Pesti Srácok

Sorban esnek el az ukrán települések

Sorban esnek el az ukrán települések

Tavaly nyáron bebizonyosodott, hogy a "nagy ukrán ellentámadás" nem volt igazán nagy, nem volt igazán sikeres és lassan már az is vitatható, hogy mennyire volt ukrán. Mára azonban teljesen feleslegessé váltak az egy évvel ezelőtti áldozatok, amelyeket a néhány visszafoglalt falu kedvéért hoztak, az oroszok ugyanis sorban foglalják vissza a településeket.

Az ukrán hadsereg pénteken jelentette be, hogy kivonja csapatait Krasznohorivkából. A bejelentés meglehetősen megkésett volt, hiszen addigra a település már napok óta orosz kézre került. Ezzel elesett a legnagyobb tavaly visszafoglalt település. De a frontjelentések szerint a helyzet ennél is rosszabb: egyes híradások szerint ugyanis az orosz erők nemcsak bekerítették Csaszis Jart, de már a város központjában harcolnak. Vasárnap aztán az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyében fekvő Urozsajne települést.

Az orosz erők lassú, de folyamatos előrehaladását tehát a jelek szerint a kifáradt ukrán csapatok már nem tudják visszatartani. Amint azt a legtöbb elemző az erődváros, Avgyijivka eleste után megállapította: Kijev már nem rendelkezik Kelet-Ukrajnában olyan védvonallal, ami megállíthatna egy offenzívát.

Az oroszok ráérnek

PestiSracok facebook image

Azt azonban nem mondhatjuk, hogy Moszkva sietősre vette volna a támadást. Ennek oka főként az, hogy az idő nekik kedvez. A lassú előrehaladással minimalizálják a veszteségeiket, míg az ukrán hadsereg egyre fáradtabb, tartalékai pedig kimerülőben vannak

Az amerikai elnökválasztás eredménye pedig mindenképpen meghatározó lesz Ukrajna szempontjából, így Putyinnak elemi érdeke, hogy novemberig elhúzódjanak a harcok és minél nagyobb területet tudhassanak orosz kézen, így jobb tárgyalási pozíciókat szerezve.

Forrás: MTI, Telegram; Fotó: Telegram (orosz katona Avgyijivkában)

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?