Egyre több bizonyíték mutatja, hogy a dollárbaloldalhoz az Action for Democracy nevű amerikai szervezeten keresztül eljutott milliárdok mögött a Soros család áll – számolt be az Origo. Először egy müncheni rendezvény kapcsán merült fel, hogy Alex Soros egyeztethetett a baloldalt pénzelő Action for Democracy ügyvivőjével, Korányi Dáviddal, most azonban úgy tűnik, tétet emelt az amerikai spekuláns és már magasabb szinten, gyakorlatilag kézi vezérléssel irányítja a magyarországi baloldal politikai kommunikációját.
Emlékezetes: még tavaly nyáron robbant ki a rendszerváltás óta példátlan baloldali kampányfinanszírozási botrány, amikor is Márki-Zay Péter egy interjú során árulta el, hogy a baloldal a kampányhoz az Egyesült Államokból kapott pénzt. Azóta kiderült, hogy közel 4 milliárd forintnyi dollár érkezett a baloldalhoz. Ennek kapcsán Márki-Zay Péter a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott úgy, hogy nem tud ugyan róla, de akár Soros György is támogathatta a kampányát.
A pénz az Action for Democracy nevű amerikai szervezeten keresztül jött, amelyet nem sokkal a választást megelőzően alapítottak, az elnök-igazgatója pedig Korányi Dávid volt, aki Karácsony Gergely mellett dolgozott mint városdiplomáciai tanácsadó – valójában azonban nyilvánvalóan egy, a baloldali főpolgármester felügyeletére idehelyezett összekötő volt.
Soros-dollárok gurultak Magyarországra
Köztudott, hogy Soros György és fia, Alex Soros, aki egyre inkább kezdi átvenni apja helyét a hálózat irányításában, folyamatosan Ukrajna mellett kampányolnak. A Nemzeti Információs Központ (NIK) jelentésében feltűnt a National Endowment for Democracy (NED) is, amely az amerikai titkosszolgálat és az amerikai kongresszus által alapított és finanszírozott szervezet. A magyar sajtó egyébként számtalan alkalommal foglalkozott a NED tevékenységével. A Magyar Demokrata 2017-ben arról írt, hogy
(…) Soros szorosan együttműködött a CIA-val és a CIA által irányított nem kormányzati szervezetekkel, mint a National Endowment for Democracyval (Nemzeti Demokrácia Alapítvány), hogy kormányokat döntsenek meg, amelyek nem akarnak Washington kedve szerint politizálni.
Mindeközben Sorosék a nemzetközi porondon sem tétlenek. Az Origo összeállítása szerint a Soros-fiú a közösségi médiában elhelyezett képekkel “orientálja” egyrészt a baloldali adományozókat, másrészt az amerikai és a nyugati politikát is.
Ez látható az Ukrajnáról közölt képeken is – amikor kritikus helyzetbe kerül Ukrajna, akkor mindig jön egy Alex Soros-bejegyzés, aztán az ukránoknak megfelelő döntés
– írja a lap.
A Soros-birodalom új vezetőjeként Alex Soros óriási szerepet játszik az Ukrajnának juttatott támogatásokban is. Elképesztő, hogy milyen gyakran találkozik vezető ukrán politikusokkal, és ezeket a találkozókat aztán alaposan dokumentálja is. Ezzel világossá teszi, hogy a Soros család az ukrán vezetés mögött áll, és ezzel nyilvánvalóan befolyásolni akarja – és befolyásolja is – a támogatásokról, fegyverküldésekről döntő politikusokat.
Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS