Pesti Srácok

Soros fia eligazítást tartott Kijevben

Soros fia eligazítást tartott Kijevben

Eligazítást tartott Soros György fia az ukrán vezetésnek. Sorosék a legjelentősebb háborúpárti szereplők közé tartoznak az Egyesült Államokban, mivel eddig is hatalmas pénzeket kerestek a konfliktuson. Sorosék számára tragédia lenne, ha véget érne a háború, mert rengeteg érdekeltségük van Ukrajnában, így fokozni fogják a háborúpárti lobbizást.

Az ukrán gazdaság fejlesztéséről és az újjáépítésről is beszélt az ukrán elnöki hivatal vezetőjével, Andrij Jermakkal az amerikai spekuláns, Soros György fia, Alex Soros. A hivatalos közlemény szerint a találkozón részt vett még az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője, az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója, Laura Szilber, a Nyílt Társadalom Alapítványok érdekérvényesítésért és kommunikációért felelős alelnöke, valamint Olekszandr Szusko, a Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány ügyvezető igazgatója – írja az Origo. A Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány Sorosék Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának ukrajnai szervezete, amely 1990 óta jelen van az országban.

Soros természetesen szorosan figyelemmel kíséri az ukrán fejleményeket, nemcsak helyi alapítványán keresztül, hanem személyesen is. Tavaly egyenesen Zelenszkij feleségével találkozott, aki igen aktív politikai szerepet vállal. Soros és fia többször buzdított a háború folytatására; Alex már tavaly nyáron kifejtette, hogy szerinte a nyugati országoknak nagyobb támogatásban kéne részesíteniük Ukrajnát, és jelentősebb szerepet kéne játszaniuk a háborúban. Alex azt is kifejtette, hogy háborúba sodorná Európát; Soros úgy vélte, hogy Nyugat-Európának és az Egyesült Államoknak már rég háborúznia kellene Oroszországgal.

PestiSracok facebook image

Soros ukrajnai helytartója, Olekszandr Szusko is nemrég megerősítette, hogy nem mennek sehova. A Soros-alapítvány 2014 óta felhasznált 250 millió dollárja "fontos szerepet játszott Kijev ellenálló képességében". Ez nem csoda, hiszen Sorosnak komoly érdekeltségei vannak Ukrajnában: mint kiderült, Soros György embere az egyik legnagyobb földbirtokos Ukrajnában. Egy másik embere katonai kötvényekkel nyerészkedik az orosz–ukrán háborún, maga Soros pedig olyan energiacégekben érdekelt, amelyek a háborúból és szankciókból is komoly hasznot húznak. Az is kiderült, hogy a 2022-es források jelentős részét lőszerek, drónok tették ki, amit a frontra küldtek, majd hozzátették, hogy az általuk nyújtott támogatás nagy részét valójában a háború végéig nem fogják nyilvánosságra hozni.

Azonban érdemes idehozni egy tavalyi bejegyzésüket, amiből kiderült, hogy valójában a források legnagyobb részét a katonai hozzájárulás teszi ki. A háború kirobbanása utáni forrásokról szóló bejegyzés alapján az alapítvány pénzeinek 30 százaléka ment a katonák által kért felszerelésekre, míg humanitárius célokra mindössze 10 százalék felett költöttek. A beszámolóból az is kiderül, hogy az alapítvány segítette a katonai toborzást és a harci műveletekre használandó drónkezelő kiképzést is. Az is kiderült, hogy az oroszok elleni szankciók kiterjesztéséért is komoly lobbit folytattak, különös hangsúlyt tettek az energiaszankciókra, köztük az olaj- és atomenergia-vállalatok elleni szankciót is említik.

Nemrég a Tűzfalcsoport blog közölt arról részletes írást, hogy a világ nagy pénzügyi befektető cégei és pénzintézetei egyre többet beszélnek Ukrajnáról és a háború utáni újjáépítésről. Mint írták: már látszik, hogy Ukrajnában nemcsak a spekulánsok és a nagy hadiipari konszernek nyerészkednek, hanem a befektetési alapok is ott állnak a sorban és megpróbálnak kiszakítani maguknak egy szeletet a tortából. Egyes vélemények szerint az ukrán vezetés egyenesen kiárusítja Ukrajnát a BlackRock részére. A világ egyik legnagyobb pénzintézete, a BlackRock elnök-vezérigazgatója, Larry Fink egy korábbi interjúban leleplezte, hogy valójában már régóta dolgoznak azon, hogy Ukrajnában a háború után szerepet kapjanak. Nem is akármilyen Ukrajnát képzelnek el, hanem egyenesen "nyitott társadalmiasat".

– fogalmazott. És ha bárki hasonlóságot vél felfedezni a BlackRock elnök szavai és Soros György nyitott társadalomról alkotott elképzelései között, akkor az nem téved – teszi hozzá a Tűzfalcsoport, és megjegyzik: baljós mondatok ezek, hiszen a BlackRock nem jótékonysági intézmény; nem feltétlenül azért akar nyitott társadalmat, hogy az az ukránok érdekeit szolgálja, sokkal inkább az amerikai privát nagytőkéét.

Forrás: Origo

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.