Nemcsak fehér bőrű gyarmatosítók részesültek állami kártérítésben Franciaországban a rabszolgák felszabadításakor a XIX. században – derül a rabszolgaság eltörlésének emléknapján a CNRS nemzeti kutatóintézet által közzétett adatbázisból. A rabszolgaság végleges franciaországi eltörlése után 153 évvel került fel az internetre az az adatbázis, amely az egykori rabszolgatartóknak a francia állam által – a felszabadított rabszolgák után – kifizetett kártérítések részleteit tartalmazza. Ebből a Le Monde című napilap közölt részleteket.
A lap szerint a korábbiaknál jobban megérthető a korabeli rabszolgatartó társadalom összetettsége, és azoknak a beruházásoknak az eredete, amelyekből a mai napig létező, nagy családi vállalkozásokat hoztak létre. Gyakorlatilag minden bőrszinű embert tartottak rabszolgaként, és minden bőrszínű emberfajta tartott rabszolgákat. Gazdagok és szegényebbek is, nemcsak férfiak, hanem nők is. Az alább ismertetett adatok világosan megmutatják, hogy mennyire értelmetlen kétszáz évvel ezelőtti társadalmi állapotok hamis képe alapján ma igazságot tenni, és újabb igazságtalanságokat elkövetni, vagy új konfliktusokat kirobbantani.
Kártérítés a rabszolgák tulajdonosainak
A francia állam 1849 után 10 ezer rabszolgatartónak mintegy 126 millió aranyfrank értékű kártérítést fizetett ki, amely a nemzeti jövedelem 1,3 százalékának felelt meg, azaz mai értéken mintegy 27 milliárd eurónak. Az elterjedt vélekedéssel ellentétben azonban a kártérítésből nemcsak fehér bőrű telepesek részesültek.
A rabszolgaság eltörlését kimondó 1848. április 27-i törvény okozza a szemantikai zavart
– mondta a lapnak Myriam Cottias, a CNRS kutatója. A törvényben a telepes szó szerepel, ami a fehér bőrű gyarmatosítókra utal, pedig a kártérítést a rabszolgatartók kapták, akiknek egy része színes bőrű volt. A ma is Franciaországhoz tartozó Martinique szigetén például a rabszolgatartók harmada fekete vagy mesztic volt, többségük kisbirtokos. Jelentős számban voltak nők is a kártérítést igénylők között: voltak köztük telepesek özvegyei vagy olyan egyedül élő nők, akiknek volt néhány rabszolgájuk. Az állam által kifizetett kártérítés összegét a rabszolgák ára alapján állapították meg, külön-külön minden volt gyarmaton. Az árak a cukorültetvényeken voltak a legmagasabbak, elsősorban Réunion szigetén, ahol a rabszolgaság eltörlésekor felfutóban volt a cukortermelés. Itt rabszolgánként 671 frankot kapott a volt tulajdonos, Martinique-en 409 frankot, míg Guadeloupe-on 447 frankot. Ezután következett Guyana, Szenegál és a madagaszkári Nosy Be, ahol kevesebb mint 40 frankot ért egy rabszolga.
A rabszolgatartók egy jelentős részét spekulánsok még be is tudták csapni
Az adatokból az is kiderül, hogy a spekulánsok hogyan gazdagodtak meg a kártérítésből. Franciaország európai részéről sokan néhány hónappal a rabszolgaság eltörlése előtt csak azért utaztak a karibi térségbe, hogy egyesével felvásárolják a rabszolgákat a közelgő kártérítés reményében. A kártérítések egy része egyébként a franciaországi alkuszok vagy – adósságvisszatérítésként – hitelezők zsebébe került, ami arra utal, hogy nem minden rabszolgatartó volt gazdag ültetvényes. A kártérítésből részesült tízezer ember profilja nagyon vegyes képet mutat. A legnagyobb rabszolgatartó a felszabadítás pillanatában a Réunion szigetén élő Louis Marie Gabriel Le Coat de Kerveguen volt, aki 1,9 millió frankot kapott az 1680 rabszolgájáért cserében. A rabszolgaeladással foglalkozó Gradis család szintén több százezer frankhoz jutott a több száz rabszolgájáért. A család leszármazottai jelenleg egy pénzügyi befektetési társaságot vezetnek.
Hasonló adatbázist elsőként Nagy-Britannia hozott létre 2013-ban, amelyben negyvenhétezer név szerepel. A britek 1833-ban húszmillió fontot, a nemzeti költségvetés negyven százalékát fizették ki a volt rabszolgatartóknak, akik között Franciaországhoz hasonlóan a nők aránya negyven százalék körül volt. Jelentős különbség a két adatbázis között, hogy míg a francia kutató egyik célja az volt, hogy megmutassák, mennyire összetett volt a rabszolgatartó társadalom, a brit összesítés nem különbözteti meg a színes bőrűeket, és nem szolgál jelzésekkel a kapitalizmus fejlődéséről az ipari forradalom idején.
A hátrányos helyzetű csoportok hátrányos helyzetűek is maradtak
Pap Ndiaye történész, a párizsi Politikatudományi Intézet történész-professzora szerint a francia adatbázis ellentmondásos válaszokkal szolgál a mai világ kérdéseire, ezért óva int a politikai célokra történő felhasználásától. A rabszolgaság alatt elszenvedett károk orvoslása helyett a kutató szerint a mai egyenlőtlenségekből kellene kiindulni.
Kik az egyenlőtlenségek kárvallottjai az egykori francia gyarmatokon? Kié a föld? A rabszolgák leszármazottai vannak a társadalmi ranglétra legalján. Ebből a realitásból érdemes kiindulni a jobb társadalmi igazságosság megteremtéséhez
– mondta a történész a lapnak.
Forrás: MTI; Fotó: lptkhmer.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS