Pesti Srácok

Simicskó István: komoly határvédelemmel lehet gátat szabni az Európát fenyegető tömeges migrációnak és a terrorizmusnak

Simicskó István: komoly határvédelemmel lehet gátat szabni az Európát fenyegető tömeges migrációnak és a terrorizmusnak

Az Európát érő tömeges migrációnak, az abból eredő terrorizmusnak komoly határvédelemmel lehet megfelelően gátat szabni, nem pedig azzal, hogy elosztják a bevándorlókat a tagállamok között - mondta Simicskó István a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetőjét, egyben az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagját annak kapcsán kérdezték, hogy sajtóhírek szerint a hétfői brüsszeli terrortámadás felgyorsíthatja a migránsok befogadásának kötelezettségével is együtt járó, új európai migrációs paktum elfogadását, amely ellen a magyar kormány tiltakozik.

A politikus aláhúzta: a tömeges migrációnak - ahogy azt a magyar példa az elmúlt években már számtalanszor bebizonyította - komoly határvédelemmel, visszatoloncolással lehet megfelelően gátat szabni, nem pedig azzal, hogy elosztják a bevándorlókat az egyes európai országok között.

Hangsúlyozta: Magyarország számára elképzelhetetlen a kötelező migránskvóta bevezetése, az nem megoldás, mert "nem akarunk migránsgettókat" az országban, így a paktumot a tervezett formában a kormány nem fogadhatja el.

Közölte: az Európai Uniónak a határvédelmét kellene erősítenie, erre vonatkozóan azonban nem láthatók határozott intézkedések, lépések, s ma úgy fest: Brüsszel migrációs politikája kudarc, ami az Izraelt ért Hamász-támadás miatt meginduló migránsok érkezésével a mainál is komolyabb problémák forrása lehet - vélekedett.

PestiSracok facebook image

Simicskó István felhívta a figyelmet arra, hogy nap mint nap láthatók a tömeges migrációval járó veszélyek, hiszen a közelmúltban iszlám szélsőséges, fanatikus elkövetők gyilkoltak ismét Nyugat-Európában

Annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság nem elvonta, hanem megháromszorozta a Palesztinának nyújtandó támogatást a Hamász-támadás után, Simicskó István azt mondta: évek óta úgy fest, mintha az európai döntéshozók időről időre - az egyébként Magyarország által is képviselt - józan ésszel ellentétesen cselekednének, s folytatnának készakarva önfeladó politikát.

Közölte: a brüsszeli döntéshozókkal szemben Magyarország az erős, szuverén államok szövetségén alapuló Európai Uniót képzel el, ugyanis így lehet megvédeni a kontinens társadalmát, kultúráját, jövőjét még akkor is, ha Brüsszel politikai és pénzügyi zsarolással, nyomásgyakorlással, a választások befolyásolásával igyekszik hatni az országra - vélekedett.

Arra a kérdésre, hogy mit tud tenni Magyarország a terrorizmus elleni küzdelemben, Simicskó István úgy felelt: a határvédelem és a szolgálatok fokozott figyelmére, valamint a szerb hatóságokkal való szoros együttműködésre lesz szükség a jövőben ahhoz, hogy a déli határ felől veszélyes emberek - akár felfegyverzett terroristák - ne juthassanak be Magyarországra és így az Európai Unióba.

MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.