németajkú lakos tiszteletére állított új emlékművet.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.